Bejelentés


Szentkereszti Andrea oldala Honnan fogom tudni, ha elfogy a láthatatlan tintám?









Üzenőfal


Név:

Üzenet:



Szavazás











"Kérdezted már az árnyékodtól, hogy mivé válik éjszakánként? Vagy faggattad-e az éjszakát az árnyékod felől?"









Mea culpa



Az igazság másképpen van,
Mint hiszem,
A jog nem az én bizniszem.
Igazságom kis sziget,
Otthona a Semminek.

Emberben hittem.
Vállalom.
Az én vétkem,
De fáj nagyon.
Az én az utam,
Járhatom.

Te mindent láttál Istenem,
Jeltelen Gonoszság,
Nemtelen.
Emberre bíztam,
Elengedem.
A jog nem az én fegyverem,
Rád bízom a Törvényt Istenem.

Álljanak színednél mostantól azok,
Kik teremtették az utálatot,
Viszályt és halált,
Mocskot gyalázatot.

Nem győz a Bűn,
Tudom Istenem,
Te látod mindazt,
Ami helytelen,
Tied az Igazság,
Elengedem.

Győzött a Rossz
Megint, megint.
Az élet ismét
Megint, megint.
Talpra állok,
Újra, újra.
Mea culpa, mea culpa.
De nem lépek a másik útra.
























Hét


Hétfő.
Legelső lépcső.
Kedd.
Remény-amulett.
Elengedett,
Ígéreted.
Gyúlnak a fények,
És szembejön velem
Az utcán az Élet.
Rád gondolok,
Még egyszer szerdán,
Ezer elfeledett,
Édes emlék tör rám.
Aztán névtelen csütörtökön,
Eláraszt fuldokló emléközön.
Érkezik mérföldes léptekkel,
A vágy,
A szürke péntekkel.
Szerelmes
Sms
Mondat,
Jön tőled,
Várok rád szombat.
Szüntelen kereslek,
Többé nem talállak.
Hétfőbe zuhanok
Fáradtan vasárnap.












Feltámadott









Tavasz van, gyönyörű.
Eljött hozzánk ismét,
Az áldott és szent,
Csodaváró Húsvét.
Ébrednek a fák,
Virágok nyílnak,
Örök titkaként
A zárt sziklasírnak.
Ott ahol várta Máriát,
Titokzatos angyal,
Ott ahol a tavasz,
Leszámolt a faggyal,
Ott támadott fel újra az Élet.
Bizonyságul,
Ne félj!
Nem hal meg a Lélek.
Ha szétnézel látod,
A sok szép virágot,
A sugárzó Napot,
Keltsd fel a Világot!
Töltekezz be fénnyel!
Húsvétban ébredő
Hittel,
És reménnyel.
Ne félj a Téltől!
Ha sorsod hányatott.
Érted halt meg Jézus,
Érted feltámadott.








A húsvéti nyulacska




Mesém kezdetén,
Az Óperenciás tengeren is túl,
Dalolt egy kismadár,
Akkor még nem nyúl.

Tavasz-tündérlányka,
Hóolvadást várva,
Cipelt sok virágot,
Ráhintve a tájra.
Hozott mosolyt, napfényt,
Derűt a világra.

Kötényébe fogta
Színes csillámporát,
Varázsolt jácintot,
Árvácskát, violát.
A fűben elrejtett,
Pár csokor ibolyát.

Borzasan hajtott ki,
A húsvéti barka,
Nem taposta többé,
A csikorgó tél sarka,
Tavasz lett, gyönyörű,
Minden színes, tarka.

Tündérünk szétnézett,
Az égen nem találta,
Lent a porban feküdt,
A megsebzett madárka.

Szórt rá sebtiben
Tavaszi varázsport,
Tündéri varázstól,
Nyúllá lett, madárból.

Nem is olyan régen,
Dalolt fenn az égen,
Hol pajkos napsugár,
A felhőkön átnevet,
És felébred fényében,
A ragyogó kikelet.

Most ünnepi nyúl lett,
Kismadáron túltett,
Húsvétkor nem rest,
Tojást rak, és fest.

Eljön minden évben,
Tavasznak jöttével.
Köszönti a Tündért,
Kosárban a csodás,
Piros, sárga, kék, zöld,
Díszes, hímes tojás.




















Tövismadarak





Egyetlenegyszer énekelt,
Mielőtt hosszú útra kelt,
Fennakadt tövises ágakon,
Átjárta a furcsa fájdalom.
Lelkéből nem hallott dal fakadt,
Utolsó pillanat.
Így szerettünk, némán,
Mi ketten,
Vergődő tövismadarak.
Éltünk csendben, és
Szótlanul,
Sajdult a szív,
De nem tanul.
Halkult a világ,
Néma pillanat,
Mikor a szív csendben megszakadt.
Egyetlenegyszer énekelt,
Mielőtt hosszú útra kelt,
Fennakadt tövises ágakon,
Átjárta a furcsa fájdalom.
Lelkéből nem hallott dal fakadt,
Utolsó pillanat.
Így lettünk
Mi ketten,
Te meg Én,
Vergődő tövismadarak.












keser-édes







ébred a napsugár,
hajt a magból az élet,
megleli egy madár, keser-édes.




















kőbe zárva







csillag volt egyszer
az éjszakában,
szerelmes lett
egy zsenge ágba,
tavaszi lombba,
sok virágba,
folyóba hullott,
kőbe zárva.
folyóban kavics,
csendet megtalálva,
ki nem mondott szó,
kőbe zárva.
csillaghullás tépte,
sötét bársony éjből,
égő ragyogásból,
tiszta szenvedélyből.
szétmállik az éjjel,
az árnyakkal felkel,
parázslik, és kigyúl,
tétován a reggel.
felolvad a múlt,
emlékek haván,
felfénylik még egyszer,
a kőbe zárt magány.
ébred az érzés
izzóan keleten,
folyóba hullt csillag,
kőbe zárt szerelem.
halk, és észrevétlen,
pisztráng csillanás,
volt a vallomás.
szeretlek téged,
mondta az ágnak,
örökké várlak,
csak nézlek,
és nem is sejted,
hogy magamban őrzöm
a virágzó csended.
felhők rohannak,
ott fenn a felszínen,
borúsak és fénylők,
át az életen.
folyóban a kavics,
csended megtalálva,
én ott várok rád,
örökre kőbe zárva.
























úgy szeretném


szeretnék még egyszer
álmokban élni,
minden embernek
hitet ígérni,
havazáskor,
tavaszt remélni,
megérteni,
és nem megítélni.
hinni a szóban,
hinni kézfogásban.
hinni szerelemben,
mondott igazságban,
az értékesben,
a meg nem alkuvásban.
megszólalni tudni,
ha mindenki néma,
ha közöttünk kószál,
a közöny-hiéna.
ábrándozni egyszer
még az ifjúságról,
a hitről, a fényről,
délibáb-világról.
átölelne újra,
az álmokból szőtt kelme,
mit foszlányokra tépett,
a nyiladozó elme.
úgy szeretném.










hív az élet






hív az élet,
és hív a szó,
szerelem,
csábító.
hív a csók,
talmi szó,
édesen
suttogó.
árnyék hív,
átölel,
nagy kaland,
mi nem jön el.
vár a szép,
és hív a jó,
szép jövő,
kápráztató.
hív tavasz,
lázadás,
vár az ősz,
csend varázs.
hívott nyár,
és vár a tél,
mikor a szív,
már nem remél.
cseng a csend.
vár a tó,
életünk,
kis hajó.
hív a múlt,
és vár az ég,
hív a kezdet,
vár a vég.
élünk csendben,
halkul szavunk,
aztán lassan
elhallgatunk.
vár az élet,
és hív a fény,
egy új világ,
másik remény.












Esőben álmodó






Álmokat virrasztó
Névtelen csillagok,
Tegnap a remény
Egy percre
Itt hagyott.
Hallgatag, néma
Álom-angyalok,
Könnyük eső,
Jéggé most megfagyott.
Színtelen,olvadt
Szerelem-jégcsapok,
Dermedt kérdések,
Nincsenek
Válaszok.
Nyújtózik
Felhők közt,
Néma pirkadat.
Fényében felragyog,
A pillanat.
Emlékek, tárgyak,
Mi tőled itt maradt.
Boldog, szerelmes
Tegnapok.
Várok rád,
Itt vagyok.
Azért vannak
Magányos hajnalok.
Olvad a jég,
Búcsúzik a faggyal,
És könnyezik újra
A magányos angyal.
Feltámadó szél
Tavaszt mesél,
Szeretlek.
Van remény?











Rezzenéstelen




Rezzenéstelen,
Messze kék végtelen,
Nem múló érzelem,
Régi szerelem.
Csend csillan
Fáradt esőcseppeken.
Pillangó az esőn.
Szép.
Szívembe tép.
Álom.
Rajong és átfon,
Kékségbe zárom.
Engedd,
Hogy szálljon!
Pillangó.
Kezemen
Pihen.
Igaz volt,
Neked elhiszem.
Őrizem
Szavad.
Álom.
Örökre szabad.












Hittem






Gyermekkoromban
Hittem,
Hogy mindenkinél jobban
Szeret az Úristen.
Az igaz szó,
Csakis szép lehet,
És nem mosolyog rám,
Az aki nem szeret.
Hívott az élet,
Mennyire szép lehet!
Hívott a kaland,
Ifjonti képzelet.
Szomjúság kínzott,
Az örök igazságra,
És hittem, szerelemnek
Szerelem az ára.
Hittem a szépnek,
És hittem a vágynak,
Hittem a jónak,
Hittem ideálnak,
Hittem az igaznak,
És hittem hazugságnak.
Aztán felhők gyűltek
Feketén körém,
Felnőttem én.
Egykor igazán hittem.
És tudom,
Akkor szeretett a legjobban az Isten.












Ismeretlen szív







Rólad mesél most
Szél és hó,
Vihar sikoltása,
Jane Do.
A tegnap
Vétkekkel mart egén,
Ébred a fény,
Háborgó tengeren,
Szent gyászában
Izzik,
Szemérmes végtelen.
A fénnyel felkelnek
Hajnali árnyak.
Arcul csapó szélből,
Angyalszárnyak,
Szakadt felhők,
És szakadt vágyak,
Rongyai a múlt ábrándnak.
Az idő
Markodból,
Homokként elpereg,
Feltűnnek
A múltból,
Lomha kísértetek.
Itt vannak a percben,
Körbeállnak,
Üvöltenek,
Lassan felzabálnak.
Fagyos tükrön
Folyik a csend-pára,
Arcodon az idő kiáltja:
Ennyi!
Ma is eljött,
A tegnapi semmi.
Rád csepeg
Gúnyosan,
Percenként az idő,
A reményeket ölő.
Ismeretlen szív.
Már nem remél.
Jeges víz,
A szemfedél.
Súlytalan csend,
Mozdulatlan.
Csendes a szív,
Olthatatlan.
Érzésed,
Kimondhatatlan.
Egyszer szerettél,
Jane Do.
De arra nincs szó.









Boldog Karácsonyt!







Ma csillámport hintenek
Az angyalok az égből,
A legszebb ünnep ez
Isten kezéből.
Füzérek ragyognak
A zúzmarás ágon
Dalt fütyül a szél is,
Tündérfuvolából.
Ma ünneplőbe öltözteti
A szívét az ember,
Várakozással,
Telve kegyelemmel.
Öröm-szikrák gyúlnak,
Izzanak az éjben,
Csillag tündököl fel,
A szeretet jegyében.
Három király indul,
Égi jel nyomába,
Hívja őket éjjel,
A Szeretet Királya.
Útjukat mutatja
A JEL,
Égi fény,
Betlehem csillaga,
Az új remény.
Szent és édes érzés
Éled szívek táján,
Szeretet éjjelén,
Ünnep éjszakáján.
Mennyeknek csillaga,
Vezessen ma téged,
Mert aki követi,
Soha el nem téved.
Isten adjon neked
Ölelést, ihletet,
Szentséges az éjjel,
Jézus megszületett.
Felragyog a csillag,
Karácsonyfa-ágon,
Szívek fényét őrzi,
Szeretet parázson.
Szívemből kívánom :
Boldog Karácsonyt!







Kópé






Keverem, kavarom,
Sűrűre habarom,
Vidám a dalom,
Főztömet takarom,
Béka a haverom,
Bűvölni akarom.
Fenn van a plafonon,
Ha akarom, lecsalom,
Ha nem, hát lecsapom,
Aztán levakarom,
Biztosan elkapom.
Békából királyfikat,
Hatásos varázsitalt
Kotyvasztok, hahó,
Királyfiak neve,
Legyen mától:Janó.
Más meg mi a manó?
Elképedt gólyáknak,
Fejedelmi flamó.
Lila gőz varázson,
Felbugyog parázson,
Kondérban a nádon,
Én meg nem kívánom,
A látványt sem imádom.
Tojás, nádirigó,
Minden belevaló,
Ez meg mi a manó?
Gyíkfark meg a gumó.
Megsúgom titokban
A sásnak, a nádnak,
Hogy lesztek főztömtől,
Legkésőbb vasárnap.
Fuserált bájital találmány,
Ha tudnám a jót, feltalálnám.
Nyílik az égen a szivárvány,
Mit látok?
Egy szőke királylány.
Megcsókol egy pofás békát,
És Janóvá bűvöli Bélát.
Gyíkfark meg a gumó!
Kobold és a manó!
Bájital mire való?
A csók az ideható.
Ahogyan elnézem,
Túl sok az unka,
Csókolni mindet,
Irtó nagy munka.
Jókora reggeli torna,
De varázsol kiskópé csókja?
Híremen ne essék csorba,
Öntöm a főztömet porba,
Varázskönyv elrepül sorba.
Kuckóm is feldöntöm, romba,
Botcsinált boszorkány-konyha,
Nem is szép, egyenest ronda.
Bánatom megsúgom
Hamunak, parázsnak,
Varázsszert én többet
Nem főzök vasárnap.
Bográcsot elviszem
Elmosva anyámnak,
Készítsen ebédet,
Benne a családnak.
Ajándék, nem telitalálat,
Átadok mellé, egy díszes fatálat.
Ölelném Janóvá Bélát,
De kinek van gusztusa
Csókolni egy békát?
Így esett, a béka,
Megmaradt Béla,
Máig sem Janó.
Csak vidám gólyafiaknak,
Fejedelmi flamó.



kép forrása: Preszler Ágnes (olajfestmény)





Bolondos szilveszter





(gyerekvers)


Szilveszter van, éjfélt járja,
Meghívlak a cicabálba.
Mi ez a nagy ramazuri?
Évadzáró macskabuli.
Ma van az év utolsó napja,
Kirúg a hámból most, pár duhaj macska.
Vicces kis kalapban, nyakukban masni,
Cicatálon, füzér a virsli.
Macskalányok hajában lokni,
Kandúrkákon csíkos a zokni.
Hullik a konfetti, szerpentin száll,
Áll már a bál.
Ma este buli van, száz macska táncol,
Némelyik ügyetlen, és megbotlik párszor,
Foltoska fejre áll, és úgy viháncol.
Egérke zenélne egyedül,
Macskanótát hegedül,
Azután elmenekül.
Biciklin száguld, szalagos pedálja,
Az utcában odakint durrog a petárda.
Nagyot pukkan, habzó cicapezsgő,
Kis hokedlin kocsonya, rezgő,
Vidáman érkezik az Új Esztendő.
Hozzon a jövő év macskabőséget,
Doromboló kedvet, cicahűséget,
Kívánjunk nekik Boldog Új Évet!











Jön Télapó


...szán suhan csendesen...




Szán suhan nesztelen,
Nem hallja senki sem,
Felbukkan hirtelen,
Hull a hó rendesen,
Télapó hópelyhesen,
Mosolyog csendesen.
Csengettyű hirtelen,
Megcsörren a csöndben,
Szíveknek kedvesen.
Felbukkan minduntalan,
Nyulacska csintalan,
Mókuska, surranó,
Egérke, cincogó
Meglesik, jaj de jó,
Jön-e már Télapó?
Krampuszok huncutok,
Festenek, nem titok,
Diókat színesen,
Ajándék szívesen.
Ma este útra kél,
Kis csomag szeretet,
Nem késhet, nem lehet,
Várják a gyerekek.
Ma éjjel meglesem,
Télapót kémlelem,
Álmomat kergetem,
Kopogtat csendesen,
Átölel kedvesen,
Már alszom, édesen.
Hópehely színtelen,
Szállingóz szüntelen.
Rénszarvas zajtalan,
Feltűnik hangtalan,
Meglesni nincs idő,
Megtelik kis cipő.
Szép téli reggelen,
Csomagod meglelem,
Szikrázva hull a hó.
Itt jártál Télapó,







feledés








...vannak napok, hogy rád gondolok...







vannak különös éjszakák,
amikor hallani a szív szavát.
szerelmes szavak egy sárgult lapon,
átölel az emlék,
hagyom.
röppennek lázas pillanatok,
ma bánt a csend,
a gondolatod.
falakba zárt csend hieroglifák,
éledne az érzés,
de nincs tovább.
hallani a csendben az éjszakát,
hangtalan sötétség,
nincs tovább.
kopogtat,
betoppan fájdalmas közöny,
falakba süpped a jeltelen öröm.
egyszer szerettél.
sohasem.
egyszer volt,
te voltál mindenem.
érzés volt,
mi nem olvasható,
szikra a fényben,
nem megfogható.
érintés,
mit nem őriz betű vagy szó,
vágy,
ami nem kimondható.
gondolat,
pársoros szerelem,
mégis oly` drága nekem.
láng ölel,
régen volt érzelem,
könnyeken ragyogó,
ezer szín szerelem.
parázsló emléked
felszálló pernye,
feledés most,
az életünk terve.








Halloween




Csillagok zúgjatok halkan,
Csak a szívemből halljam,
A régi balladát,
A vén Jack dalát.
A magányos Hold ismeri csak régről,
A denevér röptű csend-zenét,
Jack történetét.
Nyugtalan lelke a földön itt rekedt,
Éjszakákba űzte őt,
Csapongó képzelet.
Ha kiált a kuvik,
Halloween éjjel,
Ha őszi falevél versenyt fut a széllel,
Ha kígyók, békák csúsznak hideg, hüllőtesttel,
Ha a nyugodt álom megszökik az esttel,
Boszorkány léptű a szél suhogás,
Felveri a csendet bagoly huhogás,
A távolban felizzik a furcsa fény,
Jack jön a vándor,
Ma van Halloween.
Világít kezében,
Sötéttől megszánva,
Bűneinek ára,
A pokolnak parázsa,
Ördög alamizsna,
A Halloween tök-lámpa.
Hé, Jack!
Te kóborló lélek,
Rosszul osztottad be,
Mit adott az élet.
Helyed sehol nincsen,
Nem enged be téged,
A mennyországba Isten.
Nincs szeretőd, apád,
Te földön rekedt árva,
Előtted az ég is,
A pokol is zárva.
Neked semmid sincsen,
Csak az a töklámpa,
Hogy elhozd a fényt lidérc-éjszakába.
A fény lesz ma éjjel
Az egyetlen kincsed,
Ma éjjel szórd szét!
A pokol fényét hintsed!
Sötét ma az alkony,
Te nem vagy merész,
Halloween éjszakáján,
Hogyha félsz,
Hé Jack!
Te bolyongó lélek,
Vajon hova mész?







Nyári alkonyat






Mondd, milyen színe van a nyárnak?
A tavaszi napsugárnak?
Az át nem aludt éjszakáknak,
Amikor hiába várlak.
És milyen színe van a boldogságnak?
Akár a nyíló hófehér virágnak?
Ezer színű a szerelem,
Most mégis hiába keresem.
Hullámzó,vörös rét a vízparton,
Izzó magány, ha jő az alkony.
Vízből szőtt ruháját,
Ha ölti a nap.
Simul szerelmes gondolat.
Álmok szárnyán,
Ha arcod megtalálom,
A tücsökzenés éjfélt várom.
Tudom már milyen színű a bánat,
Árnyai a letűnt nyárnak,
Amikor hiába várlak.
Havazásról álmodom.
Amikor emlék-lábnyomon,
Reszketőn átlép a fájdalom.












Ha eljön a csend

I






Dal voltam egykor.
De kioltott a csend.
Egy szó voltam,
Amely a semmibe vész.
Most csend vagyok,
Amely a dal nyomán sikolt.
Álmokból szőtt gondolatod.
A nem teljesült vágy,
Amit hiába kérsz.
Az álmod vagyok.
Az emlékezés,
Múlt szerelemre,
Amely lángolt,
Néha égett,
De soha nem találtad,
Ha álmodtál szépet.
A csend maradtam neked.
Ami a dal nyomán zsibong.
Álmokból szőtt gondolatod.
Elképzeltünk egyszer,
Tovatűnő álmot.
Talán mindketten mást,
Gyönyörű kép.
Csak egy villanás volt,
De tőled volt szép.
Hát őrizd.
A perc ígéretét.
Ahogyan őrzöm én is a napot.
A tökéletes pillanatot,
Álmokból szőtt gondolatot.
Amikor dal voltam,
Csend helyett.
Mikor vártam,
Hogy halljam léptedet.
Most csend vagyok újra.
S ha megszólal a harang,
A csendbe beletép,
Cseng-bong szívemben
A meg nem esett kaland.
Talán kicsit fáj is.
De szép.







Rejts el!






Egy tárgy voltam egykor,
Ott jó fenn a polcon,
Miért viseltem törékeny üvegruhát?
Most lent vagyok, mélyen,
Darabokra törve.
Az egyetlen, mi vár rám,
A szemétlapát.
Csak üvegcserép.
De összeszedtél.
Felemeltél, mint ritka követ,
Megőriztél értékeid között.
Látod. Csak üvegcserép vagyok.
Visszatükrözöm neked a Napot.
Éjféli szivárvány.
Ha úgy akarod.
Adj nekem hitet, nem baj, ha talmi,
Adj nekem álmot, nem baj, ha fáj.
Add nekem magad, a reményt, hogy élek
Az álmaidból születtem, egy bús éjszakán.
Egy gondolat vagyok csak.
A gondolatod.
Egy törött, színes üvegcserép.
De vigyázz,
Ne fogj túl erősen,
Nem akarok összetörni.
Nem akarlak felsebezni.
Csak szeretni akarlak.
Semmit, csak szeretni.
Csak szeretni téged, és benne a múltat.
Mikor még nem hordtam üvegruhát,
Nem is éreztem, ha földre hulltam
És nem követtem el annyi hibát.
Talán egyszer látlak.
Talán sohasem.
Talán földre hullok.
Talán újra nem.
Talán fagyos leszek,
Mint a jégvirág.
Talán felolvadok,
Hol éled a vágy.
Most a tiéd vagyok.
Színes üvegcserép.
Rejts el!
Ne hulljak tovább.







Szerelem






Jelen, múlt, jövő,
Csüggedt, néma vágyak,
Beszűkült tér, idő,
Szívdobbanás-árnyak.
Csenddimenzió.
Vackán alvó lélek.
Csók illúzió.
Sötét van.
Félek.
Kezeden pihenő árnyék.
Szívem most nem dobban.
Fáj még?
Lelkektől rezzenő
Ködfelhő-fátyol
Gond éjszaka száll
A csend betakar, ápol
Arcodon az álom
Hold az Éjnek bókol
Csók ül csillag ágon
Kérlek csókolj!
Csak nézz rám csöndben,
Mályvaszínű ködben,
Szeress, ölelj halkan.
Dalol a szél...
Szerelem, szerelem...
Valaki fél...
Súgd, kedvesem!
Szívemben születik végtelen,
Élj velem...
Tűnődünk az éveken...
Gyöngykagyló a vágy ma.
Benne izzó homok.
Kinccsé lenni álma,
Sosemvolt otthonok
Hite hívja, várja,
Tele bizalommal,
Egy szép új világba.







Képzelet






Azt mondtad, ez csak a fantáziám.
Tükörképe a tó az égnek.
Képzelj el!
Azt, hogy szeretlek téged.
Fekete tavon a csillagok,
Tűnő szerelem,
Mi bennem most felragyog.
Az enyém volt mindig az érzelem,
Ölelj, ahogyan képzelem,
Ha magába zár a víz.
Ruhám hideg magányként rám tapad,
Az enyém ez a pillanat.
Csak szavak.
De érzem a kezed,
Borzongató varázs, a nyakamon.
Párás lélegzeted.
Megtörtént csókok felrázott emlékei,
Egy régi papírdobozban,
Elrejtett emlékeim között,
A csókjaid.
Talán nem mertem emlékezni,
Csak ölelni újra, és nem kérdezni.
Levetkőzni,
Mint vizes ruhát,
Mindent mi póz,
Páncél, vagy szerep,
Meztelen a szívem.
Most a tied.
És gondolataidban vétkezem.
Álmok nélkül, néma az életem.
Szédít a szó a csendben,
Az elképzelt ölelés,
A valóság rebben.
Csak álom maradsz.
Látom arcodat, ha fölém hajolsz.
Csókolsz.
Ez csak egy álom.
Egyedül ébredek.
Hideg magányként tapad rám ruhám.
Ha magába zár a víz.







Árnyék






Hadd legyek ma én a csend.
Szúnyogzenéje a hangtalan vágynak.
Legyek ma én a szó,
Reménye új csodáknak.
Borzongató, szerelmes éjszakán,
A hit,
Hogy jövőnk lesz talán.
Legyek ma én a fény,
Árnyékos nappalon,
Felhők mögött a napsütés,
Ha a remény hazug, tudom.
Árnyék vagy, de nélkülem,
Többé sosem létezel.
Fény és árnyék,
Összetartozunk,
Létezni egymás nélkül nem tudunk.
Legyek ma minden.
Ritka ajándék,
Ha magamat adom,
Ez mindenem ezen a hajnalon.
Legyek alkony.
Ha a Nap a vízhez ér.
A sötétség a csillagos éjszakán,
Amikor alszik a fény.
Csak a köd szitál.
Legyek remény,
Hogy felkel majd a Nap.
Hogy lesz tökéletes pillanat.
Az nem lehet, hogy a hajnal nem jön el,
Legyek fény.
Nélkülem, te sem létezel.







Papírdaru






Vágyakból hajtogattál
Magányos hajnalon,
De repülni nem tudok.
Égbe vinnélek, de nem tehetem.
Szerelem.
Ha látod izzón lemenni a Napot,
Talán rám gondolsz.
Szerelembe szerelmesen.
Félve a zsebedből előveszel.
Dobd el, ha így akarod.
Kell még?
Emlék.
Csak sárgult papír.
Ha eldobod, zuhan,
Lassan földre hull.
Papírdaru.
Gyűrött és kopott.
Repülni soha nem tudott,
De elhitte magáról,
Hogy egyszer szállni fog,
Úgy várta azt a pillanatot!
Hogy meglátja egyszer a Napot.
De csak zuhan, zuhan,
Át az életen,
Hiábavaló éveken.
Szerelem.
Ne szállj velem!







angyal







rád várni forró augusztus éjszakán,
fülledtségben,
jéghideg magány.
érints meg fázom!
fázom a forró nyárban,
augusztus éjszakában,
szerelem.
hullócsillagokkal érkezett a hajnal,
földre zuhant éjjel,
egy magányos angyal.
könnyből szőtt ruhája
testére tapadt,
gyönyörű pillanat,
hallom a szavad.
érints meg fázom!
fázom a forró nyárban,
augusztus éjszakában,
szerelem.
szól a csend,
a törékeny hajnal,
szüntelen kereslek.
te hallgatag angyal.
érints meg fázom!
fázom a forró nyárban,
augusztus éjszakában.
szerelem.
elnémul most föld és az ég,
angyal szállt közénk.
ritka pillanat,
ha a szó elakad.
érints meg fázom!
fázom a forró nyárban,
augusztus éjszakában.
álmok testvére,
az vagy nekem.
didergő angyal,
te félénk szerelem.
hárfazene szól,
valahol,
vagy csak a szív zakatol?







Szerelmes Karácsony






A hópehely szeretnék lenni
Karácsony éjszakáján,
Amely a válladra hull.
A csillag alakú hópehely az égből,
A fény, amely rád csorog
Az utcai füzérből.
Érintetlen, de mulandó díszed,
Amelyet megcsodálsz,
De már csak vízcsepp.
Ragyog a fényektől,
Aprócska szivárvány
Játszik most neked,
Éjféli királylányt,
Mesefilm.
Nem vagy egyedül.
Ha a magányos szél füledbe hegedül,
Az égből lehullt
Kis hópehely vagyok.
Vegyél észre,
Mielőtt elolvadok.
Lennék a havazás,
Vagy a kandallóban izzó
Tűzforró parázs.
A maró hideg,
A csontig hatoló,
Hópehely, olvadó,
A karácsonyi reménysugár,
Ami elkísér,
A Szeretet Ünnepén.
Lennék az éj,
Ha átölel.
A remény,
Amely nem jön el,
De csak magányos hópehely vagyok,
Vegyél észre,
Mielőtt elolvadok.








Fiam






Mióta vártalak,
Kisfiam.
Szívem alatt,
Mint nyíló hófehér virág,
Bontogatta szirmait a szerelem.
Első, tétova mozdulatod,
Akár a szívdobbanásom.
Tudjuk, éreztük annyian,
Milyen érzés az első,
Sejtelmes rebbenés,
Szinte semmi ez,
De nem kevés.
Minden.
Átminősülés.
Egyek voltunk akkor.
Kisfiam.
Hallgattalak.
És te hallgattál engem.
Sok hosszú éjszakán,
Mint lüktetést a csendben.
Éreztem halk fejlődésedet.
Arcod nem volt több,
Mint egy gondolat.
De szebb vagy,
Mint amit álmodni tudtam.
Több vagy annál,
Mit ember kíván.
Kisfiam.
Aztán rám talált
Az ismeretlen, és hosszú fájdalom.
Vajúdva kúsztam az égig lelkedért.
Születés-himnusz e perc,
Az emberért.
Az élet-stafétát neked most átadom.
De élek mégis,
Maradt egy másik lét,
Talán új és szentebb.
De ez is a tiéd.
Talán belehaltam egy kicsit.
Azért a napért.
A holnapért.
Aztán sírva láttad meg,
Milyen a világ.
Nem ismerted,
Csak megláttad, csendben.
Vérben és vágyban,
Káoszban, rendben.
Szép.
Mint az ibolyák a parkban.
Aznap kinyíltak, szerényen,
Az első napsütésben.
Nekem. Mint te.
Ha lehunytam a szemem,
Furcsa eufória,
Arcodat láttam mindenütt.
Ez több, mint a szerelem,
Amit valaha megéltem.
Egyszeri csoda.
Amiért megszülettem.
Amikor karomba foglak.
A boldogság az enyém.
Az első szó,
Az első nevetés.
Szép mosolyodban,
Apád mosolyát is szeretem, fiam.







szalmaláng






elhamvad,
lángra kap,
apró parázs,
elszédít,
elnémít,
esti varázs.
szívemmel játszik,
szikrázó érzelem,
játszik a szívemmel,
villódzó szerelem.
álomszőttes
a gondolat,
megragadom,
és ott marad.
meggyullad,
kialszik,
lidércfény,
szívem csak egy percnyi
reményt kér.
égszínkék szerelmes gondolat,
átölel,
a valóság elszalad.
meggyújtom,
eloltom,
szalmaláng,
ennyi volt,
vége van,
nincs tovább.







fekete-fehér

fekete-fehér,
hömpölygő járólapok,
vibrál a kép,
furcsa állapot.
tapogatózom,
várnak ott.
gyertyaláng,
imbolyog,
árnyak nőnek,
te nem vagy ott.
fekete-fehér
lábnyomok,
hozzád vezetnek,
de nem vagy ott.
kopott ház,
szól a csend,
kopott szó,
mit jelent?
fekete-fehér
szerelem,
ráismerek,
ha keresem.
fekete-fehér,
régi dal,
ölel az árnyék,
mit jelent?
kopott ház,
macskakő,
ellopott az idő.







Démon






Elébem csöppen,
Szembe jön velem,
Rám fonódik,
A reggeli félelem.
Kapkod a szív a lélegzetért,
A vihar sikoltva zenél.
Sikít a szél.
Szelek szárnyán zizegve szalad,
Az ősszel barnult falevél.
Magányos, száradt vitorlaként,
Tavaszt emlékezve, kergeti a fényt,
A pókfonalnyi, talmi reményt.
Fut a széllel, menekül,
Mindig, mindig egyedül.
Párducként lesben áll a fán,
Rám veti magát a sors.
Mennyire banális, mennyire torz
Regény.
Az életem.
Átölel a félelem.
Démon.
Arcomban érzem zöld lélegzetét,
Bőrömön kezét.
Elül a szél.
A folyondár csendje ez,
A magból ha kinő,
Mozgásban lévő mozdulatlanság,
Az idő.
Ólomkristályból csillogó kehely,
Mely zuhanni készül a csend.
Egyensúlytalan egyensúlyozás.
Törékeny pillanat,
A hajnali alkonyat.
Lövés dörren,
És a földre hull,
A megsebzett madár.
Szívem, a megsebzett madár.
Démon.
Nincs hatalmad,
Ha szembejössz velem.
Ölelj, ölelj! Én kedvesem.







Románc






Kezdetben vala a sötétség.
A semmi, nap, nap után.
Köd-katlanon keresztül
Derengő kékség.
Hűlt szerelmek nyomán tátongó
Reménytelen mélység,
A jövő.
Aztán felhőfátyolon átragyogó fénysugár,
A szó.
Az elveszített érzés.
Reszket bennem a lélek.
Még élek.
Roncsolt vénán át, csöpög a szer,
Gerincbe reccsenve hatol a tű,
Klórszagú románc,
A szívem még ver.
És ennyi most elég.
Elég a gondolat,
Indulok.
De érted visszafordulok.
A némafilm pereg.
Ha most itt lennél, mit kezdjek veled?
Vergődve próbál felállni bennem a lélek.
Te csak egy kép vagy.
Mégis minden.
A láncszem, ami összeköt,
A furcsa és groteszk dologgal,
Amit úgy hívnak: élet.








lennék neked



úgy lennék neked,
szerelem tengerébe
fulladnék veled.
lennék a vágy,
ha melléd bújik,
szerelmes ölelés,
mi el nem múlik.
lennék a fény,
ha olvasol,
a nagy kaland
valahol.
lennék a tied,
a hajnalra ha ráfon
az elnémulás,
a könnyű álom.
úgy lennék neked!
de mit teremt?
költőnek érzés.
mondd mit jelent?







csillagpor



...egy csillag az éghez ért...

messzi galaxisnak
volt a legszebb fénye,
álomvilágnak a különös lénye,
az imbolygó csillag,
ha körbelengte pára,
a valóságnak néma,
talmi alkotása.
eleget ragyogott
a végtelen égben,
sohasem létezett,
vagy már megszűnt régen,
felizzott és eltűnt,
csak egy lobbanás
utoljára szép,
fényes robbanás.
egy csillag az éghez ért.
elégett semmiért.
aztán földre hullott
némán, eltiportan,
talán egy bakancson
ott van lent a porban.







Nélküled



Még dobban a szívem,
szerintem élek,
álmodom rólad,
de viszi a szél.

Még hallom a dalt is,
a szívembe égett,
de nem tudom már hogy
mit is remél?

Mennyire gyengéd,
ne múljon el még!
De eltűnik csendben,
annyira fél.

Hallani vélem,
a hangodat halkan,
de csordul a csend már,
eljön a tél.

Most veled lennék,
de már csak emlék.
Nélküled távol,
és messze a cél.

Gondolj rám újra,
magányos éjben,
talán az álmod
rólam regél.

Csókolj meg egyszer,
hajnali fényben,
amikor el-
felejtenél.




Egyetlen


Amikor az Isten
a szívembe rejtett,
nekem adott téged,
talán ott felejtett.
Te voltál a furcsa,
különös szellő,
az esőt adó,
súlyos, szürke felhő,
az érzés,
szívdobbanás,
a tűz,
végzetes lobbanás.
Ha elmondhatnám!
Ha megálmodnám!
Mit tegyek?
Az nem lehet,
hogy elveszítselek.
Ugye itt maradsz?
Egyetlen.
Isten a szívemben rejtett el.




múlik a nyár




múlik a nyár maradatlan,
fecskék gyűlnek az ég kapuján.
alkonyi dallam zsong a határban,
lomb suhan át a vágy teraszán.

ömlik a zápor már szakadatlan,
búcsúzom tőled, hervad a nyár.
halkul lassan a nyár menüettje,
de rabul ejtett a kék aurád.

sötét az éjjel, égi tüzében,
ébred a szívem, lobban a nyár.
engedem kezed, e nyár avatatlan,
nem tudja senki, hogy mennyire fáj.

nélküled élek, így akaratlan,
szivárványt táncolt, most múlik a nyár.
jéghideg árnyak sorra zenélnek,
vártalak édes a szív tavaszán.

lángol a szívem, így tagadatlan,
árny suhan át a hold derekán.
fekete varjak zajongva gyűlnek,
mennyire kár, hogy múlik a nyár!

simogat szellő, sötét a felhő,
nyugszik a lelkem az ősz vigaszán.
parázsló érzés szunnyad az éjben,
csendes a lelkem, úgy igazán.

szeretni kell még, de már csak emlék,
arcodat őrzöm, semmi se vár.
eljön a tél is, megfagy a szívem,
de jövőre újra eljön a nyár.





szerelem mit akarsz?



szeretnék örökké
a tied lenni,
szíved dobbanásán
egyszer megpihenn.

beléd fulladni,
hogyha meghalok,
sosemvolt szerelem,
felragyog.

szikra vagy
énbennem
legbelül,
az élet felgyújt és
elkerül.

megperzsel,
eléget,
gondolat,
szeretni akarlak,
nem szabad.

elcsitul,
fellobban,
elszalad.
elkapom,
ölelem,
elszakad.

enyém vagy,
úgy érzem
legbelül.
ég és fáj,
azt hiszem
csendesül.

hazudhatsz,
elhiszem,
feladom.
legyőzöm,
megőrzöm,
akarom.

eldobom,
meglelem,
érzelem.
képtelen életem
fércelem.

érintlek,
talán csak képzelem.
mi ez az érzés?
ó, Istenem!

sérültem,
szédültem,
sebeztem.
mosolyod soha nem felejtem.

álmodban egyszer
eljövök,
magasba viszlek,
de szédülök.

meggyújtasz,
elégetsz,
felkavarsz,
szerelem,
mondd tőlem mit akarsz?

"Kérdezted már az árnyékodtól, hogy mivé válik éjszakánként? Vagy faggattad-e az éjszakát az árnyékod felől?"






Álmom lehetnél




Akarsz-e álmodni?

Mondd el nekem!

Titkom lehetnél,

Képzeletem.

Álmodjunk együtt,

A szó elfogyott,

Szerelmet,

Vágyat, mind ellopott.

Mióta vártalak,

Rég volt, de rég!

Most fekete, komor,

Szürke az ég.

Álom ölel halkan

Bús éjszakát,

Szívemben hagyja

Könnyű lábnyomát.

Álommal játszom,

Már álomnak látszom,

Sodor a szél,

Képzelet,

Magammal viszem,

A képedet.

Villámlás a perc.

Pillanat,

Megragadom,

És itt marad.

Tér és idő

Szétszakad,

Iszom szavad.

Álmom lehetnél,

Áldalak,

Álmod lehetnék,

Vártalak.

Álmodjuk azt hogy,

Nem álmodunk

Álmom az álomban,

Itt maradunk.

Álmodjuk azt,

Hogy nem ébredünk,

Akkor és ott

Együtt leszünk.

Eljön a nap, hogy

Nem álmodunk,

Halkan és csendben,

Elhervadunk.

Gondolsz majd rám?

Szikra ha gyúl?

Álmodunk akkor?

A csenden túl.







Tündér az anyukám



Tündér lakik nálunk,

Heted-hét határban,

Mert palotánk nincsen,

A szomszéd szobában.

Kisujjában minden varázstudomány,

Régóta sejtem én,

Tündér az anyukám.

Mindenre gyógyír gyengéd puszija,

Könnyeim szárítja kedves mosolya.

Tündér-varázspor

Sütin a porcukor,

Ott terem, ha hívom

Mindig,

És bármikor.

Tündérszárnya rebben,

Hogyha rám nevet,

Tündér az anyukám!

Mert más mi lehet?

Földre szállt angyal,

Nem tudom,

De sejtem,

Elárulom neked,

Van egy titkos tervem.

Szófogadó leszek,

Ahogy a mesében,

Jó tanuló, kedves,

Egész álló évben.

Sok mindent adhatnék,

Mit elbír a képzelet,

A legszebbet adom.

Gyermeki szeretet.

Bárcsak mesélhetne neked

E szál virág,

Hogy szívemben építek tündérpalotát!





Virágok sírnak



Virágok nyílnak,

Harmatot sírnak,

Itt voltak,

Látták titkát a sírnak.

Arcot őriz csendben,

A lehullott lepel.

Halottat nem takar,

Lenn a porban hever.

Feltámadott Jézus.

Szíveddel láss!

Érted?

Feltámadott, él.

Egyszer meghalt érted.

Virágok nyílnak,

Többé nem sírnak,

Itt voltak, és látták,

A titkát a sírnak.

Érezd a virágok illatát,

Ők látták a bűvös éjszakát.

Halld meg hát Jézus halk szavát,

Az Életnek gyengéd dallamát!

Látod?

Tavasz van.

Megújulás.

Titok az élet.

Múló varázs.

Tavasz van újra.

Feltámadás.







Testbe zárva








Felsikolt a csend.

Néma.

Komor.

Elborít a kín.

A nyomor.

Magányos,

Fáradt éjszakába,

Vergődöm,

Roncs testbe zárva.

Ha szeretnél,

Talán könnyebb volna.

Csended elérne,

Átkarolna,

Fájdalmon,

Csenden áthatolna,

Áldanálak haldokolva.

Azt mondják bűnös.

Gyarló ember.

Ok nélkül Isten nem ver.

Bűn fertőzte,

Nem kevés.

Elérte a büntetés.

Démon üvölt.

Arcán vigyor.

Itt van hát

A méltó szigor.

Hát Uram irgalmazz!

Lásd a mély sebet!

A sors tévedett.

Csendben eltávozom.

Uram elkárhozom?

Kereszted súlyát

Tőled átveszem,

Uram Irgalmazz!

Bocsáss meg nekem!








Üvölts barom






Üvölts!

Ne halld meg,

Ott a lánc,

Lépted nehéz,

Medvetánc.

Dróton rángatnak,

Bábu vagy.

Jó, hogy most nem látod önmagad.

Üvölts!

Legalább felkiálts!

Fejedből néhanap hogy kiláss.

Hallod drágám

Hogy dumálnak?

Manipulálnak.

Hazugság özönlik,

Eltakar.

Mi lesz, ha a macska elkapar?

Üvölts, és táncolj!

De jól vigyázz!

Nehogy még valamit elhibázz.

Okosnak látszol,

De magad ellen játszol,

Jó neked.

Igazság a hazug?

Elveted.

Hiszed egy napon,

A mennybe jutsz,

Hibádból egyszer sem tanulsz.

Zavar az akad itt, nem kevés,

Több ez, mint egyszerű tévedés.

Ébredj fel, bábu vagy!

Semmi gáz,

Kemény a bilincs,

Ott a lánc.

Ébredj,

Hazugság eltakar.

Üvölts barom!

Semmi baj.

Ugrálj és táncolj!

Húz a lánc.

Életed nem más,

Medvetánc.













Nem a tied










Kölcsön volt a lelkem,

nem a tied,

zálogba nem adtad oda szíved.

Azt hitted bár,

hogy neked ez jár,

de ősz lett a nyár.

Nyújtottam szívem,

szerelmesen,

most könnyesen, csalódva,

visszaveszem.

Tenyérben reszkető

rab madár,

megriad egyszer,

tőled messze száll.

Hol van a nyár?

Másfelé tartunk,

más az utunk.

Az életen túl,

mondd találkozunk?

Tied volt a lelkem.

Eldobtad.

Hagyom.

Nem volt becses érték,

látványos vagyon,

mégis szegény lettél.

Nagyon.







Harapós kutya




Nem vagyok túl szelíd eb,

akad nálam szelídebb.

Itt a kertben nagy a szigor,

képemen ez nem egy vigyor.

Tyúkot jöttél hajszolni?

Körbe fognak rajzolni.

Almát jöttél, terményt lopni?

Majd a falról fogsz lekopni.

Meglehet, hogy elvérzel,

mi lesz veled fél kézzel?

Széjjeltéplek, nekem hidd el,

mindenkit a mentő vitt el.

Gyorsan futok, jó ezt tudni,

nem éri meg az a krumpli.

Jobban jársz, ha kinn maradsz,

és azonnal elszaladsz:)













Láss engem






Vagyok, aki vagyok.

Talán nagyon szegény,

lehetek gazdag,

törékeny, vagy kemény.

Akit látni akarsz,

szemedben az vagyok,

amit nekem adtál,

pontosan azt kapod.

Lehetek a forró,

mint a jégcsap hideg,

simulékony, kedves,

szívtelen, és rideg.

Lehetek fehér,

mely vörösbe omlott,

lehetek ártatlan,

és lehetek romlott.

Démon is lehetek,

aki pénzhez szokott,

elpiruló kislány,

vagy egy feslett kokott.

Te teremtesz engem,

illúziót, képet,

lehet,


hogy a szíved téved.

Félek,

hogy nem érted.









kék és sárga



Mag volt,

hazátlan,

vitte a szél,

otthona így lett,

a betonszegély.

Virágba hívták

szédült reggelek,

sokszor megtaposták

őt az emberek.

Porba dőlt százszor,

de talpra állt,

otthona itt volt,

jobbat nem talált.

Mag többé tudta,

nem lehet,

gyökere itt van,

el nem mehet.

Szolid, szerény,

de ő a remény.

Kék és sárga,

árvácska,

árva,

gyökerét vesztve,

most szürke a járda.

Letépve alszik,

egy vén Bibliában.












Szeretet Hivatal






Házikó a szívem,


Rá van írva:anya,

Tetejében ragyog,


A Szeretet Csillaga.

Örökre nálam laksz,

Szívemben a helyed,

Itt vagy benn anyukám,

Olvasd csak a neved!



Mellém rendelt angyal,

Értem földre szálltál,

Mekkora mázlim van,

Hogy éppen rám találtál!

Szívem kis házikó,

Ott laksz mindig benne,

Jó hely ez, ki eljött,

Mindig visszamenne.

Szívembe zártalak,

De tudd a lényeget,

Nem kell venned ott

Okmánybélyeget.

Jöhet nyári zápor,

Téli fagy, zivatar,

Anyukám te ott vagy,

Szívemben megnyílt a Szeretet Hivatal.








csekély





"csak szavak"





lélek,

csekély,

arc,

kevély,

hit,

sekély,

gazdag

szegény.

élet

gyötör,

hajnal,

csömör.

közöny

honol,

hang

okol.

tél

árad,

jég

fárad.

tavasz

zenél,

újra

remél.

csekély

esély.







Húsvéti fohász


Tél van Jézus

Nélküled,

Márciusi jéghideg.

Fázom,

Kérlek adj hitet!

Olvaszd fel

A jégszívet!

Visszavárunk.

Jöjj közénk!

Égi áldást

Hints fölénk!

Gyújts szívekben meleget,

Áradjon,

A szeretet.

Űzz felhőt

A Föld egén,

Te vagy az Úr,

Szó,

Remény.

Jöjj Tavasz,

Megújulás,

Húsvét,

Feloldozás.






Áldás





Áldott légy

örökké,

én kedvesem,

fogom a kezed,

nem engedem.

Léted legyen álom,

képzelet,

óvja az ég,

minden léptedet.

Daloljon a hajnal,

reményt neked,

Isten ne felejtse,

el a neved.

Otthonod lengje be

szerenád dala,

esti virágok

igéző illata.

Titokként izzon fel

szívemnek évszaka,

öleljen át csendben

a meghitt éjszaka.

Te vagy az álmom,

tűznek szenvedélye,

rád gondolok áldón,

szerelmet ígérve.



Legyen ma valóság

minden kívánságod,

hallgattassék meg

összes imádságod.

Égi áldás érjen,

mint langy eső a réten,

a csendes,

a termő,

a Sorsot erre kérem.

Gyöngy-harmat

üzenet,

zsenge, friss levélen,

teérted reszketek

sorsom vagy, és vérem.

derengjen száz csillag,

fent a magas égben,

vigyázzák utadat,

e tündérmesében.

szebb tőled a világ.

az angyalok

tudom, rád nevetnek,

áldalak Édes,

mert SZERETLEK.








Tíz






Villámlás,

Csend,

Légi örvény.

Időtlen,

Szent,

Ősi törvény.

Isten szava

Tűzben égve.

Örök frigyben,

Kőbe vésve.

Urad vagyok,

A te Istened.

Nevemet

Hiába fel ne vedd!

Ne keress magadnak

Faragott márványt,

Ne imádj helyettem

Hamis bálványt!

Áldásom kísérje

Esendő léptedet,

Hívj!

És én ott leszek!

Tiszteld atyádat, és

Anyádat!

Hasson át

Szeretet,

Gyermeki imádat!

Hosszú léted legyen

Ezen a Földön,

Ne hagyd,

Hogy a bűn

Korán megöljön!

Tied az ég,

A végtelen szép.

Tied a Föld,

A mező a zöld,

Az érzés,

A társ,

Élet-varázs.

Teremtettem érted


Hat napon,

Pihenj meg te is

A nevemért szombaton!

Ne paráználkodj!

Ne lopj!

Ne ölj!

Emberként tündökölj!

Ne tégy hamis

Tanúbizonyságot!

Barátodként tiszteld,

Az igazságot!

A máséra szemet ne vess!

Szeress!

Nevess!

Keress!

Mennydörgés

A szó.

`Melynek hallatán,

...felgördül a függöny,

az élet színpadán...











Párizsban járt az ősz-evokáció





Itt járt az Ősz-evokáció



A lakásba tegnap beszökött az Ősz.

Az előszobában suhant nesztelen,

Fésülködött a torz tükör előtt,

És találkozott velem.

Ballagtam éppen a konyha felé,

Andalogva, csendben, épp` dúdolok,

Megláttam szélfútta hajjal,

Azt hittem meghalok.

Elért az Ősz, és megnyugtatott,

Mert sikítottam, hogy a ház beleremegett,

Züm-züm, hullottak hajából

Tréfás, kis falevelek.

Egy perc, és rendbe hozta magát,

Ijedtségemen csak nevetett,

Itt járt nálam, és kacagva elment,

Szerintem a férjem lehetett:)



A Reményhez (evokáció)



Csokonai Vitéz Mihály versének átirata


Igazságnak látszó

"Égi tünemény",

Istenséget játszó,

"Csalfa vak Remény",

Kit teremt magának a boldogtalan,

Mint "védangyalára"

Gondolt úntalan.

"Kertem nárciszokkal

Végig űltetéd;

Csörgő patakokkal

Fáim éltetéd."

Borús, hosszú tél volt

S te

"Szórtad a tavaszt,

Égi boldogsággal

Fűszerezted azt."

Jöttödet kívántam,

Istenem, de rég!

Hittel vártalak.

"S megadá az ég."

Óh! Csak jövőt hagynál,

Csak jövőt nekem!

"Most panaszra nem hajolna

Gyászos énekem.

Jöttére a búkat

Elfelejteném,

S a gyöngykoszorúkat

Nem irígyleném."


De

"jaj, az álmok, rózsák

Elhervadtanak,

Forrásim, zőld fáim

Kiszáradtanak;"


"Tavaszom, vígságom,

Téli búra vált;

Régi jó világom

Méltatlanra szállt."


"Hagyj el, óh Reménység!

Hagyj el engemet!

Mert ez a keménység

Úgyis eltemet.

Érzem: e kétségbe

Volt erőm elhágy,

Fáradt lelkem égbe,

Testem főldbe vágy.

Nékem a rét hímetlen,

Zöld mező kisűlt,

A liget kietlen,

A nap éjre dűlt.

Bájoló lágy trillák!

Tarka képzetek!"

Kedv! Reménység!
Viszlát!

"Isten véletek!"






arctalan




sötét ma az éjjel,

hangtalan.

szembe jön az élet,

parttalan.

leszáll a köd,

árad,

csöpög a sötétség,

bánat.

honnan jöttél mondd,

senki fia?

felzabál a nyomor,

a periféria.

rongyos vagy,

nincs jövőd,

ember-ivadék,

előtted az élet,

végtelen szakadék.

elmúlt karácsony,

alszanak a fények.

csendes,

megfáradt,

szürke a lélek.

messzire elszálltak

a talmi remények,

mind elfogytak már

az ingyen-ebédek.

fekete felhő

hömpölyög az égen,

nyár sohasem volt,

vagy már elmúlt régen,

és azon a napon,

vele ment a szégyen.

fekete fátyol,

sátor az ég.

ezer szakadáson,

száz gyufa ég.

emlék a nyár.

álmok fivére.

fény csorog aranylón

egy asszony kezére,

jóízű méz,

vajas kenyérre.

áruld el, ki vagy te?

arctalan.

senki fia.

egy hontalan.

elrejt az erdő,

álmot nem talál.

hideg csend,

fagyhalál.

jeges világűr,

lebegés.

tűnő árnyék,

feledés.





















Karácsonyi hóesés









Karácsony szent éjjelén,

A szeretet ünnepén,

Had` mondjam el,

Kérem én,

A szívekben él a fény.

Tűzruháját

Rejti a Nap,

Éjbe fordul

Az alkonyat.

Fekete-fehér pillanat,


Tied a perc,

Elszalad.

Tavasznak arái most a fák,

Hóból szőtt,

Áttetsző,

Tüll-ruhák.

Várakozás,

Érkezés.

Hallgat a csend,

A szó kevés.

Nézz az égre fel!

Szitál a hó,


Égi jel.

Fáradt az arcod,

Nem érdekel.

Mindenkiben kétkedel.

Tegnapok szöknek

A hídon át,

Emlék lebbenti

Fátyolát.

Szeretve szeretni,

Alkalom,

Jégvirág nyílik az ablakon.


Megérint,

Átölel,

Simogat,

Elsuhan,

Felragyog,

Itt marad.

Havazás,

Karácsony,


Pirkadat.





Repül a macska








Nyílik az ajtó,

Szökik a macska.

Nincs itt az apja,

Hogy lecsapja.

Mi kopog megint?

Játszik a macska.

Mi lehet nála?

A szörp kupakja.

Álmában rohan,

Alszik a macska.

Kis mihaszna,

Jár a mancsa.

Bezzeg a gazda,

Simogatja.

Mi ez a nyávogás?

Éhes a macska.

Ha akarja,

Kicsikarja.

Gombolyag gurul,

Játszik a macska.

Romokban a ház,

De nem zavarja.

Tiszta szőr minden.

Vedlik a macska.

Fehér meg tarka,

Az eszemadta.

Nyílik az ajtó,

Rohan a macska,

Hátul a farka,

Jól odacsapja.

Mi ez a hangzavar?

Remek a napja.

Nyílik az ablak,

Röpül a macska.

Kipottyan megint,

De nem zavarja.

Bezzeg a gazda,

Simogatja.

Fotelben, ágyon,

Szundít a macska.

Övé a lakás,

Hát uralja.

Gazdinak nincsen,

Egy perc nyugalma.

Otthona macska

Birodalma.















Ég és Föld között






Vezess a Fénybe,

A sötétből Uram!

Adj nekem erőt,

Hogy megértsem utam.

Hányszor szóltam Hozzád,

Mint Jézus a kereszten,

Istenem, Istenem,

Miért hagytál el engem!

Uram teremtettél.

Születtem, itt vagyok.

Ha elmegyek egyszer,

Mi lesz, mit itt hagyok?

Halk léptekkel óvnak,

Rendelt őrangyalok.

Evilágra jöttem.

Céltalan meghalok?

Ismered az utam,

A kezdetet,

A véget.

Kézen fogsz,

És vezetsz.

Biztos ígéret.

Sár vagyok, és agyag.

Formálódó anyag.

Földi kínom máza,

Lesz gyönyörű váza.

Fájdalmamban nyílik,

Isten Virága.

Uram Tőled kaptam,

Ezt a furcsa táncot.

Élet-keringőt,

Az arcomra ráncot.

Lelkem mégis Hozzád,

Fel a Mennybe köt,

De idelent élek,

Ég és Föld között.

Mi lesz velem Uram,

Ha egyszer majd nem jövök?














Szabadon




Álmoktól ittasan,

Szabadon,

Csüggtem szerelmes szavadon,

Sétáltunk úttalan utakon,

Nem láncolt gúzsba,

Igény, sem hatalom.

Vágytól részegülten,

Élet-szomjasan,

Rád bíztam sorsom.

Életem.

Önmagam.

Azt mondták nehéz lesz,

Az élet kemény.

Az erdőbe

Néha tán` besüt a fény.

Szűrődik lombokon,

Melengetőn,

Legtöbbször árnyékkal ölelkezőn.

Ha kialszik szívemben

Egyszer a bizalom,

Ha földig görnyeszt,

Megtör a hatalom.

Nem!

Ezt nem akarom.

Nem élhetek szabadon,

Ha álmaimat feladom.
















Új kenyér




Mondd mit ér,

Ma az új kenyér?

Remény, és jövő,

Végtelen mező.



Búza az áldott,

A nemzeti álmok?



Érezd ma a földet,

Piros-fehér-zöldet,



Mondd mit ér?



Föld és az ég,

Zöld és a kék.



Ez a föld,

A tiéd.



Mondd mit ér?



Ezer év súlya nyom,

Megroskadsz magyar,



Sorsod túl nehéz,

Volt már száz vihar.



Áldd ma Istenünk

A kenyeret, a búzát,



Termését, életét,

Nekünk adta sorsát.


Áldd meg kenyerünket,

Az elhullott a morzsát.



Mondd mit ér?

Aszály sújtja-tépi,


Az aranyló mezőt,

Istenem,

Áldd a szenvedőt!




















Egyszer








Találkozunk.

Majd talán.

Emlékek kopott asztalán,

Sétálunk a végeken,

Akarom, hogy így legyen.

Álom voltál hajdanán,

A szív virágzó hajnalán,

Sejtbe kódolt képzelet,

Vártalak,

Mint végzetet.

És itt leszel.

Majd talán.

Nem bánt majd,

A zord magány,

Álmaimban érkezel,

Elég most,

Hogy létezel.

Egyszer túl a könnyeken,

Átölelsz majd csendesen,

Jössz szerelmes dallamon,

Valahol vársz,

Azt tudom.

Megtalállak.

Majd talán.

Lehet, az élet alkonyán,

Merengünk az éveken,

Akarom, hogy így legyen.










CIPŐFŰZŐ RAP







Figyu` haver,

Ma újat tanulsz,

Ötéves vagy már,

Nem bölcsis manusz,

Nem menő mától

A bojtos mamusz.

Ez a cipőfűző rap,

Elmondom egyszer,

Füledet nyisd ki,

És jól jegyezd fel.

Kelj ki az ágyból,

Eljött a reggel,

Kezd el a napot,

A cipőfűző rappel.

Ez a cipőfűző rap,

Elmondom még egyszer,

Igyekezz haver,

Töltsd fel magad keksszel.

A tépőzáras cipőt

Felejtsd el,

Cipőt kötünk mától

Kishaver.

Lásd be lassan

A pacskerod rémes,

Hiába színes,

Pomponos prémes.

Ez itt a fűző,

Mondd ki bátran,

Lásd be hogy

Nem is logikátlan.

Két vége van.

Ne keress hármat,

Tudom mit érzel,

Ez a tépőzár-bánat.

Ezt a két zsinórt tedd keresztbe,

Alatta húzd át,

Még aznap este.

Ez a cipőfűző rap

Elmondom egyszer,

Füledet nyisd ki,

És jól jegyezd fel.

Egy, két, há` és...

Nyuszifül jobbra,

Nyuszifül balra,

Tedd keresztbe,

Húzd át alatta.

Cipőfűző rap,

Mondd ki bátran,

Kösd be a cipőd,

És élj vidáman.


















Bocsáss meg







Ne haragudj rám

Én kedvesem,

Feledd el a múltat,

Bocsáss meg nekem.



Gondolj a szépre,

Az első nyárra,

Gondolj szerelemre,

És gondolj a vágyra.



Legyen köztünk szent,


A szerelem, a béke.

Mióta szeretlek?

Talán ezer éve.



Álmodban hozzád

Újra eljövök,

Sok hosszú év,

Mi veled összeköt.



Elveszítselek?

Azt nem lehet.

Kezdjük egymással

Újra az életet.


























álmokon innen, álmokon túl












álmokon innen

túl a varázshegyen,

mi lánggal ég,

ott parázs terem.

komor, és szürke,

elhamvadó

cigarettafüst,

hangtalan szó.

álmokon innen

szédült világ,

tűzben álmodott

fantáziák,

elszálló szavak,

füstkarikák.

álmokon innen,

élet-szomjasan

kerestem,

nem találtam

benned

önmagam.

ölel a füst,

alvó parázs,

tűz volt régen,

most elhamvadás.

hamu és füst,

szerelmen túl,

halkul a szív,

lassan csendbe hull.

cigarettavég.

füstöl,és kialszik.

rég volt, de rég.

holnapra hamu lesz,

mi tűz volt,

elég.









Anyák napja hajnalán





Anyák napja hajnalán,

Ébredő nap sugarán,

Kinyílott a tulipán,

Köszöntelek jó anyám.

Kis kezemben virággal,

Az ünneplős ruhámban,

Köszöntelek a napsütötte,

Nyárra váró Világgal.

Anyák napja hajnalán,

Neked szól a csalogány,

Szeretlek én igazán.

Édes, drága anyukám.

Köszönök én neked,

Minden pillanatot,

Minden jó és gyengéd,

Amit tőled kapok.

Bocsáss meg meg kérlek,

Ha néha huncut vagyok.

Te széppé varázsolod

Gyermeki életem,

Meghatottan hallod,

Hamiskás énekem.

Köszönöm lelkemből,

Azt hogy vagy énnekem.

A szíved színarany,

Csakis szép lehet,

Szebbet nem festhet

Szárnyaló képzelet,

Köszönöm anyukám

Neked az Életet.















Mea culpa






Az igazság másképpen van,

Mint hiszem,

A jog nem az én bizniszem.

Igazságom kis sziget,

Otthona a Semminek.

Emberben hittem.

Vállalom.

Az én vétkem,

De fáj nagyon.

Az én az utam,

Járhatom.

Te mindent láttál Istenem,

Jeltelen Gonoszság,

Nemtelen.

Emberre bíztam,


Elengedem.


A jog nem az én fegyverem,

Rád bízom a Törvényt Istenem.

Álljanak színednél mostantól azok,

Kik teremtették az utálatot,

Viszályt és halált,

Mocskot gyalázatot.

Nem győz a Bűn,


Tudom Istenem,

Te látod mindazt,

Ami helytelen,

Tied az Igazság,

Elengedem.

Győzött a Rossz

Megint, megint.

Az élet ismét


Megint, megint.

Talpra állok,

Újra, újra.

Mea culpa, mea culpa.

De nem lépek a másik útra.





























Mea culpa








Az igazság másképpen van,

Mint hiszem,

A jog nem az én bizniszem.

Igazságom kis sziget,


Otthona a Semminek.



Emberben hittem.


Vállalom.


Az én vétkem,


De fáj nagyon.


Az én az utam,


Járhatom.



Te mindent láttál Istenem,


Jeltelen Gonoszság,


Nemtelen.


Emberre bíztam,


Elengedem.



A jog nem az én fegyverem,


Rád bízom a Törvényt Istenem.



Álljanak színednél mostantól azok,


Kik teremtették az utálatot,


Viszályt és halált,


Mocskot gyalázatot.



Nem győz a Bűn,


Tudom Istenem,


Te látod mindazt,


Ami helytelen,


Tied az Igazság,


Elengedem.



Győzött a Rossz


Megint, megint.


Az élet ismét


Megint, megint.


Talpra állok,


Újra, újra.


Mea culpa, mea culpa.

De nem lépek a másik útra.





































Hét




Hétfő.

Legelső lépcső.

Kedd.

Remény-amulett.

Egy napra

Elengedett,

Ígéreted.

Gyúlnak a fények,

Szembejön velem

Az utcán az Élet.

Rád gondolok,

Még egyszer szerdán,

Ezer elfeledett,

Édes emlék tör rám.

Aztán névtelen csütörtökön,

Eláraszt fuldokló emléközön.

Érkezik mérföldes léptekkel,

A vágy,

A szürke péntekkel.

Szerelmes

Sms

Mondat,

Jön tőled,

Várok rád szombat.

Szüntelen kereslek,

Többé nem talállak.

Hétfőbe zuhanok

Fáradtan vasárnap.



















Feltámadott










Tavasz van, gyönyörű.

Eljött hozzánk ismét,

Az Áldott és Szent,

Csodaváró Húsvét.

Ébrednek a fák,

Virágok nyílnak,

Örök titkaként

A zárt sziklasírnak.

Ott ahol várta Máriát,

Titokzatos Angyal,

Ott ahol a Tavasz,

Leszámolt a Faggyal,

Ott támadott fel újra az Élet.

Bizonyságul,

Ne félj!

Nem hal meg a Lélek.

Ha szétnézel látod,

A sok szép virágot,

A sugárzó Napot,

Keltsd fel a Világot!

Töltekezz be Fénnyel!

Húsvétban ébredő

Hittel,

És Reménnyel.

Ne félj a Téltől!

Ha sorsod hányatott.

Érted halt meg Jézus,

Érted feltámadott.







A húsvéti nyulacska






Mesém kezdetén,

Az Óperenciás tengeren is túl,

Dalolt egy kismadár,

Akkor még nem nyúl.


Tavasz-tündérlányka,

Hóolvadást várva,

Cipelt sok virágot,

Ráhintve a tájra.

Hozott mosolyt, napfényt,

Derűt a világra.


Kötényébe fogta

Színes csillámporát,

Varázsolt jácintot,

Árvácskát, violát.

A fűben elrejtett,

Pár csokor ibolyát.


Borzasan hajtott ki,

A húsvéti barka,

Nem taposta többé,

A csikorgó tél sarka,

Tavasz lett, gyönyörű,

Minden színes, tarka.


Tündérünk szétnézett,

Az égen nem találta,

Lent a porban feküdt,

A megsebzett madárka.


Szórt rá sebtiben

Tavaszi varázsport,

Tündéri varázstól,

Nyúllá lett, madárból.


Nem is olyan régen,

Dalolt fenn az égen,

Hol pajkos napsugár,

A felhőkön átnevet,

És felébred fényében,

A ragyogó kikelet.


Most ünnepi nyúl lett,

Kismadáron túltett,

Húsvétkor nem rest,

Tojást rak, és fest.


Eljön minden évben,

Tavasznak jöttével.

Köszönti a Tündért,

Kosárban a csodás,

Piros, sárga, kék, zöld,

Díszes, hímes tojás.





















Tövismadarak






Egyetlenegyszer énekelt,

Mielőtt hosszú útra kelt,

Fennakadt tövises ágakon,

Átjárta a furcsa fájdalom.

Lelkéből nem hallott dal fakadt,

Utolsó pillanat.

Így szerettünk, némán,

Mi ketten,

Vergődő tövismadarak.

Éltünk csendben, és

Szótlanul,

Sajdult a szív,

De nem tanul.

Halkult a világ,

Néma pillanat,

Mikor a szív csendben megszakadt.

Egyetlenegyszer énekelt,

Mielőtt hosszú útra kelt,

Fennakadt tövises ágakon,

Átjárta a furcsa fájdalom.

Lelkéből nem hallott dal fakadt,

Utolsó pillanat.

Így lettünk

Mi ketten,

Te meg Én,

Vergődő tövismadarak.













keser-édes







ébred a napsugár,

hajt a magból az élet,

megleli egy madár, keser-édes.





















kőbe zárva









csillag volt egyszer

az éjszakában,

szerelmes lett

egy zsenge ágba,

tavaszi lombba,

sok virágba,

folyóba hullott,

kőbe zárva.

folyóban kavics,

csendet megtalálva,

ki nem mondott szó,

kőbe zárva.

csillaghullás tépte,

sötét bársony éjből,

égő ragyogásból,

tiszta szenvedélyből.

szétmállik az éjjel,

az árnyakkal felkel,

parázslik, és kigyúl,

tétován a reggel.

felolvad a múlt,

emlékek haván,

felfénylik még egyszer,

a kőbe zárt magány.

ébred az érzés

izzóan keleten,

folyóba hullt csillag,

kőbe zárt szerelem.

halk, és észrevétlen,

pisztráng csillanás,

volt a vallomás.

szeretlek téged,


mondta az ágnak,

örökké várlak,

csak nézlek,

és nem is sejted,

hogy magamban őrzöm

a virágzó csended.

felhők rohannak,


ott fenn a felszínen,

borúsak és fénylők,

át az életen.

folyóban a kavics,


csended megtalálva,

én ott várok rád,

örökre kőbe zárva.


























úgy szeretném


szeretnék még egyszer

álmokban élni,

minden embernek

hitet ígérni,

havazáskor,

tavaszt remélni,

megérteni,

és nem megítélni.

hinni a szóban,

hinni kézfogásban.

hinni szerelemben,

mondott igazságban,

az értékesben,

a meg nem alkuvásban.

megszólalni tudni,

ha mindenki néma,

ha közöttünk kószál,

a közöny-hiéna.

ábrándozni egyszer

még az ifjúságról,

a hitről, a fényről,

délibáb-világról.

átölelne újra,

az álmokból szőtt kelme,

mit foszlányokra tépett,

a nyiladozó elme.

úgy szeretném.











hív az élet







hív az élet,

és hív a szó,

szerelem,

csábító.

hív a csók,

talmi szó,

édesen

suttogó.

árnyék hív,

átölel,

nagy kaland,

mi nem jön el.

hív a szép,

és hív a jó,

szép jövő,

kápráztató.

hív tavasz,

lázadás,

vár az ősz,

csend varázs.

hívott nyár,

és vár a tél,

mikor a szív,

már nem remél.

cseng a csend.

vár a tó,

életünk,

kis hajó.

hív a múlt,

és vár az ég,

hív a kezdet,

vár a vég.

élünk csendben,

halkul szavunk,

aztán lassan

elhallgatunk.

hív az élet,

és hív a fény,

egy új világ,

másik remény.













Esőben álmodó










Álmokat virrasztó


Névtelen csillagok,


Tegnap a remény


Egy percre


Itt hagyott.

Hallgatag

Álom-angyalok,

Könnyük az eső,

Megfagyott.

Színtelen,


Szerelem-jégcsapok,

Dermedt kérdések,

És nincsenek

Válaszok.

Nyújtózik


Felhők között,

A pirkadat.

Fényében felragyog,

Szerelmes pillanat.

Emlékek, tárgyak,

Mi tőled itt maradt.

Boldog, szerelmes

Tegnapok.

Várok rád,

Itt vagyok.

Azért vannak


Magányos hajnalok.

Olvad a jég,

Búcsúzik a faggyal,

És könnyezik újra

A magányos angyal.

Feltámadó szél

Tavaszt mesél,

Szeretlek.

Van még remény!
























Rezzenéstelen




Rezzenéstelen,

Messze kék végtelen,

Nem múló érzelem,

Régi szerelem.

Csend csillan

Fáradt esőcseppeken.

Pillangó az esőn.

Szép.

Szívembe tép.

Álom.

Rajong és átfon,

Kékségbe zárom.

Engedd,

Hogy szálljon!

Pillangó.

Kezemen

Pihen.

Igaz volt,

Neked elhiszem.

Őrizem

Szavad.

Álom.

Örökre szabad.














Hittem











Gyermekkoromban

Hittem,

Hogy mindenkinél jobban


Szeret az Úristen.

Az igaz szó,

Csakis szép lehet,

És nem mosolyog rám,

Az aki nem szeret.

Hívott az élet,

Mennyire szép lehet!

Hívott a kaland,

Ifjonti képzelet.


Szomjúság kínzott,

Az örök igazságra,

És hittem, szerelemnek

Szerelem az ára.

Hittem a szépnek,

És hittem a vágynak,

Hittem a jónak,

Hittem ideálnak,

Hittem az igaznak,

És hittem hazugságnak.

Aztán felhők gyűltek

Feketén körém,

Felnőttem én.

Egykor igazán hittem.

És tudom,

Akkor szeretett a legjobban az Isten.



















Ismeretlen szív









Rólad mesél most

Szél és hó,

Vihar sikoltása,

Jane Do.

A tegnap

Vétkekkel mart egén,

Ébred a fény,

Háborgó tengeren,

Szent gyászában

Izzik,

Szemérmes végtelen.

A fénnyel felkelnek

Hajnali árnyak.

Arcul csapó szélből,

Angyalszárnyak,

Szakadt felhők,

És szakadt vágyak,

Rongyai a múlt ábrándnak.

Az idő

Markodból,

Homokként elpereg,

Feltűnnek

A múltból,

Lomha kísértetek.

Itt vannak a percben,

Körbeállnak,

Üvöltenek,

Lassan felzabálnak.

Fagyos tükrön

Folyik a csend-pára,

Arcodon az idő kiáltja:

Ennyi!

Ma is eljött,

A tegnapi semmi.

Rád csepeg

Gúnyosan,

Percenként az idő,

A reményeket ölő.

Ismeretlen szív.

Már nem remél.

Jeges víz,

A szemfedél.

Súlytalan csend,

Mozdulatlan.

Csendes a szív,

Olthatatlan.

Érzésed,

Kimondhatatlan.

Egyszer szerettél,

Jane Do.

De arra nincs szó.










Boldog Karácsonyt!












Ma csillámport hintenek

Az angyalok az égből,

A legszebb ünnep ez

Isten kezéből.

Füzérek ragyognak

A zúzmarás ágon

Dalt fütyül a szél is,

Tündérfuvolából.

Ma ünneplőbe öltözteti

A szívét az ember,

Várakozással,

Telve kegyelemmel.

Öröm-szikrák gyúlnak,

Izzanak az éjben,

Csillag tündököl fel,

A szeretet jegyében.

Három király indul,

Égi jel nyomába,

Hívja őket éjjel,

A Szeretet Királya.

Útjukat mutatja

A JEL,

Égi fény,

Betlehem csillaga,

Az új remény.

Szent és édes érzés

Éled szívek táján,

Szeretet éjjelén,

Ünnep éjszakáján.

Mennyeknek csillaga,

Vezessen ma téged,

Mert aki követi,

Soha el nem téved.

Isten adjon neked

Ölelést, ihletet,

Szentséges az éjjel,

Jézus megszületett.

Felragyog a csillag,

Karácsonyfa-ágon,

Szívek fényét őrzi,

Szeretet parázson.

Szívemből kívánom :

Boldog Karácsonyt!








Kópé






Keverem, kavarom,

Sűrűre habarom,

Vidám a dalom,

Főztömet takarom,

Béka a haverom,

Bűvölni akarom.

Fenn van a plafonon,

Ha akarom, lecsalom,

Ha nem, hát lecsapom,

Aztán levakarom,

Biztosan elkapom.

Békából királyfikat,

Hatásos varázsitalt

Kotyvasztok, hahó,

Királyfiak neve,

Legyen mától:Janó.

Más meg mi a manó?

Elképedt gólyáknak,

Fejedelmi flamó.

Lila gőz varázson,

Felbugyog parázson,

Kondérban a nádon,

Én meg nem kívánom,

A látványt sem imádom.

Tojás, nádirigó,

Minden belevaló,

Ez meg mi a manó?

Gyíkfark meg a gumó.

Megsúgom titokban

A sásnak, a nádnak,

Hogy lesztek főztömtől,

Legkésőbb vasárnap.

Fuserált bájital találmány,

Ha tudnám a jót, feltalálnám.

Nyílik az égen a szivárvány,

Mit látok?

Egy szőke királylány.

Megcsókol egy pofás békát,

És Janóvá bűvöli Bélát.

Gyíkfark meg a gumó!

Kobold és a manó!

Bájital mire való?

A csók az ideható.

Ahogyan elnézem,

Túl sok az unka,

Csókolni mindet,

Irtó nagy munka.

Jókora reggeli torna,

De varázsol kiskópé csókja?

Híremen ne essék csorba,

Öntöm a főztömet porba,

Varázskönyv elrepül sorba.

Kuckóm is feldöntöm, romba,

Botcsinált boszorkány-konyha,

Nem is szép, egyenest ronda.

Bánatom megsúgom

Hamunak, parázsnak,

Varázsszert én többet

Nem főzök vasárnap.

Bográcsot elviszem

Elmosva anyámnak,

Készítsen ebédet,

Benne a családnak.

Ajándék, nem telitalálat,

Átadok mellé, egy díszes fatálat.

Ölelném Janóvá Bélát,

De kinek van gusztusa

Csókolni egy békát?

Így esett, a béka,

Megmaradt Béla,

Máig sem Janó.

Csak vidám gólyafiaknak,

Fejedelmi flamó.




kép forrása: Preszler Ágnes (olajfestmény)





Bolondos szilveszter






(gyerekvers)


Szilveszter van, éjfélt járja,

Meghívlak a cicabálba.

Mi ez a nagy ramazuri?

Évadzáró macskabuli.

Ma van az év utolsó napja,

Kirúg a hámból most, pár duhaj macska.

Vicces kis kalapban, nyakukban masni,

Cicatálon, füzér a virsli.

Macskalányok hajában lokni,

Kandúrkákon csíkos a zokni.

Hullik a konfetti, szerpentin száll,

Áll már a bál.

Ma este buli van, száz macska táncol,

Némelyik ügyetlen, és megbotlik párszor,

Foltoska fejre áll, és úgy viháncol.

Egérke zenélne egyedül,

Macskanótát hegedül,

Azután elmenekül.

Biciklin száguld, szalagos pedálja,

Az utcában odakint durrog a petárda.

Nagyot pukkan, habzó cicapezsgő,

Kis hokedlin kocsonya, rezgő,

Vidáman érkezik az Új Esztendő.

Hozzon a jövő év macskabőséget,

Doromboló kedvet, cicahűséget,

Kívánjunk nekik Boldog Új Évet!












Jön Télapó

...szán suhan csendesen...




Szán suhan nesztelen,

Nem hallja senki sem,

Felbukkan hirtelen,

Hull a hó rendesen,

Télapó hópelyhesen,

Mosolyog csendesen.

Csengettyű hirtelen,

Megcsörren a csöndben,

Szíveknek kedvesen.

Felbukkan minduntalan,

Nyulacska csintalan,

Mókuska, surranó,

Egérke, cincogó

Meglesik, jaj de jó,

Jön-e már Télapó?

Krampuszok huncutok,

Festenek, nem titok,

Diókat színesen,

Ajándék szívesen.

Ma este útra kél,

Kis csomag szeretet,

Nem késhet, nem lehet,

Várják a gyerekek.

Ma éjjel meglesem,

Télapót kémlelem,

Álmomat kergetem,

Kopogtat csendesen,

Átölel kedvesen,

Már alszom, édesen.

Hópehely színtelen,

Szállingóz szüntelen.

Rénszarvas zajtalan,

Feltűnik hangtalan,

Meglesni nincs idő,

Megtelik kis cipő.

Szép téli reggelen,

Csomagod meglelem,

Szikrázva hull a hó.

Itt jártál Télapó,








feledés









...vannak napok, hogy rád gondolok...







vannak különös éjszakák,

amikor hallani a szív szavát.

szerelmes szavak egy sárgult lapon,

átölel az emlék,

hagyom.

röppennek lázas pillanatok,

ma bánt a csend,

a gondolatod.

falakba zárt csend hieroglifák,

éledne az érzés,

de nincs tovább.

hallani a csendben az éjszakát,

hangtalan sötétség,

nincs tovább.

kopogtat,

betoppan fájdalmas közöny,

falakba süpped a jeltelen öröm.

egyszer szerettél.

sohasem.

egyszer volt,

te voltál mindenem.

érzés volt,

mi nem olvasható,

szikra a fényben,

nem megfogható.

érintés,

mit nem őriz betű vagy szó,

vágy,

ami nem kimondható.

gondolat,

pársoros szerelem,

mégis oly` drága nekem.

láng ölel,

régen volt érzelem,

könnyeken ragyogó,

ezer szín szerelem.

parázsló emléked

felszálló pernye,

feledés most,

az életünk terve.








Halloween





Csillagok zúgjatok halkan,

Csak a szívemből halljam,

A régi balladát,

A vén Jack dalát.

A magányos Hold ismeri csak régről,

A denevér röptű csend-zenét,

Jack történetét.

Nyugtalan lelke a földön itt rekedt,

Éjszakákba űzte őt,

Csapongó képzelet.

Ha kiált a kuvik,

Halloween éjjel,

Ha őszi falevél versenyt fut a széllel,

Ha kígyók, békák csúsznak hideg, hüllőtesttel,

Ha a nyugodt álom megszökik az esttel,

Boszorkány léptű a szél suhogás,

Felveri a csendet bagoly huhogás,

A távolban felizzik a furcsa fény,

Jack jön a vándor,

Ma van Halloween.

Világít kezében,

Sötéttől megszánva,

Bűneinek ára,

A pokolnak parázsa,

Ördög alamizsna,

A Halloween tök-lámpa.

Hé, Jack!

Te kóborló lélek,

Rosszul osztottad be,

Mit adott az élet.

Helyed sehol nincsen,

Nem enged be téged,

A mennyországba Isten.

Nincs szeretőd, apád,

Te földön rekedt árva,

Előtted az ég is,

A pokol is zárva.

Neked semmid sincsen,

Csak az a töklámpa,

Hogy elhozd a fényt lidérc-éjszakába.

A fény lesz ma éjjel

Az egyetlen kincsed,

Ma éjjel szórd szét!

A pokol fényét hintsed!

Sötét ma az alkony,

Te nem vagy merész,

Halloween éjszakáján,

Hogyha félsz,

Hé Jack!

Te bolyongó lélek,

Vajon hova mész?







Nyári alkonyat







Mondd, milyen színe van a nyárnak?

A tavaszi napsugárnak?

Az át nem aludt éjszakáknak,

Amikor hiába várlak.

És milyen színe van a boldogságnak?

Akár a nyíló hófehér virágnak?

Ezer színű a szerelem,

Most mégis hiába keresem.

Hullámzó,vörös rét a vízparton,

Izzó magány, ha jő az alkony.

Vízből szőtt ruháját,

Ha ölti a nap.

Simul szerelmes gondolat.

Álmok szárnyán,

Ha arcod megtalálom,

A tücsökzenés éjfélt várom.

Tudom már milyen színű a bánat,

Árnyai a letűnt nyárnak,

Amikor hiába várlak.

Havazásról álmodom.

Amikor emlék-lábnyomon,

Reszketőn átlép a fájdalom.














Ha eljön a csend

I






Dal voltam egykor.

De kioltott a csend.

Egy szó voltam,

Amely a semmibe vész.

Most csend vagyok,

Amely a dal nyomán sikolt.

Álmokból szőtt gondolatod.

A nem teljesült vágy,

Amit hiába kérsz.

Az álmod vagyok.

Az emlékezés,

Múlt szerelemre,

Amely lángolt,

Néha égett,

De soha nem találtad,

Ha álmodtál szépet.

A csend maradtam neked.

Ami a dal nyomán zsibong.

Álmokból szőtt gondolatod.

Elképzeltünk egyszer,

Tovatűnő álmot.

Talán mindketten mást,

Gyönyörű kép.

Csak egy villanás volt,

De tőled volt szép.

Hát őrizd.

A perc ígéretét.

Ahogyan őrzöm én is a napot.

A tökéletes pillanatot,

Álmokból szőtt gondolatot.

Amikor dal voltam,

Csend helyett.

Mikor vártam,

Hogy halljam léptedet.

Most csend vagyok újra.

S ha megszólal a harang,

A csendbe beletép,

Cseng-bong szívemben

A meg nem esett kaland.

Talán kicsit fáj is.

De szép.








Rejts el!






Egy tárgy voltam egykor,

Ott jó fenn a polcon,

Miért viseltem törékeny üvegruhát?

Most lent vagyok, mélyen,

Darabokra törve.

Az egyetlen, mi vár rám,

A szemétlapát.

Csak üvegcserép.

De összeszedtél.

Felemeltél, mint ritka követ,

Megőriztél értékeid között.

Látod. Csak üvegcserép vagyok.

Visszatükrözöm neked a Napot.

Éjféli szivárvány.

Ha úgy akarod.

Adj nekem hitet, nem baj, ha talmi,

Adj nekem álmot, nem baj, ha fáj.

Add nekem magad, a reményt, hogy élek

Az álmaidból születtem, egy furcsa éjszakán.

Egy gondolat vagyok csak.

A gondolatod.

Egy törött, színes üvegcserép.

De vigyázz,

Ne fogj túl erősen,

Nem akarok összetörni.

Nem akarlak felsebezni.

Csak szeretni akarlak.

Semmit, csak szeretni.

Csak téged szeretni, és benne a múltat.

Mikor nem hordtam törékeny üvegruhát,

Nem is éreztem, ha földre hulltam

És nem követtem el annyi hibát.

Talán egyszer látlak.

Talán sohasem.

Talán földre hullok.

Talán újra nem.

Talán fagyos leszek,

Mint a jégvirág.

Talán felolvadok,

Hol éled a vágy.

Most a tiéd vagyok.

Színes üvegcserép.

Rejts el!

Ne hulljak tovább.







Szerelem






Jelen, múlt, jövő,

Csüggedt, néma vágyak,

Beszűkült tér, idő,

Szívdobbanás-árnyak.

Csenddimenzió.

Vackán alvó lélek.

Csók illúzió.

Sötét van.

Félek.

Kezeden pihenő árnyék.

Szívem most nem dobban.

Fáj még?

Lelkektől rezzenő

Ködfelhő-fátyol

Gond éjszaka száll

A csend betakar, ápol

Arcodon az álom

Hold az Éjnek bókol

Csók ül csillag ágon

Kérlek csókolj!

Csak nézz rám csöndben,

Mályvaszínű ködben,

Szeress, ölelj halkan.

Dalol a szél...

Szerelem, szerelem...

Valaki fél...

Súgd, kedvesem!

Szívemben születik végtelen,

Élj velem...

Tűnődünk az éveken...

Gyöngykagyló a vágy ma.

Benne izzó homok.

Kinccsé lenni álma,

Sosemvolt otthonok

Hite hívja, várja,

Tele bizalommal,

Egy szép új világba.







Képzelet







Azt mondtad, ez csak a fantáziám.

Tükörképe a tó az égnek.

Képzelj el!

Azt, hogy szeretlek téged.

Fekete tavon a csillagok,

Tűnő szerelem,

Mi bennem most felragyog.

Az enyém volt mindig az érzelem,

Ölelj, ahogyan képzelem,

Ha magába zár a víz.

Ruhám hideg magányként rám tapad,

Az enyém ez a pillanat.

Csak szavak.

De érzem a kezed,

Borzongató varázs, a nyakamon.

Párás lélegzeted.

Megtörtént csókok felrázott emlékei,

Egy régi papírdobozban,

Elrejtett emlékeim között,

A csókjaid.

Talán nem mertem emlékezni,

Csak ölelni újra, és nem kérdezni.

Levetkőzni,

Mint vizes ruhát,

Mindent mi póz,

Páncél, vagy szerep,

Meztelen a szívem.

Most a tied.

És gondolataidban vétkezem.

Álmok nélkül, néma az életem.

Szédít a szó a csendben,

Az elképzelt ölelés,

A valóság rebben.

Csak álom maradsz.

Látom arcodat, ha fölém hajolsz.

Csókolsz.

Ez csak egy álom.

Egyedül ébredek.

Hideg magányként tapad rám ruhám.

Ha magába zár a víz.








Árnyék







Hadd legyek ma én a csend.

Szúnyogzenéje a hangtalan vágynak.

Legyek ma én szó,

Reménye új csodáknak.

Borzongató, szerelmes éjszakán,

A hit,

Hogy jövőnk lesz talán.

Legyek ma én a fény,

Árnyékos nappalon,

Felhők mögött a napsütés,

Ha a remény hazug, tudom.

Árnyék vagy, de nélkülem,

Többé sosem létezel.

Fény és árnyék,

Összetartozunk,

Létezni egymás nélkül nem tudunk.

Legyek ma minden.

Ritka ajándék,

Ha magamat adom,

Ez mindenem ezen a hajnalon.

Legyek alkony.

Ha a Nap a vízhez ér.

A sötétség a csillagos éjszakán,

Amikor alszik a fény.

Csak a köd szitál.

Legyek remény,

Hogy felkel majd a Nap.

Hogy lesz tökéletes pillanat.

Az nem lehet, hogy a hajnal nem jön el,

Legyek fény.

Nélkülem, te sem létezel.








Papírdaru






Vágyakból hajtogattál

Magányos hajnalon,

De repülni nem tudok.

Égbe vinnélek, de nem tehetem.

Szerelem.

Ha látod izzón lemenni a Napot,

Talán rám gondolsz.

Szerelembe szerelmesen.

Félve a zsebedből előveszel.

Dobd el, ha így akarod.

Kell még?

Emlék.

Csak sárgult papír.

Ha eldobod, zuhan,

Lassan földre hull.

Papírdaru.

Gyűrött és kopott.

Repülni soha nem tudott,

De elhitte magáról,

Hogy egyszer szállni fog,

Úgy várta azt a pillanatot!

Hogy meglátja egyszer a Napot.

De csak zuhan, zuhan,

Át az életen,

Hiábavaló éveken.

Szerelem.

Ne szállj velem!








angyal








rád várni forró augusztus éjszakán,

fülledtségben,

jéghideg magány.

érints meg fázom!

fázom a forró nyárban,

augusztus éjszakában,

szerelem.

hullócsillagokkal érkezett a hajnal,

földre zuhant éjjel,

egy magányos angyal.

könnyből szőtt ruhája

testére tapadt,

gyönyörű pillanat,

hallom a szavad.

érints meg fázom!

fázom a forró nyárban,

augusztus éjszakában,

szerelem.

szól a csend,

a törékeny hajnal,

szüntelen kereslek.

te hallgatag angyal.

érints meg fázom!

fázom a forró nyárban,

augusztus éjszakában.

szerelem.

elnémul most föld és az ég,

angyal szállt közénk.

ritka pillanat,

ha a szó elakad.

érints meg fázom!

fázom a forró nyárban,

augusztus éjszakában.

álmok testvére,

az vagy nekem.

didergő angyal,

te félénk szerelem.

hárfazene szól,

valahol,

vagy csak a szív zakatol?







Szerelmes Karácsony








A hópehely szeretnék lenni

Karácsony éjszakáján,

Amely a válladra hull.

A csillag alakú hópehely az égből,

A fény, amely rád csorog

Az utcai füzérből.

Érintetlen, de mulandó díszed,

Amelyet megcsodálsz,

De már csak vízcsepp.

Ragyog a fényektől,

Aprócska szivárvány

Játszik most neked,

Éjféli királylányt,

Mesefilm.

Nem vagy egyedül.

Ha a magányos szél füledbe hegedül,

Az égből lehullt

Kis hópehely vagyok.

Vegyél észre,

Mielőtt elolvadok.

Lennék a havazás,

Vagy a kandallóban izzó

Tűzforró parázs.

A maró hideg,

A csontig hatoló,

Hópehely, olvadó,

A karácsonyi reménysugár,

Ami elkísér,

A Szeretet Ünnepén.

Lennék az éj,

Ha átölel.

A remény,

Amely nem jön el,

De csak magányos hópehely vagyok,

Vegyél észre,

Mielőtt elolvadok.









Fiam







Mióta vártalak,

Kisfiam.

Szívem alatt,

Mint nyíló hófehér virág,

Bontogatta szirmait a szerelem.

Első, tétova mozdulatod,

Akár a szívdobbanásom.

Tudjuk, éreztük annyian,

Milyen érzés az első,

Sejtelmes rebbenés,

Szinte semmi ez,

De nem kevés.

Minden.

Átminősülés.

Egyek voltunk akkor.

Kisfiam.

Hallgattalak.

És te hallgattál engem.

Sok hosszú éjszakán,

Mint lüktetést a csendben.

Éreztem halk fejlődésedet.

Arcod nem volt több,

Mint egy gondolat.

De szebb vagy,

Mint amit álmodni tudtam.

Több vagy annál,

Mit ember kíván.

Kisfiam.

Aztán rám talált

Az ismeretlen, és hosszú fájdalom.

Vajúdva kúsztam az égig lelkedért.

Születés-himnusz e perc,

Az emberért.

Az élet-stafétát neked most átadom.

De élek mégis,

Maradt egy másik lét,

Talán új és szentebb.

De ez is a tiéd.

Talán belehaltam egy kicsit.

Azért a napért.

A holnapért.

Aztán sírva láttad meg,

Milyen a világ.

Nem ismerted,

Csak megláttad, csendben.

Vérben és vágyban,

Káoszban, rendben.

Szép.

Mint az ibolyák a parkban.

Aznap kinyíltak, szerényen,

Az első napsütésben.

Nekem. Mint te.

Ha lehunytam a szemem,

Furcsa eufória,

Arcodat láttam mindenütt.

Ez több, mint a szerelem,

Amit valaha megéltem.

Egyszeri csoda.

Amiért megszülettem.

Amikor karomba foglak.

A boldogság az enyém.

Az első szó,

Az első nevetés.

Szép mosolyodban,

Apád mosolyát is szeretem, fiam.







szalmaláng







elhamvad,

lángra kap,

apró parázs,

elszédít,

elnémít,

esti varázs.

szívemmel játszik,

szikrázó érzelem,

játszik a szívemmel,

villódzó szerelem.

álomszőttes

a gondolat,

megragadom,

és ott marad.

meggyullad,

kialszik,

lidércfény,

szívem csak egy percnyi

reményt kér.

égszínkék szerelmes gondolat,

átölel,

a valóság elszalad.

meggyújtom,

eloltom,

szalmaláng,

ennyi volt,

vége van,

nincs tovább.








fekete-fehér

fekete-fehér,

hömpölygő járólapok,

vibrál a kép,

furcsa állapot.

tapogatózom,

várnak ott.

gyertyaláng,

imbolyog,

árnyak nőnek,

te nem vagy ott.

fekete-fehér

lábnyomok,

hozzád vezetnek,

de nem vagy ott.

kopott ház,

szól a csend,

kopott szó,

mit jelent?

fekete-fehér

szerelem,

ráismerek,

ha keresem.

fekete-fehér,

régi dal,

ölel az árnyék,

mit jelent?

kopott ház,

macskakő,

ellopott az idő.







Démon






Elébem csöppen,

Szembe jön velem,

Rám fonódik,

A reggeli félelem.

Kapkod a szív a lélegzetért,

A vihar sikoltva zenél.

Sikít a szél.

Szelek szárnyán zizegve szalad,

Az ősszel barnult falevél.

Magányos, száradt vitorlaként,

Tavaszt emlékezve, kergeti a fényt,

A pókfonalnyi, talmi reményt.

Fut a széllel, menekül,

Mindig, mindig egyedül.

Párducként lesben áll a fán,

Rám veti magát a sors.

Mennyire banális, mennyire torz

Regény.

Az életem.

Átölel a félelem.

Démon.

Arcomban érzem zöld lélegzetét,

Bőrömön kezét.

Elül a szél.

A folyondár csendje ez,

A magból ha kinő,

Mozgásban lévő mozdulatlanság,

Az idő.

Ólomkristályból csillogó kehely,

Mely zuhanni készül a csend.

Egyensúlytalan egyensúlyozás.

Törékeny pillanat,

A hajnali alkonyat.

Lövés dörren,

És a földre hull,

A megsebzett madár.

Szívem, a megsebzett madár.

Démon.

Nincs hatalmad,

Ha szembejössz velem.

Ölelj, ölelj! Én kedvesem.







Románc







Kezdetben vala a sötétség.

A semmi, nap, nap után.

Köd-katlanon keresztül

Derengő kékség.

Hűlt szerelmek nyomán tátongó

Reménytelen mélység,

A jövő.

Aztán felhőfátyolon átragyogó fénysugár,

A szó.

Az elveszített érzés.

Reszket bennem a lélek.

Még élek.

Roncsolt vénán át, csöpög a szer,

Gerincbe reccsenve hatol a tű,

Klórszagú románc,

A szívem még ver.

És ennyi most elég.

Elég a gondolat,

Indulok.

De érted visszafordulok.

A némafilm pereg.

Ha most itt lennél, mit kezdjek veled?

Vergődve próbál felállni bennem a lélek.

Te csak egy kép vagy.

Mégis minden.

A láncszem, ami összeköt,

A furcsa és groteszk dologgal,

Amit úgy hívnak: élet.




"Kérdezted már az árnyékodtól, hogy mivé válik éjszakánként? Vagy faggattad-e az éjszakát az árnyékod felől?"


















Mea culpa








Az igazság másképpen van,

Mint hiszem,

A jog nem az én bizniszem.

Igazságom kis sziget,


Otthona a Semminek.



Emberben hittem.


Vállalom.


Az én vétkem,


De fáj nagyon.


Az én az utam,


Járhatom.



Te mindent láttál Istenem,


Jeltelen Gonoszság,


Nemtelen.


Emberre bíztam,


Elengedem.



A jog nem az én fegyverem,


Rád bízom a Törvényt Istenem.



Álljanak színednél mostantól azok,


Kik teremtették az utálatot,


Viszályt és halált,


Mocskot gyalázatot.



Nem győz a Bűn,


Tudom Istenem,


Te látod mindazt,


Ami helytelen,


Tied az Igazság,


Elengedem.



Győzött a Rossz


Megint, megint.


Az élet ismét


Megint, megint.


Talpra állok,


Újra, újra.


Mea culpa, mea culpa.

De nem lépek a másik útra.





































Hét




Hétfő.

Legelső lépcső.

Kedd.

Remény-amulett.

Egy napra

Elengedett,

Ígéreted.

Gyúlnak a fények,

Szembejön velem

Az utcán az Élet.

Rád gondolok,

Még egyszer szerdán,

Ezer elfeledett,

Édes emlék tör rám.

Aztán névtelen csütörtökön,

Eláraszt fuldokló emléközön.

Érkezik mérföldes léptekkel,

A vágy,

A szürke péntekkel.

Szerelmes

Sms

Mondat,

Jön tőled,

Várok rád szombat.

Szüntelen kereslek,

Többé nem talállak.

Hétfőbe zuhanok

Fáradtan vasárnap.























Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?



ariadnesweet [ 2012-01-17 15:58 ]

Szia!
Nagyon szépen köszi a figyelmet, ezek mind a saját verseim, nem teszek közéjük más szerzőtől. Örömet szereztél azzal, hogy tetszettek:)
puszi:ariadne



Pribéli Lászlóné [ 2011-12-13 14:48 ]

Nagyon szép versek!
Reméltem, hogy köztük lesz a Dead Set: Forró szél c. könyve alapján készült, - dec 10.-én a Duna TV-n 16.15 órakor vetitett - Szelek szárnyán c filmben hallott verstöredék: " Lásd a világot egy porszemben..." Sajnos, nem tudtam lejegyezni.Remélem, sikerül megtalálni.
Köszönet a szép, mély érzésü gondolatokért.











Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!