Bejelentés


Szentkereszti Andrea oldala Honnan fogom tudni, ha elfogy a láthatatlan tintám?















...A férfiak nőznek a nők hímeznek....



csak csajoknak :)



...Cserébe egy mosolyért...



Az utóbbi években áttörő tudományos felfedezéseket tettem a pasizás terén. A logika törvényei nyilvánvalóan e problémakörhöz nem alkalmazhatók, ezért megfogalmaztam az első aranyszabályt:
Minél többet költesz műkörömre, szoláriumra, és szívdöglesztő cuccokra, annál nagyobb csődöt mondasz a magánéletedben. Bizonyítékul megfigyelhető, hogy a nem éppen tortadísz csajok viszik az oltár elé a legjobb pasikat.
Második aranyszabály: Sose mutasd okosnak magadat. A férfiak imádják a „szőke nőket”, légy a szíved mélyéről előbújó kislány, és titkold el, ha netán akad egy kis sütnivalód. A gondolkodás a férfiak privilégiuma.
Harmadik aranyszabály: A magány messziről bűzlik, minél magányosabb vagy, annál magányosabb leszel. Hidd el, hogy nem is vagy az.
Negyedik aranyszabály: Sose foglalkozz azzal, mit gondolnak a pasik rólad, mert el vannak foglalva azzal, hogy te mit gondolsz őróluk.
Ötödik aranyszabály: Ne szemezz senkivel. Hagyd, hogy ő vegyen észre. A figyelemfelkeltés egyik jól bevált módszere, ha a háta mögött nekiállsz valamit keresgélni a pulton, és közben a feje a melleid közé szorul. Maradj visszafogott. Véletlenül nézz rá, mosolyogj kedvesen, és nézelődj tovább. Tudományos megfigyeléseim eredménye, hogy a férfiak mielőtt a tettek mezejére lépnek, biztatóan megsimogatják a saját fejüket. Engedd a fiúkat hódítani. A lelke mélyén minden férfi ártatlan kisfiú.
Hatodik aranyszabály: Higgy nekik! A férfiak sohasem hazudnak. Minden szavukat maguk is elhiszik, ezért olyan hitelesek. Az sem véletlen, hogy nagy mesemondók mind férfiak voltak. Hetedik aranyszabály: az örök közhely, minden férfi egyforma. Hiába, Isten azért teremtette elsőnek a férfit, mert kellett egy piszkozat, mielőtt teremtene valami tökéleteset.
Itt vagyok például én. Isten szépérzékének legfőbb bizonyítéka, keresve se találnék magamban hibát, huszonhatodik éve amortizálódom, igaz a biológiai életkorom ennél jóval kevesebb, és még mindig nem találtam meg az igazit. A herceget fehér lovon már egy ideje nem is várom. A lóval már találkoztam, legalábbis a fogazatát tekintve. Újabban külön járnak. Lehet, hogy a herceggel már nincs is jóban?

Újabban az öregedés egyértelmű jelei kezdenek mutatkozni rajtam. Te jó ég! Kezdek igényes lenni! Reggel, ha a tükörbe nézek egy álmos szingli néz vissza rám, vicsorog, és a fogkrémtől habzik a szája. Ez lennék én. Egész nap mást sem csinálok, csak önmegvalósítok. Egy kissé unom már...
Ki kellene próbálnom egy új frizurát. Mondjuk az egyik kezemmel belenyúlnék a konnektorba, a másikkal meg fújnám a hajlakkot… valamit tennem kéne már, hogy észrevegyenek! Vagy feltalálhatnék valami igazán korszakalkotót. Például a foszforeszkáló kutyatápot, amitől világítana a sötétben a kutyagumi. És lőn világosság!
Soha többé nem lenne éjszaka, fényárban úsznának a közterületek. Javulna a közbiztonság és a kutyák is előléphetnének az előkelőnek számító haszonállat kategóriába, hiszen az egyetlen dolog, amihez igazán értenek. Arról nem is beszélve, ha világítana, nem lépnék bele. Energiatakarékosság, környezetvédelem, na és ilyen villanyszámlák!
” Tiszta cipőben Európába!”- hirdetné a szlogen. Lapozom az újságot. Állítólag ma Magyarországon 500 000 nő marad társ nélkül. Szinte látom magamat hetvenéves szingliként, megrogyva bár, de törve nem, büszkén lobogtatva a szabadság zászlaját:
-Nézzetek rám, én nem mostam ki soha egy gatyát! De ez csak statisztika, vigasztalom magam. A nyolcvanéves Pista bácsi, és az egyéves Pistike is, statisztikailag a legjobb korban van. De akkor hogy is van ez? Ennyi nő marad pasi nélkül? Szerintem a dolog vetésforgóban működik. Ez a természet körforgása. Amíg egy nő facér, mások szeretik a régi pasiját, aztán azok is ejtik, némelyek meg nem is akarnak egyet se soha többet. Nekem úgy tűnik, rengeteg tökéletes férfi létezik, mindegyiknek csak egy baja van, de az éppen elég.Van aki igényes, és mindennap tiszta gatyát húz.
Vasárnap már hét van rajta. Vannak nősek inkognitóban, és van, aki alkoholista, vagy szerzetesnek készül. És van, aki forrón szereti. Megannyi apró kis szépséghiba.
A legtöbbször csak egy a gond, az hogy rám se néz. De mi van, ha megtalálom az igazit? Néhány év múlva lehet, hogy kiismerem…
De még fiatal vagyok, ráérek. Előttem az élet. Tapasztalt vagyok, tanultam a hibáimból. Most már meg tudom ismételni őket.

Újabban sokat gondolkodom a jövőről. Unalmamban az apróhirdetéseket olvasgatom.
„Kellemes beszédhangú hölgyeket keresünk kreatív munkára.”
Most éppen nekilódult a fantáziám. Elhelyezkednék valami meredek szakmában, az én írói vénámmal! Írhatnék könyvet a női szerepekről! Mi lehet ez?
-Jó napot kívánok Nagy Zsanett vagyok, az újságban megjelent álláshirdetés felől szeretnék bővebb…
-Szextelefon.-mondja a szkeptikus férfihang.
-Szextelefon?!- mit ne mondjak, meglepődtem.
-Hm. Kimagasló kereseti lehetőség hölgyem. Ön itt ül egy kényelmes relax-fotelben és felveszi a telefonokat. Havi 250 000.
-Havi?- kecsegtető ajánlat.
-Jól értette.
-És mennyire erotikus ez a munka…?-érdeklődöm zavartan.
-Erotikáról beszélgetnek. Ennyi. A telefonpartnerrel találkozni, megismerkedni, az iroda címét kiadni tilos.-mondja a hang tárgyilagosan.
-Hm. Ez jól hangzik.
-Állandó éjszaka.-közli.
-Igen…-nyögtem ki.- Érdekelne, de miként kell egy ilyen állást megpályázni, ha…
-Nézze, ma bejön az irodámba, és eljátsszuk a szituációt. Aztán döntök. Vagy igen, vagy nem. Nem ígérek semmit. Készüljön föl. Valami kemény szöveget várok.-invitál, és száguldani kezdenek a gondolataim. Kemény duma? Ezt sem próbáltam még. Érdekes kihívás, érdekel. Majd átcímkézem az életrajzomban. Mondjuk így hívom : oknyomozó riport, vagy adatgyűjtés az emlékirataimhoz.
-Igen… oké. Viszlát…-búcsúzunk el, az erotikus szövegelés reményében.
Vajon miért van az, hogy a hülye ötletek valósulnak meg a leggyorsabban?

Joviális ötvenes, tekintélyes pocakkal. A neve Gyula, szólítsam Gyulának csak így egyszerűen. Terebélyes fotelban terpeszt, szakavatott szemmel végigmér, kinéz-e belőlem annyi szinkront, amennyi e nagyszabású produkcióhoz elegendő. Lányos zavar kerít hatalmába.
-Nos.- hátradől a székében és élvezi a helyzetet.
-Én most felhívom önt telefonon.
- Halló! Kábítson el!-kezdi.
Élveteg képet vág, de nem most kéne keresnem ebben a humort. Eszembe jut kedvenc gyerekkori olvasmányom a Piroska és a farkas. Mindig könnyen tudtam Piroskával azonosulni. Pirulok éppen. Vagy ez már a rettegett hőhullám előszele? Reméljük ez a Gyula eléggé pirimániás…
-Te vagy az Gyula…? Meséld el a te kis cicádnak, hogy mi van rajtad…-búgom csábosan.
- Boxer gatya. -közli Gyula szkeptikusan.Képzelem, olyan kis Micimackós, Malackás…
-Rajtam…- suttogtam elfúló hangon… fekete csipkemelltartó…
Látszólag mindez hidegen hagyja Gyulát. Elvégre minden kirakatban látni ilyesmit.
-Gyere, szeress te kis bika! -fakad ki belőlem a kínkeservesen a szenvedély. Úgy tűnik, mellétrafáltam, Gyula a bal szemöldökét magasra húzza, és kérdően rám néz. Arcvonásai fagyosnak tűnnek, mint aki megmerevedett a visszatartott röhögéstől. Pocakján finoman végighullámzik a jókedv.
-Egész éjjel rólad fantáziáltam, szeretnéd, hogy elmeséljem…-suttogom remegő hangon. Kezd kicsúszni a kezemből az állás.
-Akarom…-búgja a Gyula, valószínűleg engem parodizálva.
Na jól van, dühödöm fel cinikus vigyorán, úgyis régóta szeretnék már egy jó nagyot káromkodni. A végén már nehéz lett volna eldönteni ki a Piroska és ki a farkas. Végül eszembe jut azt is megemlíteni, milyen régóta kínoz egy régi és beteljesületlen kívánság, ami olyan meredek, hogy el sem merem mondani Gyula lángra gyúlt a kíváncsiságtól. Nem mondom el, pironkodom, csak ha azonnal teljesíti. De akkor sem. A múltkor, amikor megkértem rá egy férfit, felháborodottan elmenekült. Pedig az szerelem volt. Hát a Gyula azonnal teljesítette volna. Majdnem meghal a kíváncsiságtól. Furcsa, de ez mindig, minden férfinál bejön. Ki kellene már végre találnom valami különleges szexuális kívánságot. De talán így a legizgalmasabb a titok. Ha senki sem tudja, még én sem.
-Gyula…- suttogom párás tekintettel.
-Én most hazamegyek, hívjon, ha felvesz!
Nem tudom most sírjak, vagy nevessek. Érdekes egy szitu volt. Gyula szemei hatalmasra nyílnak, újra szemügyre vesz, de már egy kicsit másként. Elneveti magát.
-Ez bejött magának Zsanett. Fel van véve.

Fantasztikus, hogy ilyesmiből meg lehet élni! Az egyik kolléganőm, Cicus, van vagy hatvanéves, mackógatyában ül a fotelban, és szabadidejében zoknit köt a papának. A zsírpárnák, akár egy öreg tölgy évgyűrűi, ringanak a derekán. Ő egy profi szex-telefonos. Döglenek érte. Érdes hangja van, nyögdécsel, sikolt, mint a megvetemedett garázsajtó. A fején hajcsavarók, egyik kezében zúg a hajszárító, a másikban a telefon. Remekül feltalálja magát.
-Hallod, hogy zúg a kezemben ez a kis dög szerkezet? Ha tudnád, mit csinálok vele?-kábításból jeles.
-Na mit?
-„Jó kis tupírozott nagyi-frizurát, biztosan tetszene”-gondolom.
Szinte látom magam előtt a vonal túlsó végén a pasit, amint leesik fejéről a teremtés koronája, azután a fejét veszíti el, hajtűkanyarokban száguld, fékcsikorgások közepette a fantáziája, és egy nimfomán csajról képzeleg.
Kár hogy nem látja most Cicust. Rázza a poharas kefirt, ezt még valami ősi magyar filmben látta, ettől a hangtól az összes beindul. Ő erre esküszik.Furcsa kép. Ki érti ezt? Csörög a telefonom.
Szent ég, mit mondjak neki? Vajon normális férfiak is telefonálnak? Erotikusra fésülöm arcvonásaimat, kebleimet dagasztja a nagy slukk levegő, amelyből sóhajtásaimat szándékozom finanszírozni.
-Halló, te vagy az Béla?-búgom várakozástól elcsukló hangon.
-Nem…én…-hebeg. Egyértelműen a neve nem Béla, de becsületére szólva szeretne az lenni.
-Ne is tagadd te kis huncut, te csakis a Béla lehetsz, megismerem a hangod!
- Vajon meddig mehetek el?-gondolom.És hol vagyok tulajdonképpen?
-De -még a végén bevallaná tisztességesen, hogy ő bizony nem a Béla.
-Semmi de… tudom, hogy te vagy az…- suttogom érzéki hangon, ő mély lélegzetet vesz, ébredezik a képzelete.
-Akarsz velem játszani, úgy, mint tegnap Béla? -Igen…-remeg meg a távoli hang.
-Hát neked is tetszett igaz, észbontó volt? Igaz Béla?
-Igaz…-már beletörődött.
-De akkor ismerd el Béla… ugye te vagy?!
-Igen, Béla vagyok…-suttogja áldozatom megadóan, hangjában kíváncsisággal vegyes izgalom éled. Vajon mit játszhatott olyan észbontót tegnap a Béla?
-Akkor kezdjük el Béla, mondd ki… kérlek…-sóhajtom vágyakozón.
-Mit…?-lihegi ál-Béla. Biztosan van néhány tippje. -Hát azt! Tudod?
-?-fogalma sincs, de reméli idővel kiderül.
-Mondd ki!-sürgetem.
-Mondom…-hallani a hangján, hogy mondaná szívesen. -Mondd, hogy Mókus!
-De…
-Semmi de! -parancsolom, akár egy domina.
-Mondd, hogy Mókus!!!
-Mókus! -kiáltja Béla hisztérikusan és lecsapja a telefont.
Hm. Egész jó kis meló. El leszek én itt.
-Nahát! -álmélkodik Cicus. -Zsanett, te egy profi vagy! Ha a Gyula ezt meglátja! 10 percig a vonalban maradt!(360+áfa/perc/) De többet nem fog gondolom.

Miután ilyen szerencsésen mellékálláshoz jutottam felhívtam Húgocskát az egyik kedvenc barátnőmet, hogy együtt vessük bele magunkat a züllött éjszaka erkölcsi fertőjébe, és elújságoljam neki a legújabb élményeimet.
Húgocska nálam két évvel idősebb, de nyeretlen kétéves. Édes naiva. Folyton szerelmes, mert szerintem szüksége van erre az önmarcangoló lelkiállapotra, így ezt a szűnni nem akaró érzést folyton ráveti az első arra tévedő áldozatra, mint egy súlyos és könnyáztatta paplant. Megérkezett! Húgocska általában rátenyerel a csengőgombra, mert azt feltételezi, hogy valószínűleg töksüket vagyok, és addig nyomja, amíg oda nem érek. Az ajtóban a nyakamba szökken.
-Érzem, ma valami érdekes és izgalmas dolog történik! -üdvözöl lelkesen.
Mindig ezt érzi. Én is szoktam régebben ezt érezni, általában Szilveszterkor, de a tapasztalat úgy mutatja, hacsak az nem számít érdekesnek, hogy az árokban ébrednek sokan, (érdekes, eddig az ágyukban), nem túl sok minden történik. Szóval nem vennék mérget a megérzéseire. Vállán hátizsák, tele cuccal, mert mindig együtt készülődünk, így magával hozza a fél szekrényt, de végül úgyis az én cuccomba indul el. Csalódott lélek. Azóta, amióta ráébredt, hogy a fütyülő nem szól, és a pornófilmeknek nem házasság a vége. Nagy gyerek. Maholnap harminc és éppen pánikol. Tegnap tusolásnál úgy tűnt neki, hogy egy fél millimétert ereszkedett a melle. Legalábbis a régi vonalzó szerint. Minden melltartójából kipakolta a tömést és egy, két számmal nagyobba zsúfolta bele.
-Egyet fizet, kettőt kap!-mondja a plasztikai hirdetés. No, biztosan nem két pofonra gondoltak. De ez elég morbid. Akciós szilikon. De pénz híján marad a melltartó tömés. Vagy a zoknigombóc. Jópofa, amint a melleit a melltartóba igazgatja, mintha egy nadrágzsebet pakolna tele, aztán, mert a keblei már alig férnek el, préselő mozdulattal beleigazítja, hogy aztán szemet bűvölőn kibuggyanjanak a dekoltázsán. Ti férfiak sejtitek-e, hogy mennyire készülünk jóllakatni a szemeteket, legyetek bárkik és bármilyenek, csak hogy elégedett pillantást lopjunk tőletek?
-Te Zsani, szerinted, lehet a szextől fogyni?-veti fel barátném.
-Hát… ha mozogsz közben…
-De kár…-biggyeszti le a szája szélét.
-...
-Ma olyan levert vagyok Zsani, mondj nekem valami vigasztalót!
-Ugyan már Húgocska, az élet egy kész mázli. Gondolj csak az életed kezdetére. Mekkora esélyed volt arra, hogy a sok millió versenyzőből éppen a te lettél a győztes? És hány szerencsés véletlennek az összjátéka, hogy a szüleid egyáltalán találkoztak? Aznap akár moziba is mehettek volna. A gumi óvszerről nem is beszélve. Na az lett volna csak az igazi meglepetés! Örülj, hogy élsz Húgocska!-bátorítom bölcsen.
-De azt mondják, az embernek csak egyszer van az életben ekkora szerencséje, akkor én már ki is merítettem egy életre a mázlikeretet?- mondja Húgocska, végiggondolva okfejtéseimet...
-Na, te tényleg pesszimista hangulatban vagy ma !-legyintek.
-Meg van rá az okom… képzeld…-susogja Húgocska lehangoltan, tegnap a kínaiban felpróbáltam egy 5XL-es szövetnadrágot, és szűk volt. De ez még semmi. Amikor levetettem, megnéztem a címkéjét és az volt beleírva, hogy DROMEDÁR! Hát majdnem elsírtam magamat. Ennyire elhíztam volna? Körbe forog a tükör előtt. Édes ilyenkor. Húsznak se látszik. Kiválaszt egy mélyen dekoltált és roppant nőies nyári ruhát. Ízléses, apró virágosat. Derékban szűk, és ez kihangsúlyozza formás alakját. Magas sarkú cipő, hosszú lábak, smink, strasszos műköröm. Most sült le szép barnára a szoláriumban, harisnyára sincs szüksége.
-Te Zsani, nem túl mély ez a dekoltázs?-kérdezi, és jók a meglátásai.
-Szőrös a mellkasod?
-Nem.
-Akkor túl mély.
Húgocskáról sugárzik, hogy tetszeni akar. Illeg-billeg, örül, hogy milyen jól sikerült a sminkje, milyen igézően teltek az ajkai, attól a szuper csillámos rúzstól. Egy ilyen száj kész provokáció.
Én nem tisztelem meg ennyire a férfiakat. Lebeszél a tréninggatyáról, azt mondja égni fog velem, túlöltözöttnek érzi magát. Kiegyezünk egy farmer sort mellett, ami elég rojtos és szűk, na durr bele, ma szexi leszek fehér, és mélyen dekoltált fehér toppot húzok. Mezítláb bújok a magas talpú vászoncipőbe. Imádom ezt a cipőt, alig vagyok két méter benne. Szadista örömet érzek, amikor valaki táncra invitál, fölé magaslok, és azt mondom.
-Örömmel édes…
Ilyenkor eszi, nem eszi, táncolnia muszáj, elvégre ő kért fel, és kénytelen sütkérezni a gyarló káröröm melegében, ami a táncparketten körülöleli. Elvégre szórakozni jöttem, vagy nem? Egy rock caféba járunk rendszeresen, sötét és büdös lebuj, olyan, mint az ősember barlangja, és az emberek is korhűek. Ígéretes hely. Ócska lebuj. Na, bújjunk le! A bor olcsó és rettenetes, egyik-másik sarokban sokan elalszanak tőle. Próbálom Húgocskát lebeszélni róla, de előtör belőle a látens alkoholista, akinek kevés a pénze, viszont sokat akar inni. Na jól van rábeszélt.
Állunk a bárpultnál, üvölt a zene és mi nem halljuk egymás szavát. Szívom a cigiket egymás után, és egyre pocsékabbul érzem magam. Kezd hatni a bor, ami rettenetes, de most már a hangulatom is illik hozzá.
Húgocska már kiszúrt egy borostás macsót, és megsúgja, még ma az övé lesz. Született bájgúnár, lányok álma bőrkötésben. Sosem kellene.
Húgocska rajong és csodálja, ő meg fürdik Húgocska lelkendező pillantásaiban. Na, ennek is sírás lesz a vége.
Kimegyek levegőzni egyet. A club előtt néhány lehangolt fiatal lézeng. Befut Andika, a punk, vagy félméteres piros taréjjal, és búsong, hogy kirúgták megint. Próbaidős targoncás volt.
Sodor magának egy spanglit, füves, és megkínál.
-Te nem ma lesz az a baró Auróra koncert? A múltkor annyira betéptem, mi a állat…tök fasza volt.- valahogy nem vagyok képes irigyelni az élményt.
-Köszi, nem élek vele.-utasítom el.- elég, ha látom, hogy Andika menetrendszerűen röhögő görcsöt kap tőle.Ez mindig felvidít.
-Emlékszel, amikor röhögő görcsöt kaptam tőle? -virul Andika.
-Jó kis malőr.- persze, hogy emlékszem. Lehet azt a vigyort elfelejteni?
-És akkor odajött hozzám okos csávó, és azt mondta, olyan ronda vagyok, hogyha beülnék a homokba, a macska elkaparna…
-Ezt mondta volna?- próbálok komolyságot erőltetni az arcvonásaimra. Andika összeráncolja a homlokát. Bólint.
-Ez gáz. A szívedre vetted?- kérdem megértően. -Á! –legyint.
-Az is hülye, aki mondta. Kerülget a röhögés. Andika megfontolt képpel méreget. Én meg nézegetem a felhőket az égen.
-Úgy látom eső lesz.-jegyzem meg.
-Aha.-hagyja rám a jelentőségteljes felvetésemet. Ez idő alatt egyre több ember gyűlik össze az utcán, és akár a verebek, sorra leülnek a járda szélére. Miközben csendesen felfáznak, boros kólát iszogatnak.A taxi-droszton vagy húsz taxi áll.
A tömegben, akár egy villanás, észreveszem azt a srácot… Különös, ideges alkatú fiú. Félve rám néz, tekintetéből sugárzik a szenvedély, majd el is kapja a szemét és eltűnik. Szerintem titokban mese-videókat gyűjt, pornófilmes dobozban, nehogy beégjen a haverjai előtt.
Ilyenkor dobban egyet a szívem. De sehol nincs már. Legalább van értelme, hogy eljöttem. Ma éjjel rá gondolok. És a szerelemre.
Andika egy bevásárlókocsival érkezik. Megszólít egy járdán üldögélő idegent.
-Ne haragudj, elvihetem sétálni az egyik papucsodat?-kérdezi udvariasan. Az idegen rááll. Andika fogja a papucsot, és nagy gonddal elhelyezi a kocsi alsó polcán. Elém ballag.
-Ne haragudj Zsanett, elvihetlek sétálni ezzel a bevásárlókocsival?-ma úgy látszik ez a program, közös sétálgatás egy papucs társaságában.
-Hát persze.-miért is ne, még sohasem próbáltam. Beleülök, és ő szépen, komótosan tologatni kezd. Kezdtünk némi feltűnést kelteni az úttesten. Úgy kétszáz méter után Andika úgy dönt, hogy forduljunk vissza. Hegynek felfelé fel sem tűnt, hogy mennyire lejt az úttest. De most van egy olyan érzésem, hogy egyre inkább begyorsulunk. A szembejövő biciklis először meglepődik, aztán felborul, már el is hagytuk, de még hallom, ahogyan szitkozódik.
Andika tekintélyes hátsójára huppan, és engem magával ragad a gravitáció. Egyre jobban begyorsul a bevásárlókocsi, a járdáról a közönség feláll, és drukkol, én elszáguldok a taxik mellett, de jaj, egyre jobban közeledik a járdaszegély! Amikor a padkának ütődik, én már repülök, és az út közepén teljes hosszában hanyatt vágódom. Nos, nem tudom mennyire sikeredett elegánsra a produkció, de többen megtapsolnak.
Felnézek, és ott magaslik fölöttem az a srác. A félénk tekintetű.
-Micsoda véletlen… éppen téged kerestelek…
-suttogom, mert az eséstől a tüdőmbe szorult a levegő.
Félénkfiú a karját nyújtja és felsegít. Én csak nézem, ő csak néz, kis lépés ez az emberiségnek, de mekkora nekem! Andika jön, sopánkodik, és összekanalaz. Bocsi, bocsi, nem ezt akartam. Én sem. Félénk fiú ismét felszívódik. Ennyi.
Szép dolog a szerelem. Csak tudnék már egyszer valakit komolyan venni! Például őt. De hol van, már megint?
Andika kifejezi sajnálatát, apám, mekkorát zakóztál! És meghív vigaszul egy boros kólára. Ő iszik egy sörös kólát, mert ő egy született individualista. Néha vékony ezüstláncon egeret hord a mellényzsebében. De csak akkor, ha buszra száll, és elég nagy az érdeklődő tömeg.
Visszaballagunk a klubba. Addigra Hugocskának a savanyú bor csókosra húzta a száját. Ha jól látom, mákrészeg és Adonisszal lassúzik valami dübörgő punk-zenére. Bájgúnár képén macskamosoly. Látom rajta, hogy röhög a markába. Barátnőm átöleli a nyakát, és ki tudja milyen pocsék romantikus dumát adagol neki. Láthatóan már megint megtalálta az igazit.
-Hugocska, miért nem nézel az arcába jól? Miért nem veszed észre, hogy hülyére vesznek?-gondolom baráti szívvel.
Ő repesve táncol, majd bocsánat, pisilni megy, majd azzal a jellegzetes hátradőlős járásával, és végiglibeg a termen. Kiskorában balettos volt, de nekem mindig a Maci Laci jut róla az eszembe. De minő optikai csalódás, úgy látom, hiába burkolódzom sűrű füstbe, „lányok álma bőrkötésben” felém sündörög. Mi ez amnézia, egy másodperc alatt elfeledte volna Húgocskát? Nézek mindenfelé, de ott tornyosodik a nyakamba. Belejött a kis sármőr a hódításba.
- Lefekszel velem, vagy csináljuk állva?-susogja buján a nyakamba.
A szemébe nézek édes butuskán. Hozzád, vagy hozzám?- búgja lehengerlően. Tisztán látszik a tekintetén, hogy igazi macsónak hiszi magát.
- Hozzám nem lehet, nincs elég hely.- csacsogom.- sajnos együtt lakom az anyámmal, a nővéremmel, a húgommal, és az öreganyámmal. Nálad van hely?-
Adonisz ráharap. Könnyű préda!
-Igen, nálam rengeteg hely van bébi!- a képzeletét már felgyújtottam látom.
-Akkor legalább az öreganyámat fogadd be, kérlek, úgy unom már a zsúfoltságot! Adonisz felpattan, mint a szikra, arcáról lefagy az öntelt mosoly.
Tömören fogalmaz, csak két közismert szót dob felém, nos, az egyik az értelmi szintemet, a másik könnyű erkölcseimet célozza. Képzelem milyen idétlenül vigyorgok, de ez most nagyon tetszik nekem.
-Vihogj csak te liba! -szól Adonisz, és a hóna alá kapja a láthatatlan dinnyéit. Tüdejében visz egy nagy korty levegőt, hátha Húgocskának újjáélesztésre lesz szüksége. Na ,mára nekem ennyi elég lesz. Hazamegyek.

Egy pillantást vetek az előszobában a tükörre. De nem kellett volna. Egészen jól megvoltam a látványom nélkül.
Úgy nézek ki, mint egy liba, aki bezabálta a cefrét.
- Te jó ég, még szerencse, hogy nem lát most anyám!Alig hunyom álomra a szemem, amikor valaki fekszik a csengőn.
-Húgocska! -Előmászom az ágyból, álomittasan égnek meredező hajjal ajtót nyitok.
-Szerelmes vagyok! –ragyogja.
-Hajnali négykor?! –kiáltom. De látom, hogy nem számít, a szerelem már csak ilyen, nem csak vak, hülye is.
-Menj haza Húgocska -biztatom, de ő aggódik, nincs nála személyi igazolvány.
-Na és…?-vetem fel. Nem értem az összefüggést.
-És jogosítvány sincs!
-Nem is tudtam, hogy van jogosítványod,-csodálkozom.
- Kajakra? -Nem, kocsira.-világosít fel, téveszmémből.
-Gondolom. És minek neked ahhoz jogosítvány, hogy hazatalálj? Elfelejtetted a címedet?
-Ha útközben valaki megöl, hogyan fognak azonosítani?-mondja előrelátóan.
-Ne aggódj Húgocska, majd azonosítanak a fogsorod alapján. Húgocska látszólag megnyugszik ettől és marad. Ő már csak ilyen. Már alszik is a kedvenc fotelemben. Mosolyog. Szerintem álmában éppen ő Hófehérke és csókolgatja a galambokat. Alig csukom le a szemem, kegyetlenül csörög a vekker.
-Szent ég, ennyi idő van? Hajnali öt óra. Mennem kell. Hogy is mondta zalai nagymamám? Ki korán kel, egész nap álmos.

Az én nagyikám imádni való, ám egészen elgondolkoztató közmondásokat ismer. Amikor mesélem Húgocska fellobbanását, csak mosolyog sejtelmesen.
-Álló tóban lakik a béka…-jegyzi meg bölcsen. Kár, hogy Húgocska nem is sejti ezt. Én meg nem értem, hogy mire mondja.
A nagyi még hisz a rontásban, és én néha igazat adok neki. Általában akkor, amikor lefagy a számítógépem.
Húgocska, pedig teljes mértékben hisz az efféle hadibaromságokban, olyannyira, ha megcsípi a hülyekígyó képes még jósnőhöz is eltipegni a spórolt pénzéből, hogy havi tízezerért beszerezzen valami hókuszpókusz csodareceptet a szexuálisan indiszponált csodacsávójának, aki két nap után szexuálisan teljesen elhidegült tőle.
Amikor Húgocska vallatóra fogja, Adonisz közli vele, azért szeretné néhány hétig mellőzni a szexet, hogy újra az újdonság varázsával hasson rá a Húgocska teste. Húgocska ettől felettébb zaklatott lesz, és titkos szeretőre kezd gyanakodni. És akkor megkérdezi Húgocska, hogy van-e valakije.
-Van valakid Zsoltika? Azt mondja: ne legyen a neve Zombori Zsolti, ha van.
-Akkor…-hát ennyire nem tetszem neked?
-De, igen, nagyon tetszel…-erősíti meg.
-De, akkor…-meséli barátnőm feldúltan -Akkor meg mi van?
Na, hadd meséljem tovább. Így barátném. Szóval teljesen készen voltam, mert szinte biztosra vettem, hogy valami nagy gáz van köztünk.
Ekkor kibökte a Zsoltika , hogy valóban van egy kis probléma, de nagyon kellemetlen, és alig bírja elmondani, és lehet, hogy nagyon ki fogok akadni.
-Na, erre teljesen kibuktam.
Mi lehet? Talán nős, vagy homokos? Esetleg velem van a baj? Lehet, hogy olyan a hátsóm, mint egy rekordtermésű fesztiválnyertes karfiol? Vagy, ha fölé hajolok? Milyennek láthat? Fölé hajoltam egy tükörnek, te Zanett, olyan redő keretezi az arcomat, hogy egy bulldog sírva könyörögne a receptért.
-Húgocska, nyögd ki végre a lényeget!-sürgetem, már kíváncsi vagyok, mi baja a Zsoltikának.
-Szóval, könyörgőre fogtam, és a Zsoltika pironkodva tovább kérette magát.
-Most azonnal mondd meg, miért van nálad fél hat, mert különben sikítani fogok. -mondam neki.
Komolyan bezsaroltam.Erre kinyögte végre.
-Gyönyörű vagy drágám, csak szex közben feszélyeznek a hajcsavarók....

Na, most hatalmába kerít a vizuális fantázia. Ismerem a látványt, ahogy a szivárvány minden színében, mint megannyi rikító, apró lándzsa, meredezik Húgocska fején a kunkori hungarocell harci dísz, amely minden mozdulatára zizegő hangot ad.
-Te szex közben ezeket viseled?-vigyorgok.
-Miért? -pityeredik barátnőm -Nem kéne?
-És hajcsavarókkal néztél már tükörbe?- kérdem tapintatosan.
-Hátulnézetből?
-Aha… Semmi kétség, totál bezsongás esete forog fenn. Barátnőm kerek perec szerelmes.

-A múlt héten, azt mondta a jósnő, hogy napokon belül megtalálom az igazit!-ismét megtalálta valami holdfényes reménysugár.
-Csak vigyázz Húgocska, nehogy összetéveszd megint valakivel-figyelmeztetem.
-Ez csakis a Zsoltika lesz. Pontosan a jóslat után ismertem meg.- mondja mély meggyőződéssel. Mélyen elhallgatom Adonisz kis próbálkozását. Húgocska bizonyára megsértődne, ha figyelmeztetném imádott Zsoltikája léha jellemére.
-Szent ég, mi ez a bűz? -eszmélek fel gondolataimból, és közben szép lassan Húgocska garzonját beborítja a gőz.
-Ez a totál, tuti beájulás. Szerelmi bájital. Eredetileg kellett volna egy kis faszén, de szégyelltem kérni a boltban.-már szinte feldobott.
-Miért ,Húgocska, nem vagy te süketnéma?-mondom, és arra gondolok, mennyivel egyszerűbb kimondani, mint elmutogatni azt a szót, hogy faszén.
-De, hát hogyan kérjek? Tessék mondani van faszén? -És nincs benne gyíkfark se…-Remélem, azért hatásos lesz.-sóhajt.
-És miért nincs?
-Képzelj el engem, gyíkot fogni!
Vigyorgok. Húgocska gyíkfogásban tán nem remekel. De főzni! Azt se tud.
-Elmondjam, mi van benne?-kérdi, érdeklődő tekintetem láttán.
-Aha…-mondom közömbösen, leplezném nyilvánvaló kíváncsiságom, de mi tagadás érdekelnek a bájital komponensei. És persze Adoniszra tett hatásai is. Int, hogy hajoljak közelebb. Suttog.
-Szent ég! -szörnyedek el.-Mondja tovább.
-Ezt nem hiszem el!
Jelentőségteljesen bólint.
-És…
-Én mindjárt rosszul leszek…
Húgocska kihúzza magát.És aztán, ha beleteszem a bolognai spagettijébe, akkor meggyújtok három szál gyertyát, egy kéket, egy sárgát, és egy pirosat, és felveszem azt a szexi bőrszerkót, tudod, amelyik teljesen zárt, csak ott kivágott, amit más eltakarna.-…és felteszek valami laza kis zenét, és akkor jöhet a pezsgő!
-Szegény Adoniszra mi vár…-gondolom kajánul, és már a gondolat is felvidít.
-Eszméletlen egy éjszaka lesz. -lelkendezik Húgocska és nem is sejti, hogy a próféta szólt belőle, és szó szerint így lesz.

Fiatalos lelkesedésem az utóbbi időben kezd lelohadni és az öregedés már körém tekerte első pókfonalát. Este például már tízkor lefekszem, és elalszom az éjszakai filmen. Számolgatom az éveimet, osztom, szorzom, és elkap a gépszíj. Amikor még egyszer ennyi idős leszek, szerencsém lesz, ha öreganyámnak szólítanak. Bocsánat nem maradtam le valamiről?
Talán a következő az igazi lesz. Vagy csak jó időben lesz jó helyen. Mert most megállok az első pasinál, és ha minden jól megy, rá egy évre megkérem a kezét. Állítólag manapság így megy. A férfiakból kiveszett a nősülési kedv. Nincs a számukra meggyőző motiváció, mint például a régi szép időkben a nászéjszaka volt. Persze nász is, és éjszaka is létezik, és a kettő általában egy időre esik, és a boldogító igen előzi meg. Valahogy így.
-Szia, régóta figyellek, feljössz hozzám?
-Igen!
Felzendül a nászinduló, és ha komolyra fordul, talán még össze is ismerkednek. Mint a Húgocska, és az ő édes, kicsi Zombori Zsoltikája.
Hát úgy látom, emlegetett szamár esete forog fenn, éppen Adonisz jön szembe velem az utcán.Úgy tűnik zaklatott, és falfehér.
-Csá, Zsani! -böki felém.
-Csá!- viszonzom. De rossz színben vagy Zsoltika!
-Rossz napom van megint.-láthatóan kerülgeti a depresszió.
-Szóval, Húgocskától jössz?- miből is gondoltam?
-Aha. Az a csaj egy katasztrófa, be fogom mutatni néhány ellenségemnek.
-Tán meghajtott a fránya bájital?-kérdem megértően.
-Ráadásul a klozettben hagyta a wc-kefét.Mert elfogyott a víz a tartályból.
-Miért beleültél Zsoltika? -vigyorgok.
-Soha többé nem akarom látni sem. Szervezd be egy terrorcsoportba ötletgazdának. Kivételes tehetség van benne.
-Ez jó, Hugocska, mint terrorista…
-Na csá!
-Csá.

Tisztára vagány ez az élet, de én egy kissé kezdem megunni. Becs’ szóra nem kezdtem falakat építeni magam köré. Mégis, valahogyan maguktól felépültek. Kezdek kívülállóvá válni. Valami halk suttogás hívja a szerelmet a szívemben, és kezdem tollpihékkel bélelgetni a fészkemet, amelybe ha szerencsém lesz két tojást tojok, és hátralévő boldog életemben nevelgetem a kiscsirkéimet.
De most a dolgok állása szerint, ha nagy leszek, gyárkémény leszek, legalább hetven méter, és füstölgéssel telik el az életem. Mivel a dohányzáson, és a kesergésen kívül mást nem teszek.
Mi lenne, ha a Húgocskáról vennék példát, és a felgyülemlett érzelmeimet egy vödörbe fogván, egyszerűen nyakon öntenék vele valakit? Például azt a fiút a kocsmából? A félénk tekintetűt? Elhatároznám, hogy szerelmes vagyok belé, és aztán nem lenne más dolgom, mint hogy meggyőzzem őt is erről. Nos, nálam a hülye ötletek megvalósulási sebessége a fényével vetekszik, ki tudja hogyan, de ott találom magam a rock kávézóban, egyedül. Erre inni kell. Inni muszáj.Na, még egyet. Ülök a bárszéken, lógázom a lábam, és már vagy százan epednek értem, de nekem csak az az egy kell. Mert sovány, hosszú a haja, idegesen ránganak az arcvonásai, amikor rám néz. Szemében ég a tűz, és én megperzselődöm.
-Szia! -nyögi egy szuszra Félénkfiú, és nekem megdobban a szívem.
-Szia! -nyögöm, és jól kitalált szerepemet valahol elveszítettem. Pirulok, mint egy iskolás lány.
-Nagyon, nagyon vonzódom hozzád…-gondolom. már nem teljesen józanul. Lányos zavaromban, könnyek szöknek a szemembe, és ő elborít az ölelésével, és elborít a csókjával. Ezt jól kitaláltam. Most aztán tényleg szerelmes vagyok. De hogyan tovább? Menekülök az újabb csókja elől, mielőtt elolvadnék. Elpárolgok, egy apró, könnyű kis felhőcske vagyok.
Otthon az ágyamba dobom magam, és hallgatom a szívem dobogását. Száguld a fantáziám, beleragad a pillanatnyi csókba, újra és újraélem, aztán merészen elképzelem a csók folytatását. Ezen csak a hideg zuhany segít. Vagy tán az sem.

Azt hiszem egyértelmű a diagnózis. Pánikbetegség. Szorongok, ha a biológiai órámra nézek, és lassan, könyörtelenül ketyeg a harminc felé. Elcseszett kalandok emléke kísért, alig várom már a legújabb pofáraesést. A televízióban társadalmi célú hirdetés borzongat, betegségek, meddőség és a többi. A legjobb lenne kivágni azt a rohadt televíziót, beköltözni egy Milka reklámba, a svájci érintetlen tehénlegelőre, tiszta forrásvizet inni, és lila teheneket masszírozni.
„ egyszer én is úgy lennék tehén!”
Ami késik, nem múlik…Szólal meg kajánul a belső hang. Bárcsak minden reményem ilyen karnyújtásra lenne! Biztosan régen is történtek szörnyű dolgok, de nem itt a nappalimba, naponta hatvanszor ismételve, hogy milyen szörnyű az élet, és ha netán kimennék a fényre, még az is lehet, hogy károsodom az erős ibolyántúli sugárzástól. A legjobb nekem itt gubbasztani a szobám mélyén, egy kiló biokajával és egy flakon fertőtlenítővel felszerelve. Na, mégis bekapcsolom a tv-t, végre egy film. Halálos szerelem! Éppen rá lennék hangolódva, a szerelmes lányka rózsaszín levélkét szorongat, álmodozik a férfiról, aki látszólag egy sármos úriember, francia szerető, aki az elegáns étteremben tudja milyen bor illik a homárhoz, és az édességhez. A reklám alatt egy pillanatra elalszom, bizonyára ekkor vált a kép. Lövöldözés, szilánkokra hulló üvegtáblák, a pasi, már nem is olyan kedves, éppen baltával próbálja agyoncsapni egykori kedvesét. Paff! Kikapcsolom. Paff vagyok. A bűvös sárkány, aki senkitől se fél. Rágyújtok, és mind a hét fejemmel fújom a füstöt.Valami történik velem. Kezdek begolyózni. Este felmegyek a chatre, és egy laza és semmitmondó kis csevegés közben azt vágja a fejemhez ,miss cinikus De la Rose, hogyha író lennék, nem olvasna tőlem semmit sem.
-Pedig, már olvastál-vetem fel.
-Hol?-érdeklődik a drága.
-Ott a monitorodon.
-Ha én megírnám az életemet, az egy kész regény…-árad.
-Oké, írd le egy papírra, ha ráérek eldobom. -búcsúzkodom.
Kilépek a virtuális traccspartiból, a szemem előtt zöld betűk táncolnak, és az agyamba gyökeret ver a gondolat. Mindenkinek megvan a maga regénye. Talán nem túl érdekes, és nincs a végén "happy end", de akkor is mindenkinek a magáé a legfontosabb.
Ha elmesélem neked, hogy micsoda csók volt az a tegnapi, miféle erejű vulkán tört ki a szívemben tőle, forró lávafolyam hömpölygött az ereimben, semmi mást nem tehetsz, mint hogy az emlékeidben megkeresed te is azt a csókot, amikor hasonlót éreztél.
Privát ablak jelenik meg a képernyőn, és magamhoz térít gondolataimból.
Menőcsávó: -Hali, dugunk vagy dugunk?
-Akár azonnal édes! Gyere öleld át szőrös férfitestemet!-mondom neki.
Akkor ezt túl is tárgyaltuk. Menőcsávó pánikszerűen bezárja a privát ablakot. Amúgy, megnéznék egy ilyen randevút. Vajon tényleg ez valakinek összejön?
Fruszi Nyuszi üzeni Guribogyónak, hogy ma este nemi aktussal egybekötött ismerkedési estet szervez, kizárólag sötétedés után, a város menti bozótosban, beszélgetni nem szükséges, látni egymást nem szükséges, a nemek meghatározása kötelező! Bakegér is ott lesz.
Oké, mára kilépek.

Számomra a magánélet kissé bonyolult. De az is lehet, hogy túlságosan leegyszerűsödött. Hugocska magánkívül van. Szerelmi bánat mardossa lelkét, és időnként felzokog.
-Ne búsulj Hugocska, állítólag tíz év múlva véget ér a hét szűk esztendő.-vigasztalom.Hugocska erre hisztérikusan felzokog, és lelki szemei előtt feldereng Adonisz pucér habteste.
-Hiszen szeret! Tudom, hogy szeret!-mondja sírva, megcélozva bánatával Sutyit, aki nála jó tíz évvel fiatalabb, suttyó kölyök a baráti társaságban. Ő tűnhet most Húgocska számára a legegyüttérzőbbnek. Vigasztalás keresve átöleli, végigkenve arcán egy adag csillámos szemhéjpúdert.
-Hagyj békén Húgocska.- tolja el magától cseppet sem együtt érzőn. Szemlátomást zavarban van.
-Nem látod? Nézz rám. Csak hányni jár belém a lélek.
-De ugye szeret?-karolja Húgocska a pironkodó Sutyi nyakát, és ártatlanul a szemébe néz. Sutyi, aki oly fiatal, hogy nem olyan régen lett ivarérett, vörösödik, és arra gondol, hogy valóban az lett.
-Én, ehhez nem értek. Egyszerű életet élek, ami üres megtöltöm, ami tele van, kiürítem.-Te Hugi, nézz mán be a tükörbe, tisztára batmanre bőgted a sminked…-közli melankólikusan, majd hozzáteszi.
-Különben, jó csávó a batmen, kár, hogy kívül hordja az alsógatyáját…
Akár a harsonaszó, megszólal a csengő. Valaki rajta tenyerel, bizonyára fontos a mondanivalója.
-Ez a Zsoltika!!!-Hugocska száguld, és feltépi az ajtót. A kilincs tenyérnyi foltban leveri a vakolatot, aztán csalódottan és csendesen az érkezőre mered. Nem a Zsolti. Alacsony kiskrapek, fekete keménykalapban, földet sepregető malaclopóban. Arcán felragyog az angyali üdvözlet, és felkéri Húgocskát, amúgy nagyon joviálisan, hogy legyen Jehova tanúja.
Húgocska csak néz.
-Hiszen, én nem láttam semmit…-szemeit ártatlanra nyitja és a szobából felharsan a röhögés.
Húgocska bevágja az ajtót, piros az arca.
-Most meg mi rosszat mondtam?

Azon az estén, nagy magányomban sötétedésig az erkélyen dohányoztam, rendezgettem a lakást, és váratlanul azon a gondolaton kaptam magamat, hogy, hová is tenném a gyerekágyat. Hoppá! Na, álljunk csak meg? Ez meg miféle gondolat? Vadul, és kíméletlenül bevillant a kép, amit emlékezetem filmbéli élményeiből elraktározott a gyerekszülésről. Az orvos drukkol, a nő eltorzult arccal üvölt. Felsír a gyerek.
-Hát…-térek magamhoz- ez valószínűleg nem teljesen így lesz.
Sóvárogva, szívdobogva fogalmazódik meg bennem a kérdés, és kimondom halkan, a szoba sötétjének.
-Vajon milyen érzés lehet, gyereket szülni? Ijesztően megdörren az ég, villámlás hasítja ketté.
Kinézek az ablakon.
A sütőben pogácsa sül, már érződik az illata. Kinézek az ablakon és az utcai lámpa fényénél úgy látom, áll valaki és felém bámul. Beleborzongok. Az ágyamba menekülök, a fejemre húzom a párnámat és Félénk Fiúra gondolok. Ahogyan ölel. Lépésről lépésre, zsinórra fűzöm az emlékezés üveggolyóit, érzem a hajának az illatát, a csókjának a rágógumi ízét, meglesem lehunyt szemét, és elgondolkozom azon a táncon, amikor hozzám simult. És persze azon, hogy vajon a farmerzsebében hordja-e a kulcscsomóját? Bizarr lenne begőzölnöm ettől. Az lenne érdekes, ha nem lenne kemény a kulcscsomója. Mikor erre a pontra merészkedtem, már beteríti a szobámat a füst.
-Szent ég! A pogácsa!- mindig ez van, ha gyakorlom a főzéstudományomat.Kitárom az ablakot, mint egy szerelmes indián, füstjelekkel kiáltom szét az éjszakának:
-Szerelmes vagyok! Dőlt a füst kifelé, ahogyan az én szívemben is szétárad az érzelem. Az ismeretlen alak a lámpaoszlopnál, felfogta az üzenetet és felrohant a lakásba. Félénk Fiú áll az ajtóban, bőrig ázva és riadtan.
-Valami baj történt, Zsani? Ég a ház? -Á! -legyintek zavartan. Csak sütöttem
. -Mit?
-Hát, ahogyan elnézem, néger-csókot…
Félénk Fiú lázasan átölel, akkora löketet ad bioenergiából, hogy szinte szétrobbanok, remélem nincs baj a vérnyomásommal, mert az is lehet, hogy elájulok. A nyakamba csókol, keze megtanulja a csípőm vonalát, és én öntudatlanul átadom magamat a szerelemnek. De ő váratlanul kijózanodik, és eltol magától. A szemében ég a vágy, szemlátomást küzdelmet vív az elveivel.
-Vigyázz magadra…- néz rám sóvárgón, és elmegy. Én meg nézem a hátát. Várom, hátha visszafordul, és szenvedélyesen átölel, és…magáévá tesz az előszobában, vagy a konyhaasztalon, vagy a mosógépen, vagy a csilláron…a francba, ez tényleg elmegy. És vissza se néz!

Az élet túl prózai, nem is próbálom meg versben elmondani. Pedig a lelkem mélyén romantikára vágyom. Rózsaszirmokkal telehintett szaténágyneműre, lírai zenére, gyertyafényre. Eddig, a megvalósításban nincs is probléma, szórom a szirmokat, meggyújtom a gyertyát, a zene is szól, úgyhogy semmi akadálya, pezsgőt bontok, és romantikus hangulatot teremtek. De valami hiányzik… mi is? Elfelejtettem…
Ezentúl merő dacból sminkben alszom, soha többet nem borotválom le a lábamat, és éjszakára yeti mamuszt húzok, tudod olyan nagy fekete karmokkal, mert leginkább ez illik az egyéniségemhez. Ja, és megvéd az ehhez hasonló szerelmi beájulásoktól.

Azt csiripelik a verebek, hogy Húgocska félrelépett. Méghozzá a Sutyival. A köztük lévő tíz év korkülönbség, könnyen áthidalható akadálynak látszott, ami különben fekve nem is látszott.
Ebben nem is lenne semmi kivetnivaló, a probléma csak az volt, hogy Andika, a punklány hulla szerelmes a fiúba. Ami nem is csoda, végül is Sutyi állati jópofa tündérbogár.
Pedig nehéz gyerekkora volt. A faterja már régen eltávozott, na, nem az élők sorából. Hanem egy doboz cigarettáért a sarki közértbe. Banális sztori. Azóta az öreganyja neveli, aki imádja a konyhakertet, de sajnos panelházban lakik. Kolbásztököt nevel ládában a gangon.
Ez egy roppant erotikus alakzatú növény, és képes két emelet hosszúra is lenyúlni, ami egyedi, és bizarr látványt nyújt. Általában bőséges a termés. Mert a nagyi beszélget is velük. Sutyi, amúgy is szexuálisan sérült egyed. Gyerekkorában traumatikus élmény érte a női nemmel kapcsolatban, mivel a nagyi állandóan gyógyfürdőkbe hordta, ahol az öreg nénik és bácsik között kellett üldögélnie, a jó meleg gyógyvízben. Egy ilyen alkalommal felnézett a vízből, és egy száz év körüli nénike tipegett el a feje felett, a medence peremén. Ez idáig nem lett volna baj, csakhogy, sajnos, a néni véletlenül két lábbal bújt a fürdőruha egyik szárába. Sutyi, már régóta érdeklődött a női nem iránt, de most valahogy lelohadt a kíváncsisága. Néha, amikor ezt elmeséli, elmereng, és ezt fűzi hozzá.
-Hm… a valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert…

De kanyarodjunk vissza a lényeghez. Andikától tudtam meg, hogy Hugocska, a Sutyi karjaiban landolt, valahogyan a következőképpen.
-Ki vagyok akadva.-így Andika. Ráadásul, ma a csontenyv is kevesebb volt az extra erős hajzselében. De a szivárvány színei, azok mind renden voltak a hajviseletében.
-Az egerem egy köcsög. Biztos a globális felmelegedés miatt van…
-Az is lehet, hogy csak rosszul lát. -vigasztalom.
-De tényleg,első ránézésre nincs semmi különbség köztük…-próbál mentséget találni Andika is, a zsebegér szokatlan viselkedésére.
-De, nem is ez a baj, hanem a Sutyi. Megcsalt a Hugocskával.
-Ezt, meg honnan tudod?-lepődöm meg. Jól tudom, barátném csakis a Zsoltikájáért rajong.
-Egyszer a Sutyi azt mondta nekem, ha megtalálja azt, akit mindig is keresett, levagdossa az összes tökindát, ami lóg az erkélyén. Tudod az öreganyja kolbásztököt nevel a gangon.
-Tudom.-ki ne tudná?
-És az imént, amikor elindultam hozzá, láttam Hugocskát csapzottan kiperdülni az ajtón, Sutyi, meg egy szál alsógatyában a gangon táncolt., és záporoztak a tökök lefelé. Valaki a tűzoltókat is kihívta.
Ekkor belépett az öreganyja, és meglátta, hogy unokája tönkretette a veteményest. Csípőre tette a kezét és azt kiáltotta.
-Azt, a fűzfán fütyülős rézangyalát! Ebadta kölyke! Úgyis elterveztem, hogy kipofozom a lakást. Veled kezdem!
És lezavart két sallert Sutyinak. Félúton még hallottam, hogy a nagyi örökre kitagadja. Hát ez a képtelen történet, ismerve jól Sutyit, valószínűleg színigaz. Átkaroltam Andikát, aki bömbölt egy sort a hajamba, majd trombitálva kifújta az orrát, és elővette zsebegerét, aki alig pihegett a lendületes öleléstől. Mélyen a szemébe nézett, és azt mondta neki.
-Megbocsátok neked Győző. De csakis azért, mert szeretlek…-szemmel láthatólag Győzőt ez nem hatotta meg. Andika egy padra huppant, és könnyeit törölgetve, meredt maga elé. A padon egy öreg bácsi feltűnően, és hosszasan bámulta színes, és az ég felé meredező hajviseletét. Andika ráunt.
-Mit néz tata? Maga fiatalkorában sosem csinált vad dolgokat?
-Dehogynem. Egyszer annyira berúgtam, hogy szexeltem egy papagájjal, és most éppen azon gondolkodom, nem te vagy-e a gyerekem?

Persze előveszem Húgocskát még aznap.
-Az egész a Zsolti miatt történt. De már megbántam. -szipogta.
-Egy hülye liba vagyok. Könyörögtem neki!
-Sutyinak?
-Hogy mi?-néz rám kérdőn.
-Nem, neki nem kellett könyörögni. Zsoltinak, hogy szeressen. Hogy béküljön ki velem. Azt mondta, nem tudja mihez is kezdene nélkülem, de azért mégis kipróbálja. Valahogy így.
-Tudod, Húgocska, ha veled vagyok, hatalmas ürességet érzek…
-Hol a tökeidben?- kérdi Húgocska, majd átvált hisztériásra.
- Amikor szóba álltam veled egy nagy hülye voltam!
-Sajnos, nem vettem észre. A szerelem vak. -így Adonisz.

Barátnőm erre kiborult és a Sutyi meg éppen arra járt.
-Szeretnéd látni a tökeimet a gangon Húgocska?-kérdi Sutyi, remélve, hogy a látvány vigasztaló Húgocskára nézve.Barátnőm ezt egyértelmű ajánlattételnek vette.
-A gangon? Inkább menjünk be a szobádba. Sutyi ezt egyértelmű ajánlattételnek vette.
Hiába, ők fél szavakból is félreértik egymást. Húgocska átölelte Sutyit, lehunyta a szemeit és elképzelte, hogy az ő kis Zombori Zsoltikáját részesíti forró szenvedélyben. Sutyi meg viszonozta az ölelést, és elképzelte, hogy a Húgocska szereti őt. Csak úgy. Önmagáért.

Ma a földigiliszták szempontjából kitűnő az időjárás. Szakad az eső. Barátnőmhöz menet éppen összefutok Sutyival. Lótuszülésben ül egy pocsolyában, és valami mágikus versikét mormol.
-Kar a karé, láb a lábé, láb a karé, karalábé…?
-Csá, Sutyi! Mit művelsz?
-Elalvás előtt jógázom.
-Értem.
Valóban ezt mondtam volna? Hazafelé, miután meggyőződtem, hogy Húgocska teljesen megnyugodott, láttam, hogy Sutyi valóban lepihent. A pocsolyában. Remélem, eláll az eső…Reggel telefoncsörgésre ébredek. Hétágra süt a nap, árad a szobába a fény. A vonal végén Húgocska hangja szól kétségbeesetten.
-Zsani, nagy baj van, tudnál szerezni valami ásót, vagy kapát?
-Miért, kertészkedni támadt kedved? Esetleg férjhez mész?
-Nem… a Sutyi…Nem tud felkelni, mert beleszáradt a sárba!
-Na, itt most már csakis a nagymamája segíthet. Vagy hívjunk tűzoltót?

Amíg Sutyit kikalapáljuk a sárból, elszomorodva gondolok e romantikagyilkos világra, amikor Sutyi, e mai Rómeó, szerelmes pillantásokat küldözget a Húgocska felé, a haja sárosan meredezik az égnek, és álmatag pillantása leginkább egy kivert kutyáéhoz hasonlatos. Húgocska anyáskodva kapargatja róla a sarat, miközben beviharzik a nagyi is feldúlt arccal. Sutyira néz, arcán megkönnyebbülés.
-Ez nem az én unokám!- már indulna, de utána szólok.
-Várjon, Vilma néni, nézze meg, miután megmostuk! Sutyi lehajtja a fejét.
-Mondom, hogy kitagadott…
Ami nem is lenne csoda, hiszen meg van vele áldva. A közelmúltban például góliátelemet hozott a hallókészülékébe.Arról nem is beszélve, hogy az az aranyos kis vigyorgó halacska, amit kitett a mobiltelefonja kijelzőjére, mint kiderült, egy vidám spermiumot ábrázolt, akit éppen ráz a röhögés. Nos, Vilma nénit nem rázta annyira, amikor a nyugdíjas klubban néhány öregúr felismerni vélte az ábrát, és célozgatni kezdtek olyan nosztalgikus témakörükre, amiket már régészeknek kellett volna előkotorni Vilma néni emlékezetéből. Amikor szegénynek leesett a tantusz, és rájött, hogy a derűs halacska, aminek úgy örült, tulajdonképpen egy facér kis spermium, pánikba esett, mivel fogalma sem volt, hogyan tudná kitörölni, arról a fránya kijelzőről. Úgyhogy egy ideig zöld szigetelőszalaggal borította be a csúfságot. Azóta sem jár banyazsúrra, mert úgy véli hetekig eltartó sutyorgás, és kuncogás tárgya lett, ő, meg a nosztalgikus témakörök. És ehhez jött hozzá a tökös sztori. Most meg itt van a jómadár, nyakig beleszáradva a sárba, de azért megenyhül, amikor végre ráismer.
Hiába, a majomnak is a saját gyereke a legszebb. Tartja a közmondás. Hát még az unokája!

Az igazság, hogy egy fontos, és életbevágó állásinterjúra készülök, egy megyei napilapnál. Nem lenne kisebb a tét, ha felvesznek, mint hogy főállású újságíróvá avanzsálnék, és nem lennék ilyen kis senki, kalandor firkász, aki téma és tapasztalatéhségében, minden lehordott szakmába belekukucskál. Remélve, hogy okosabb lesz tőle, és egy várva várt napon elkészül a nagy sikerregény. Hát körvonalaiban ez az én nagy álmom. Lelki szemeimmel, már látom magamat egy emelvényen, ahol könyveket dedikálok, és a hatalmas tömeg ujjongva ünnepel. Közben, persze én szerényen mosolygok. A nagyképű énemet meg szaporán pofozom odabent. De ezt nem hiszem. Nem lesz így sosem.
A szerelemmel kapcsolatban is valahogy így érzek. Múlanak az évek, és nem történik semmi. De mégis újra fellángol bennem a vad vágyakozás. Ó, ha legalább írhatnék! Legalább valamiféle belső megerősítéseként, hogy nem is vagyok akkora senki, mint amekkora senki vagyok. Talán nem is létezem, csak álmodom az életet.

A Húgocska bezzeg él.
-Tudod, Hugocska, amíg a sárban aludtam, különös álmot láttam.-mondja Sutyi.
-Álmomban egy sáros hegyoldalon jöttünk lefelé, te mentél elöl, és én mögötted. Ekkor te megcsúsztál és az ölembe estél. Iszonyú sebességgel száguldottunk lefelé, seggen csúszva, és ekkor szemet vakító villanást láttunk. Te meg én. És lekapott minket a trafipax…
-Hát ez nem valami romantikus álom…-suttogja Hugocska csalódottan.
-Vajon mit jelenthet? - mereng.
-Vajon mit jelenthet?-így Sutyi.
-Valószínűleg nagyon fontos jelentése van.-gondolom én.
Például ilyesmi: Kutya járt a kertben. A macska fel van mászva a fára, és nagyon szorong, amiért nincs lemászva.

-Eljössz velem motorozni? -veti fel Sutyi. -A motoros pólómat vettem fel.
-Mi van a hátára írva?-kérdezi Húgocska.
-Ha ezt el bírod olvasni, leesett a csajom.-fordul meg Sutyi.
-Kösz, inkább nem….-válaszolja barátném.- Utálok motorozni.

Már megint itt vagyunk ebben a füstös kocsmában. Húgocska már megint bepiált, ezt onnan tudom, hogy Jim Bimet rendel kivivel, és a lába folyton összeakad. Nézem, ahogyan pörög, röpülnek rá a pasik, remélve a könnyű prédát. Én kiválasztok egy törött lábú padot és óvatosan helyet foglalok rajta. Szemlélődöm, mint a bölcsek, akik már túl vannak mindenen. Nézelődöm, magamban mosolyogva, mennyire hülye itt mindenki. Az önmegvalósítás ösvényén megtévedt, különc frizurás srácok egymással ropják a táncot.Az egyik fejen áll, és éppen csodálkozik. Micsoda felfordulás!Mindenki egyéniség akar lenni. Mindenki jól akarja érezni magát. És önmegvalósít. Persze, ha már az önmegvalósításhoz elegendő mennyiséget ivott. Másnap biztosan megbeszélik majd, de jó buli volt! Néhány, gondol egy merészet, és felfigyel rám. Ezt szerintem nem illik észrevenni. Végül is had' kínlódjon. Régi trükk, hogy megvárom, amíg becserkész a padon, a haját igazítgatva, és zavartan leül mellém, és akkor én, a kisgonosz váratlanul felállok a billegős padról. Ő meg ahogy leül, és fel is borul a paddal együtt. Érdekes, de utána már egyik sem folytatja az ismerkedést. Észrevettem, hogy egyik, másik, egy régebbi alkalomról ismeri már ezt a trükköt, és élvezettel figyeli az újabb áldozatot, vajon mikor ül le mellém.
Én vagyok itt a legszórakoztatóbb. Pedig nem csinálok semmit, csak éppen halálra unom magam. Pedig akár alhatnék is otthon, reggel állásinterjúra várnak. Biztosan szép, és kipihent leszek, az arcom kisimul, talán a gőzölős vasalótól, és a kezem valószínűleg remegni fog a sok cigitől, bortól, na és a fáradtságtól. És ekkor, láss csodát, belibeg Adonisz, a karján egy hölgykölteménnyel. Csupa csupa báj, kis elsőáldozó-ruhácskában.
Te jó ég, ki ez a csaj? Lába nehezen tűri a körömcipőt, a sminkje talán túl erős. Ismerős nekem, de ez nem lehet igaz!
Andika! Kimosta a taraját, és emberi külsővel, szinte extrém, és vajon hol hagyta a Győzőt?! Húgocskában megáll az ütő. Ők meg éppen csókolóznak. Odarobog hozzám, szinte hozzám bújik.
-Távozz innen gonosz varázs…-rebegi, és a sírás kerülgeti.-Ez nagyon úgy tűnik, hogy revans. Otthon viasz bábut készítek és tele szurkálom tűvel.
-Woodoo akupunktúra. El se kell rá menni.-jegyzem meg.-Ne is törődj velük Húgocska.
-Hogyne törődnék!-mondja majdnem sírva.
És ekkor, derült égből, napsütés, ott terem előttünk két pasi. Öltönyösek. Mi nagyon kedvesek vagyunk, és ők is nagyon kedvesek. Záróráig iszogatunk és beszélgetünk. Hugocska nagyon fontoskodik, adja az okostojást. Kicsit megmosolyogják. Ekkor már nem egészen józanul felveti, hogy mennyire szeretne csak egyszer az életében látni férfisztriptízt. Az ötlet remek, és bekapcsolódik a zárórához készülődő személyzet is. Az egyik öltönyös ódzkodik ugyan, de izgatja nagyon, ami ezután következik. Hugocska instrukciókat osztogat. A pasik imádják a témát. Ebből az is meglehet, hogy valami vad orgia lesz.

Az eredmény nem várt. Két pucér, öltönyös, és négy pucér pincér.
-Hát ez szuper volt, köszönöm nektek fiúk.-dob csókot Hugocska az elképedt, és lemeztelenített fiúknak, és kilibeg az ajtón. Utána libegek én is. Az ajtóban néhány késői vendég toporog.
-Nem tudják mi folyik odabenn?-kérdezik.
-Zártkörű rendezvény.- mondom én.

A holnap sajnos túl korán érkezik el. Nem hiszem, de csörög a vekker. El se megyek. Úgy sem vesznek fel! Mégis felkelek. Fázósan, és álmos szemekkel sietnek el mellettem az utcán az emberek. Nem néznek semerre, csak sietnek. Várja őket a szigorú főnök, a furkálódó kollegák, a mindennapok monotóniája. Velük megyek én is. Egy kirakatban meglátom magam, de nem kellett volna. Önbizalom szaggató, rossz szokás. Az agyamban, mint a szikra ugrál a kisördög. Lehet, hogy hülyén fogok vigyorogni. Kellene egy tükör, hogy lássam, hogyan is szoktam vigyorogni. Előkapom a zsebtükröt, és vigyorgok. Elég hülyén. Megnézem jól mostam e fogat, és ekkor meglátok valamit, amitől megfagy bennem a vér. Az apró mintás elasztikus pólót, amit a sötét kosztüm alá húztam.Tekintetem szigorú nagyítója alatt, csak most ismerem fel a mintázatát, amit eddig ki tudja miért, de nem vettem észre. De most, ahogy elnézem, Mikiegér szerelmi életét vázolják az ábrák, a Káma Szutra változatosságával. Rémülten összehúzom magamon a kabátomat, és lázasan ismételgetem a protokollt. Illik összezárt térddel helyet foglalni, bármennyire is emlékezetes film volt az Elemi ösztön.
Illik majd nekem a széket kihúzni.
De nem illik senkinek sem, tovább húzni, amikor helyet foglalok.
Illik megvárni, amíg hellyel kínálnak, és illik, a munkáltatóval egyszerre helyet foglalni. Nem illik gondolkodás nélkül beleülni a főnöki székbe.
Ha megkínálnak kávéval, nem illik célba dobni a kockacukrot, egy hajtásra bedobni a kávét, de nem illik hosszasan, és élvetegen kavargatni sem, és közben sokat sejtetően kacsintgatni. Ha megkínálnak, kávé, tea, üdítő?
Nem illik azt válaszolni:-Pont ebben a sorrendben.
Távozáskor nem illik az íróasztalon átnyújtani a kezünket, nem illik öleléssel búcsúzkodni, nem illik könnyes tekintettel visszanézni, és nem illik integetni sem.
Persze a főnöknek sem illik, annak a pasinak lenni, akit tegnap egy kocsmában rávettünk egy laza kis sztriptízelőadásra.

A pasi rám mered, mint az a bizonyos borjú. A keringése egy pillanatra felborul, és mind-mind a fejébe száll. Kezet nyújt és bemutatkozik.
-R. Zoltán.
A háttérben diszkréten mereng a másik öltönyös, most farmergatyában, és néha csuklik egyet a visszatartott röhögéstől.
Megszólalni biztosan nem tud, de elég vidám pillanatnak örvend. Aztán látszólag lezajlik az állásinterjú. Kettesben maradunk, Barnaszemű, meg én. Kevergeti a kávéját, és hosszasan a szemembe néz. Szeretne valamit mondani. Kellemetlenül érzem magam. Csakis én lehetek ekkora idióta, hogy kifogom a leendő főnökömet. Most nézem csak, milyen ártatlan barna szeme van. Ha egy férfiban valami tmegetszik, akkor az az arcán megjelenő érzelem. Felállok hirtelen. Jobb, ha megyek, gondolom. Megfogja a vállam. Na, ez már nem az állásinterjú része.
-Várj, azt akarom mondani hogy… Na, most meg mit művelek, tényleg teljesen megőrültem? Csókkal tapasztom be a száját. Különös csók. Különös férfi. Szinte eggyé olvadunk. Szinte dorombol. Szinte elolvadok. Szinte elmenekülök. Teljesen hülye vagyok. Szerintem.

Nagy nap ez a mai. Ma kezdődik az életem hátralevő része. Lehet, hogy munkanélküli vagyok, és felmondtam az albérletem. De legalább szerelmes vagyok, minimum két pasiba, és visszaköltöztem édes bölcs nagymamámhoz, aki agyontöm sütivel és hamarosan egy karfiolseggű szingli leszek, de legalább nem esem bele a wc-be.-vigasztalódom. De ma is megcsap a csőd szele. Például egy újabb állásinterjú. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy tele vagyok sikerélménnyel. Mást sem csinálok, csak munkát keresek. A legtöbbször a levélben értesítjük, vagy hamarosan felhívjuk, illetve nyilvántartásba vettük dumával ráznak le örökre, mert hát az ígéret szép szó, csak hát megtartani nem szokás. Végtére is én egy munkáért esedező szerencsétlen vagyok, aki állás nélkül menten éhen hal. Mit ne mondjak, egy kissé ideges vagyok.Úgy tűnik, mintha mindenkinek lenne munkája, csak nekem nem. Könyvismertetők írásához keresnek kollegát, aki legalább az iskolai fogalmazásórákon már túlesett. Két szakmával, és kommunikáció szakos diplomával a zsebemben, mégis félholtan belépek az ajtón. Önbizalom gyűjtögetésre nem volt még alkalmam. Már az épület is megalomániát sugallt. Itt dolgoznak a fontos és sikeres emberek. Nem tartoztam oda, és éreztem, nem is fogok. Három és fél órát várakoztam az esőben, mert az interjúztatóm ebédelt, és a pontos idő nem volt a számára figyelemreméltó tényező. Így utólag azt gondolom, akkor kellett volna sarkon fordulni. De szerettem volna egy állást. Így hát csapzottan, és bőrig ázva, kivártam, amíg behívtak. Már az első pillanatban láttam, hogy halálra vagyok ítélve. Ebből nem lesz állás. Rénszarvassy Judely, egy mérsékelten sikeres írónő az interjúztatóm. Mellette ül egy bárgyú mosolyú, és azonosíthatatlan nemű bólogató. Rajonásig odavan a főnökéért, ha Judelly ráveti fenséges tekintetét, felragyog, napsugár aranyozza be arcvonásait. Az írónő, aki sacc per kábé az ötvenes éveiben járhat, enyhén molett és nem enyhén fensőbbrendű. Végigmér. Szeme hosszasan elidőzik márka nélküli kézitáskámon. A tekintete beszédes. Ó, hogy is mertem beadni a pályázatomat, én kis öntelt, nem mérve fel a feladat nagyságát! Hűvösen bólint. Hellyel kínál. Én leülök pedig már lefagytam, mint Hugocska ősrégi számítógépe. A bárgyú mosolyú bárgyún mosolyog.Nekem pedig pisilnem kell, de érzem semmi esélyem, nem fogja megmondani, hol van a WC. Elém dob egy kutyakalauzt. Mozdulata csupa megvetés, bal szemöldökét magasra húzza és ettől furcsa kis ráncot vet a tokája.
-Műfaja?-kérdi, és én úgy érzem, élete összes frusztrációjáért rajtam kíván revansot venni. -Nem tudom…-nyögöm.
-Ez óriási szégyen!-csattan fel. Végtére is, ha ezt nem tudom, hogyan is gondoltam, hogy itt fogok dolgozni.Bólogató bólogat.Ő meg kikísér. A folyosón, ha férfit lát csiripel, és csacsog. Gurgulázva nevetgél.
-Hagyja ki ezeket az interjúkat az életéből…-lát el búcsúzóul egy jó tanáccsal.
-Maga semmilyen állásra nem alkalmas. Negatív. Kár is próbálkoznia, nagy feladat a maga számára a krumplipucolás….hah…
De azért ezt a kemény legyalázást megspórolhattam volna. Helyette három és fél órát várakoztam rá a szakadó esőben Hát tényleg egy hülye vagyok…

A nagyi kertje egyszerűen csodás. Virágköltemények színfoltjai vidítják a tenyérnyi udvart, feljebb sziklakert, kihasználva a teraszos adottságait a teleknek. A partoldalon egyszerű házikó áll, nagy bánatomra, az ablaka éppen az udvarra néz, mivel ez ellehetetleníti a monokinis napozást. Pistike a gyöngytyúk, illetve gyöngykakas egykedvűen szedegeti a kavicsszemeket. Ő a nagyanyám tyúkja, és egyetlen jószága. Voltaképpen semmire se jó, tojni éppenséggel tojik, de nem tojást.
A vén szederfán észrevétlenül kúszik egyre feljebb a folyondár, szimbolizálva a fejem felett csúfosan elszálló éveket.Miért van ez, hogy mindenről az idő jut az eszembe? A fenti egyszerű házikót nemrégiben vette meg egy egészen egyszerű család. A papa egyszerűen bepiál, és egyszerűen elveri az egész családot. A mozgalmas mindennapok zaja rendszerint lehallatszik a kertbe. A fiacskájuk, Hudinák Jocóka, úgy tizennégy éves. Tök kancsal, és szódásüveg szemüveget hord. Idegileg terhelt ifjonc, aki korkedvezménnyel járja az általános első osztályát. Az apja általában azzal köti le a Jocókát, hogy felírja egy papírlap mindkét oldalára, hogy „fordítsd meg”. De néha még ez sem köti le Jocókát. Legalábbis nem egész napra. Üres óráiban az ablakban szemlélődik, egyenesen belebámul a nagyi udvarába. A nagyi, aki mélyen vallásos életet él, szeret a kertben serénykedni, de olykor megzavarja a kellemes munkát egy kis affér, amikor az ablakból a Hudinák Jocó hirtelen ráüvölt.
-Megb....lak!
A nagyi az első alkalommal összerezzent, majd felháborodottan egyenesedett fel.
-Nézze kedves fiacskám, én már lassan betöltöm a nyolcvanat, de így még velem nem beszélt senki!-méltatlankodik.
-A k…. keresztanyukádat!
A nagyi keresztet vet, és arra gondol, hogy ez a szegény fiú biztosan beteg. És valószínűleg végleges az állapota. Csak nem fog egy beteg gyerekkel vitába szállni? Szegény bolond… De Hudinák Jocóka úgy véli, nem fogalmazott elég egyértelműen. Ezért újra indítja a lemezt.
-Megb….lak!-sivít idióta kamaszhangján.
A nagyi csak hallgat.
-A jó édes….-Karjával nemzetközileg ismert jelzést int.
Azután megmutatja a középső ujját is. A cérna elfogy. Mert minden cérna elfogy egyszer. A nagyi feldühödik....és ő is beint. Jocóka kivirul, végre beindult a gépezet! Micsoda móka! És indul a kit tud többet, és cifrábbat káromkodni című vetélkedő.
Amikor nagymamám ezt pironkodva elmesélte, én azt válaszoltam:
-Rá kellett volna hagynod. Nem érdemes az ilyenekkel szóba állni. És különben is okos enged…

A kertben napozom éppen, simogatnak a napsugarak. Na, és ami eddig még nem tűnt fel. Hudinák Jocóka perverz pillantásai.
-Büdös k….!-dörren rám. Pistike a gyöngytyúk kárálva felreppen és idegesen tépni kezdi a tollait.Majd a frász jön rám. Felugrom és elképedve a hang irányába fordulok.
-Aha…-erről mesélt a nagymamám, gondolom. Felvértezve magam nyugalommal, rá sem hederítek. Egy ideig.
-Hord el innen a büdös p…-dat. -De rögtön!- üvölti idegesen. Na, azért már csak nem fogom elhordani? Higgadtságot erőltetek magamra. Fogalmam sincs mitévő legyek. Folytassam talán a napozást? Mindenesetre kezd felmenni bennem a pumpa. Csak nem fogok megfutamodni?
-Húzz el innen a p…ba! Na mos meg csak nem fogok elhúzni?
-Húzz el inkább te!-javaslom. Középső ujj. Részemről is.
-Anyádat!
-A tiédet!
Kezdődik a mulatság! És Jocóka boldog. Okos enged? Inkább egy bolond százat csinál. Megjelenik az ablakban a Jocóka apja, és sorozza a taslikat fia tarkóján.
-Na húzzál befelé, te baromarcú! Majd adok én neked, sértegetni a hölgyet!
Int felém, hogy bocsánat. Bólintok, hogy oké. Bezárja az ablakot, de még kiszól.
-Hogy magácska milyen gyönyörű! Sok fiatal megirígyelné! Most ennek örülnöm kéne? A Jocóka tapintatosabb volt….

Húgocska már előre boldog, készül a délutáni kerti partira, amit az eszement Rokkergyerek, Csövi Dinka faterjának a szőlőjében tartanak. Állítólag babgulyást főznek bográcsban. Már megint egy bőrönd cuccal érkezik és a szokásos módon tollászkodunk. Vagyis tollászkodik ő, én meg nézem. Smink gyanánt felkenek egy kis szempillafestéket, állítólag jó áll nekem, de ez is bizonyára vicces lesz, mert úgyis elfelejtem és megdörzsölöm a szemem. Húgocska fintorog és aggályait fejezi ki a babgulyással kapcsolatban.
-Jó az.-mondom én. Imádom a gulyást.És nem áll szándékomban utána randevúzni.Amíg a buszon zötykölődünk, néhányszor megbánom, hogy nem húztam melltartót, de azért csak odaérünk valahogy a buszvégállomásra.Innen már csak négy kilométer hegyi túra, és ott is vagyunk. Húgocska már bánja, hogy elindultunk.
-Zsani, én izzadok. Te jó ég ez borzalom!
-Mindjárt odaérünk…-szuszogom, és remélem, hogy így is lesz.Néhány óra séta a jó levegőn, és meg is érkezünk. Sutyi vár ránk, órák óta főznek, és már mindenki nagyon berúgott.Észbontó dübörgéssel szól valami agyromboló punkzene. Húgocska a mellékhelyiség felől érdeklődik, ahol felfrissíthetné magát, a hajigazgatást és az újrasminkelést is beleértve. Sutyi a kert vége felé int, ahol egy rogyadozó budi árválkodik.
-De…-kerekedik a barátnőm szeme.- Szerintem nincsen benn tükör…
-Papír sincs.-legyint Sutyi szkeptikusan.
Csak egy kis kukoricacsuhé, a csűrben. Hozzak?
-Ó! Köszönöm.…nem kérek…-utasítja el.
Alig várja a pillanatot, amikor Húgocska mégis rákényszerül, hogy igénybe vegye a budi nyújtotta komfortot. Nagylelkűen felé nyújt egy papírgurigát. Húgocska meglepetten szemügyre veszi.
-Pénztárgépszalag. Ha elég ügyes vagy ez is megteszi, de vigyázz!-mondja és jelentőségteljesen és a sárga szalaggal körülkerített árokra mutat. MUNKATERÜLET, AZ ÁROKBAN DOLGOZNAK-hirdeti a felirat, a budi közvetlen szomszédságában. Egy idő múlva Hugocska fanyalogva bevonul, a rozsdás kilinccsel szöszmötöl, eközben Sutyi fénysebességgel a házba rohan. Ruhástul beleugrik egy kék munkás overallba, a fejébe sárga munkavédelmi sisakot húz, és a sisakra csap egy nagy marék latyakos sarat. A sár kis kupacként díszeleg a feje búbján, a latyak meg végigfolyik az arcán, és az állán csöpög. Farkasüvöltést hallatva feltépi a bódé ajtaját, ahol Húgocska ül, az arca lángol és csak hebeg.
-De hiszen én csak…pisiltem... Kitör a röhögés. És barátnémnak leesik a tantusz. Sutyi menekül és röhög, röhög és menekül, és arra gondol:-Istenem, ez a csaj, álmaim asszonya.

Csövi Dinka, egy képzeletbeli gitár húrjait tépi, és rázza gyapjas haját, akár egy oroszlán. A napsütésben csillogva szállnak hajából a vízcseppek.
-Most húztuk ki a kútból. Az előbb nagyon részeg volt. De most már jól van.-meséli valaki akadozó nyelvvel. Állati jó buli volt. Kisvártatva szakadni kezdett az eső, és a társaság bevonult a földes szobájú présházba. Szerintem elég sokan lehettünk, mert viszonylag hamar elfogyott a levegő. Húgocska néhány feles után megszokta a komfortot és Sutyival összebújva simogatták egymás arcát. Édesen csicseregtek, akár két óvodás.
-Teljesen fel vagyok húzva.-ragyog Sutyi. Láttam tegnap, hogyan szexelnek az indiánok. Húgocska szeme kikerekedik.
-Miért, ők máshogyan csinálják?
-Aha.-bólint Sutyi jelentőségteljesen és szemügyre veszi a hétvégi ház tetőgerendáit. Még az Csövi Dinka faterja ácsolta őket legénykorában, amikor még csőgörényes volt, és állati jól keresett. Azt mondják, abban az időben sok volt a dugulás, mert nehezen ment le a lefolyón az újságpapír.
-Szóval – suttogja Sutyi lelkesen, és szemei előtt lepereg a kép.
-Az indián csaj átdob a gerendán egy jó erős kötelet, megcsomózza, és átfűz rajta egy szőlőkarót. Ezt jó erősen becsavarja, tudod, ahogy az oviban a hintát szoktuk, aztán a hanyattfekvő pasira helyezkedik és kipörgeti magát.
Húgocska lelki szemei előtt lepereg a kép.. Isznak még néhány felest és andalogva elindulnak a kamrába szőlőkarót és kötelet keresni.

Egy farönkből tákolt asztalon ott meredezik kihűlve egy fél bográcsra való babgulyás. Én mélázva kevergettem, hallgatva a magnót, amelyből egyre szelídebb dallamok áradtak. Valahol Félénk fiú is itt van, de rám se bagózik. Csövi Dinka mellém huppan, és lényegre törően fogalmazva közli, hogy mit csinálna velem itt az asztalon. Szinte a Hudinák Jocóhoz hasonlóan fogalmaz.
-Oké, rendben van Tibike…-mondom és álmatagon tovább kevergetem a babot.
Rózsaszínű, gusztustalan, fagyott zsírszigetek úszkálnak benne, néhány kunkori csülökbőrrel vegyülve.
-De előbb egyél egy kis babot.-kínálom.
-Oké, zsoké, de csak ha megetetsz bébi.-
megetetem én, gondolom, és ígéretesen játszadozom a kanállal.
-Megetetlek Tibike, meglátod…-mondom sokat sejtetően. Csábosan, a szemébe nézek.
-De utána…-kandúrkodik tovább Tibike, és eszi a babot két pofára.
-Igen... utána…-jelentőségteljesen bólintok, és mielőtt még megszólalna, a szájába tolom a kanalat. A szeme kissé kidülled, de ismét csak a szexre gondol.Ölelgetne, de elhárítom.
-Rendben Tibike, de előbb egyél egy kis babot…-sürgetem.
Tibike egyre lassabban rág, nehézkesebben veszi levegőt de tovább éli szóbeli vágyait.
-Szeretnéd ha ..., aztán…
-Szeretném Tibike, de előbb egyél Tibike…-irányítom felé a kanalat.
Arcán undor, állán zsíros lé csorog, a pocakja már kidagad. Meddig tud ez még a szexre gondolni?
-Aztán….-szőné tovább erotukus fantáziáit, de rémülten a közeledő kanálra mered.
-Na mi van Tibike, csipkedd, magad, egyél és mehetünk!
Kanál indul, és Tibike engedelmesen kinyitja a száját, nyel, és rág, rág és nyel, nem beszél. Rosszul van. Szemmel láthatóan nincs már kedve szexelni.Kanál indul. Tibike megrezzen.
-Na ezt a kicsit, és mehetünk…-súgom csábosan.
-Tudod mit Zsanett, menj te a baboddal a jó büdös francba! -mondja dühödten és a földhöz vágja a bográcsot.
A maradék bab robbanásszerűen a levegőbe loccsan, és beteríti Tibike haját. Életjelet csak néha ad magáról. Jól elszórakozom én itt. És ekkor megrecseg a tetőgerenda. Mindenki menekülni kezd. A szomszéd helységből velőtrázó sikoltás hallatszik. Odarohantunk vagy húszan, és a szemünk elé tárult az indián szex.
Húgocska lóg a gerendáról, és pörög, a gerenda recseg, a Hugocska meg sikoltozik, mert nem tud megállni, és fél, hogy a fejükre dől a ház. Sutyi lehunyt szemmel mormog, arcán eufórikus mosoly...
-Sikíts… ilyen az indián szex…tisztára felpörget…

Az eső már elállt, valaki tüzet rak, és régi úttörődalokat énekel. Esteledik. A tűz köré gyűlünk.
-Hugocska, légy szíves csinálj egy szódát!- kéri megállapodott hangon Sutyi.
-Miért pont én? Gyerekkoromban is inkább nem ittam szódát, ha kevés volt. Mert annak kellett újat készítenie, akinél elfogyott.
-Megértelek,-bólint Sutyi.-én is éppen így voltam a wc-papírral.
-Ühüm…-mereng Húgocska és próbálja felgöngyölíteni az összefüggést.
-Tudod Hugocska, mit tesz az a nő a fülébe, aki engem el akar csábítani?
-Mit? -mosolyog Húgocska.
-A nagylábujjait.
Mindenki röhög.Húgocska arca kipirul, és kezd elege lenni a jópofaságból.
-Szerintem nem kell szóda, rengeteg bor van a pincében, igyunk tisztán. Korai még hazamenni. Szerintem.-javasolja az éppen éledező Csövi Dinka. -Szerintem is…-gondolom én, és ekkor a tábortűz fényénél tekintetem találkozik Félénk fFiúéval. Miért is tud így rám nézni, ennyi fájdalommal és ennyi vágyódással, és miért érzem magamat ilyenkor, egy csodálatos és tüneményes nőnek, amikor nagyon is jól tudom, hogy mennyire prózai vagyok? Elindul kifelé a tűz bűvköréből, a kis hipnotizőr, én majdhogynem előretartott kezekkel indulok utána. Körülölel minket a derengő alkony, keresem a kezét, és meg is találom. A szemünk lassan megszokja a csillagok fényét, lefekszünk a fűbe és az eget bámuljuk. Pitypangok pihéi röppennek fel, hogy aztán lassan az arcunkba szálljanak orrcsiklandozó kis ejtőernyőik. A vizes fű borzongat, szorongatom Félénkfiú kezét, zakatol a szívem, amikor fölém hajol és végre megcsókol. Tüsszenteni fogok. Az augusztusi tücskök gúnyosan ciripelnek. Istenem, ez mennyire romantikus, fekszünk itt a természet lágy ölén, amely mellesleg állati kemény, zakatol a szívem, és a testemet elönti valami eddig ismeretlen bizsergés. Lehet, hogy ez az igazi szerelem? Oh, istenem! Hangyabojban fekszem! Szerintem. -Most olyan nyugodt vagyok…-suttogja Félénk fiú.Én nem. Valami mászik a dekoltázsomban! Felugrok és tépem magamról a blúzt. Az eső is elered, nyakon önt egy laza kis zivatar. Ott állok félmeztelenül és vizesen. Félénk fiú bámul, mint egy csodát. Átölel. Érzem, hogy reszket.
-Zsanett, én, nem is tudom elmondani, mennyire akarlak…-súgja elfúló hangon, és a melleim közé fúrja az arcát.
-De nem akarom elkapkodni. Nekem te többet jelentesz annál, hogy… Szép tőle, hogy ilyen szenvedélyesnek tart, észszerű magyarázataként a gyors vetkőzőszámnak. A fülbemászó szerencsére kiesett a blúzomból. És különben sem fogok mentegetőzni. És különben sem vagyok romantikus hangulatban. És különben sem kellett volna babot ennem...

Elegem van, meguntam az egész életem. Heverek az ágyon és nosztalgia slágereket hallgatok. Régi idők zenéi. Lelkes férfihang, tralala, nem baj, hogy elhagyták, nem is bánja, tralala, elhagyott férj szökdécsel a tavaszi mezőn, és próbálja meggyőzni magát arról, hogy így a legjobb. Elragad a vizuális fantázia. Aztán világfájdalmas szerelemről szól a dal, két szétszakított szívről, akiket egymásnak teremtettek, de a gaz és galád valóság mindent tönkretett. Ez a színes és szerelmes világ is éppoly idegen, mint a mai, kissé prózaira leegyszerűsödött dalszövegek. Szeretném megfogalmazni azt az érzést, ami a lelkemben dörömböl, de nem találok szavakat, a szerelemre, az összetartozásra, olyan szót, amely nincs idealizálva, giccsesre sminkelve, vagy kigúnyolva. Idegen vagyok ebben a világban. Lebegek ég és föld között. Mától nem akarok megfelelni senkinek, mától nem akarok szeretni, és szeretve lenni, hagyjatok békén férfiak. Nem tudok, és nem is akarok veletek kommunikálni, és ha szépen kértek rá, eléneklem a szerelmes egér dalát. Szándékosan hülyének akarok látszani, hogy tudjam, mit gondoltok rólam, ha elmegyek.
-Zsani…-kopog be a nagyi az ajtómon. -Valaki téged keres.
-Ki lehet?-kilesek.
Hátulról vállas, és öltönyös pasas. Szemből Barnaszemű és öltönyös, és én itt heverek, kitérdesedett mackógatyában, sminkeletlenül és másnaposan.
-Mondd, hogy várjon!-súgom a Nagyinak.
Öltönyös merengve nézi Pistikét, aki önfeledten kapirgál, Hudinál Jocóka meg önfeledten nézi őt, és várja, amint Barnaszemű a merengés közben egészen alfába kerül. És ekkor rádörren:
-B..on meg egy talicska apró majom!
Ő felnéz kérdően.
-Tessék?-nem hisz a fülének.
-Anyádat is!
Barnaszemű halkan megköszörüli a torkát, és zavartan félrenéz.
-Merre bámulsz, te gipszökör?-így Jocóka.. Ő kilép a látómezejéből, de látom, hogy kezd jó színe lenni.Felnéz, egyenest a Jocóka kaján képébe.
-Szerintem, te elmezavarban szenvedsz..-veti fel.
-Nem szenvedek. Élvezem, te paraszt! Szard össze magad- közli, csak úgy bemelegítésképpen.Indulhat a móka, kár, hogy megzavarom. Barnaszemű feszeng és éppen egy káromkodás kellős közepén találom.
Meglát, és borzalmas zavarba jön.
-Á! Ne is törődj vele, egy idő után mindenkiből kihozza.-legyintek.
Ekkor látom meg, hogy valami fehér kis állat van a hóna alatt.
-Mi ez? De édes!
-Kuvasz. Neked hoztam.-nyújtja felém, az okos szemű, és elbűvölő csöppséget.
-Biztosan korán bezárt a virágárus -gondolom. Gondolok, amit gondolok, de valójában olvadok.
-Ja, és tiéd az állás…Holnaptól… várnak.
Csak néz, én meg ölelem a kutyát. Csak nézzük egymást a kutya meg közben lepisil.
-A virág, az valóban más lett volna…- suttogom .
- Szerintem tedd le, mert….-már késő.

Nos. A virág az valóban csak állna egy vázában és csendesen hervadozna, a Blöki meg egész éjjel üvöltve nyiladozik, és reggelre, szám szerint 16 kupacot helyez el az előszobában. Egyszerűen kizárt, hogy ne gondoljak egyfolytában Barnaszeműre. De mivel hallottam, hogy ébredezik a nagyi, időm már nincs feltakarítani, így sorra felkapkodom a kupacokat és kivágom anyitott ablakon. Mint utóbb kiderült, néhánnyal eltaláltam Hudinák Jocókát, mivel az anyja jött a nagyihoz panaszt tenni. Így a Jocóval a jószomszédi viszony még inkább elfajult.Estére végérvényes elhatározásra jutottam. Ez a kutya nekem nem kell. Vissza a feladónak.
- Halló.
- Halló!- ragyog fel Barnaszemű hangja.
- Nem szeretném, ha rossz anyának tartanál, de szeretném ezt a kis bűbájos törpe-vízművet visszaajándékozni neked. mivel nincs rá elfecsérelni való fél életem.
- Ez lehetetlen. Nem tudok mit kezdeni vele. - komorul el Barnaszemű hangja.
- Nos, én sem.- próbálok kibújni az ebtartás örömei alól, de az anyai ösztöneimre apellál.
- Akkor add be egy menhelyre. Vagy ereszd szélnek. A szívbaj kerülget. Hogyan is tudott ilyen helyzetbe hozni? Hogy én eresszek szélnek egy kiskutyát? Blöki eközben bűnbánóan a szemembe néz. Éppen slagol.
- Nincs el a kertben?- kérdi Barnaszemű kétségbeesve.
- De. El van. Csak retyózni jön be. Egy óriási WC-nek gondolja az otthonomat.
- Az gond. Vidd el egy pszichológushoz.-veti fel a kiváló ötletet.
- Na jó. Elegem van ebből a pocsék dumából. Felejts el! -rakom le a telefont. Így történt, hogy kutyatulajdonos lettem. Blöki olyan tempóban növekedett, akár egy jegesmedve. Így lassan az is kétségessé vált a szememben, hogy kutya-e egyáltalán. Amikor sétáltattam, kedvenc mesém Károly bácsija jutott eszembe, bár ez már nem volt nevetséges, amikor az kutya után lebegve röpködtem körbe a várost. De valami egészen különös dolog történt.Ez a kutya szeretett engem. Úgy nézett a szemembe, olyan bizalommal, és rajongással, hogy eldöntöttem, szingli maradok, egyedülálló anya, akit Barnaszemű rútul elhagyott, és még gyerektartás gyanánt egy vacak kutyakonzervvel sem patronál. Ezt adta a gép. Így jártam. Amikor a Blöki este a lábamhoz bújik, hozzám simul, és elégedetten szuszog, nekem megnyugszik a lelkem.

Van egy visszatérő álmom. Egy sötét nyirkos lépcsőházban futok felfelé, és ismeretlen kezek nyúlnak a testem felé. A félelem az őrület felé sodor, rohanok, amikor meglátom a fényt.A napsugár egy fénycsóváját, amely egy nyitott ablakon keresztül árad felém. Az ablakhoz érek, megmelenget a tavaszi levegő, és csodálatos látvány tárul elém. Egy virágos rét. Egyszerű és csodálatos tavaszi virágok. Talán ibolyák. Minden csupa kékség. A ég, a mező, valakinek a szeme…-ilyenkor mindig ébredés után azon gondolkodom, miért ismétlődik ez az álom?

Félénkfiú tenyerel a csengőn. A nagyi nyit ajtót, és Hudinák Józsi lesben áll. Hosszú méla lesben. Hozzá méltó gondolatokat fogalmaz. Ablak nyílik, ő kihajol, én meg egy gyors, és határozott mozdulattal betessékelem álompasimat az ajtón. Azt igazán kihagytam a számításból, hogy már nem élek egyedül, és a Blöki is véleményt formálhat. És azt is, hogy Félénkfiú retteg a kutyáktól. Különösképpen a kuvaszoktól, egy rettenetes gyermekkori élmény hatására, amikor is nevezett fajú eb, összekeverte őt, tüzelő fajtatársával, és csak hosszas birkózás hatására sikerült tisztázni a félreértést. Nos, ki tudja Félénk Fiú miféle erotikus impulzusokat áraszt. Blöki is átkarolja a térdét és örömteli, elbutult ábrázattal rájön, hogy belépett a pubertáskor ajtaján. Félénkfiú pánikszerűen távozik. Az udvaron még Hudinák Joci harsogó és trágár üdvrivalgása löki mellbe,
-Húzz el, innen büdös paraszt! Mire én, megmutatom neki a középső ujjam, és Félénkfiú után futok. De nem lenne Félénkfiú a neve, ha utolértem volna. Na, ez sem akar összejönni, sehogyan sem…

És most jön a nap szenzációja. A Húgocska terhes. Hiába a nagyi bölcselkedése:-Ki kutyával alszik, bolhával ébred.
A nagy kérdés csak az most, melyik kutyával, és kinek a bolhája?
Mert ugyebár nem mindegy, hogy vörös szalag, vagy szőrös valag. Húgocska könnyes, és kisírt szemmel ül a konyhaasztalnál, és dühödten sárgarépát aprít. Minden utálatát beleadja a férfinemet illetően.
-Biztos?-kérdem én.
Bólint.
-Biztosan a centrifugális erő jótékonyan hat a termékenységre…-utalok óvatosan az indián szexre. -Nem.-mondja Húgocska határozottan. Szeretné azt hinni, hogy ez még az ő Zombori Zsoltikája műve.
-Éreztem. -susogja.- Olyan volt, mintha egy kis lepke rászállna egy virágsziromra. Éreztem. Csak nézek. Minő, genetikusokat megszégyenítő komoly érv! A természet halk suttogása. Hugocska most már biztos benne. Hamarosan Adonisz is így lesz ezzel, mivel Sutyiról halvány fogalma sincs. És még azon az ominózus napon sem ébred benne kétség, amikor a gyermek először megszólal, és valószínűleg azt mondja majd hogy: kakukk!

Persze Sutyi radarjai is éppen ezt a rezdülést fogták, amikor is a pillangó rászáll a virágsziromra. Mély letargiával vette tudomásul, hogy Hugocska örökre száműzte őt az emlékezetéből. Mély alkoholmámorában bezárkózott a fürdőszobába, megnézte hány méter fogkrém fér a tubusába, majd zokogásba tört ki. A nagyija győzte őt vigasztalni és tusolóval locsolgatni, hogy kijózanodjon.
-Apa leszek, de mégsem…-búsongott és amikor Vilma néni megkérdezte, ki volt az a lány, akit ennyire szeretett, Sutyi még jobban elkeseredett, mert nem volt Hugocskáról egyetlen fényképe sem. Vagyis egy volt mégis, de arról Hugocska nem volt olyan könnyen beazonosítható. És mégsem mutathatta meg Vilma néninek. Egyszer álmában Húgocska az oldalára fordulva kitakarózott. A kerek popsi egy hamburger zsemlét juttatott Sutyi eszébe, így abban az ihletett pillanatban, elő is kerített néhány salátalevelet és egyéb díszletnek alkalmas tárgyat a hűtőszekrényből, és Hugocska fenekéből élethű hamburgert varázsolt. Ezt le is fényképezte a telefonjával, később az internetre is feltette és nagy sikert aratott vele. Ezt az egyetlen képet őrizte szerelméről. Már a gondolattól is a sírás kerülgette, mennyi szép napot éltek meg együtt!

Talán a szívem mélyén irigylem Húgocskát. Záporoznak az életében az események. És hamarosan gyereke születik. Az ő szerelmetes Zsoltikája szerint ez komoly baklövés volt.
-Ez komoly baklövés volt…-mondja komoran Adonisz.
-Honnan tudod, hogy fiú lesz?-így Húgocska.
-?
-Te mondtad, hogy bakot lőttél…
Zsoltika lassacskán beletörődik. Végül is édes kis csaj. Hülye, de roppant szórakoztató.Sutyi is így véli, és zokog. Harsányan fújja az orrát.Engem miért nem szeret ennyire senki? Persze a Blökit leszámítva, aki egyenesen rajong, gombszemeiben csodálat izzik, főként, ha csokit eszem. Én is imádom őt. Neki adom mindig az összes csokimat. Még akkor is, ha kiderül, hogy jegesmedve. Lehet, hogy begyakorolta ezt a „könyörgöm a csokiért, ó te szépséges Istennő” nézést, de nekem azért jólesik. A Blökinek meg pláne. A nagyi szerint bepalizták vele Barnaszeműt, igaz kiskorában a Blöki megtévesztően hasonlított egy kiskutyára, de mananpság, mikor még növésben volt, egyre inkább medvéhez vált hasonlatossá. Csak azért nem hozott helyette pingvint, mert azt azért nem vette be, hogy létezik szmokingos tubarózsa.

-Savanyú képű megtört ember vagyok, de belülről ráz a röhögés.- mondja Sutyi.
-Ajánlj nekem Zsani valami szexuális ajzószert ami hatna a Húgocskára!
-Mercedes –Benz 380 SL.
-Ja!-biggyed Sutyi szája. -Küldenék neki valami akt
fotót magamról, de félek, hogy az antivírus felismer…. Valami zsíros állás kellene, talán ha látná, hogy fel tudom nevelni a gyerekemet.
Na, csapjunk fel valami ingyen újságot. Hol találok?
-A macskaalom alatt. Ha szerencséd van, előbb érsz oda, mint a macska.
-Macskakakikukabélés.- így fejlődik a világ, és így fejlődik a nyelvünk is.
-Ez éppen jó is lenne.. -simul ki Sutyi arca. Lófarokba gumizza a haját. Lelkes, és mint kezdő családfenntartó, csupa inspiráció.
-Azt mondja, hogy…EGYSZERŰ SZÁMTANI MŰVELETEKHEZ ÉRTŐ ASSZISZTENST KERESÜNK EGYSZERŰ STATISZTIKAI MUNKÁRA, AZONNALI BELÉPÉSSEL. SZAKKÉPESÍTÉS NEM SZÜKSÉGES. "VÉRADÓ” jeligére. Így vált Sutyi a munkaerőpiac sikeres tagjává és elhelyezkedett, mint statisztikai asszisztens, vagyis jó magyarsággal szúnyogcsípés-számláló.

-Majd alufóliát teszek a fejemre, hogy műholdról ne tudjanak lefényképezni.-gondolkodik hangosan Sutyi, arra célozván, hogy esetleg hogyan titkolható el ez a nem túl elegáns hivatás.
-Ha minden csípésért egy forintot kapnék, akkor is a felső tízezer közé jutnék három nap alatt...-mélázik vakarózva az első nap elteltével, és a zsebébe gyűri az 1500 forintos napibért.
-Mégiscsak egyetemre kellett volna járni. -de ez késő bánat. Közben lázasan jár az agya, és a nagyi macskáját stíröli.
-Szerinted Zsani, hogyan lehetne rávenni ezt a macskát, hogy éppen akkor fújjon egyet, amikor a szája elé tartom a buborékfújót?
Szeretem Húgocskát.-komolyodik el, és én arra gondolok, bárcsak engem is szeretne valaki. Csak úgy, az összes hülyeségemmel együtt. Mondjuk Barnaszemű. Falura költözhetnénk a Blökivel, reggelente tyúkot etetnék, és gyerekeket szülnék, mint a Húgocska. Nem lenne időm sohasem félre lépni, és nem is akarnék, mert én lennék az a kivételes mázlista, aki megtalálja az igazit.
-Olyan hülyén érzem magam…biztosan hülye vagyok.-így Sutyi.
-Csak szerelmes.-mondom én.
-Inkább vigasztalódj. Nyisd ki a szemed. Andika szeret...
Andika áll az út szélén és vágyakozva szemléli Sutyit. Mindig is bukott rá, mert mint mondta:-olyan idióta. Nos, ez is egy szerelmi szempont .
-Gyere, bújjunk az ágyba.-közölte Andika, lényegre törően.
-Aha...értem én a célzást…-nevetgél Sutyi.
-De ma dolgom van. Tüntetni megyek. Levehetnéd a szoknyádat zászlónak…
Andika elrohan és Sutyi röhög. Hát ilyen az élet. Mindenki mást szeret, mint aki szereti. Mondom én, hogy vetésforgóban működik az élet. A Győző például biztosan Andikát szereti, miközben egy ketrecben vesztegel. A Blöki meg engem…na, megyek is.
-Helló.
-Helló Zsani.
-Majd hívlak.

A Barnaszemű. a kapuban vár rám. Egyik kezében bokréta, a másikban kutyakonzerv.
-Azt hiszem ma láthatásom van.
-Szerintem is…-bólintok, és elönt a hajnalpír. Blöki boldogan hanyatt dönti Barnaszeműt, ami komoly kétségeket ébreszt benne, hogy a kutyatartás és a boldogság, azonos fogalmak. Pocsolyába dől az elegáns öltönyében és hadakozva tiltakozik a lelkes csókközön elől, amely nem tőlem származik, és elég nyálas.
-Szia, szeretünk.-mondom én.
-Ha gondolod átöltözhetsz, a nagyi biztosan kölcsönad valami otthonkát.
Na, erre biztosan itt hagyna, ha nem ő hozta volna a nyakamra Blökit, aki most már úgy tűnik, örökre összeköt minket. Összeszedi magát. A nyakkendőjét igazítja. Még sohasem kérdeztem meg, hány éves. Talán 36.
-Mindenütt jó, de mindig elzavarnak!-közli Hudinák Jocó.-Erre az anyja partvisnyéllel fejbe vágja.
-Megetted a májasomat te hülye gyerek! Azért, mert rá van írva, hogy parasztmájas, még nem jelenti, hogy a tied!
-Itt olyan romantikus…- mondja Barnaszemű.
-Akkor menjünk be…-mondom én.

A hiba a valóságban van.Le kéne rohannia. Az ágy is vetetlen, a lábam sem szőrös. De nem teszi. Átadja a sáros csokrot.Szép virág lehetett. Néz. Én is. Hát eljött ismét a nagy zavar.
-Van egy régi álmom.-mondja Ő.
-Besétálhatnánk egy kis falu anyakönyvi hivatalába, vagy valami kis kápolnába, és nem is figyelve arra mit beszélnek, igent mondhatnánk.
-Ez jól hangzik.-gondolom.
És felér egy öngyilkossággal. Úgyis meguntam az életemet. És van-e fontosabb dolog az életben, mint hogy szeressenek? Barnaszeműnek sugárzik az arca.

Sutyi nem diszkriminál. Ő mindenkit egyformán utál. Utálja ezt az egészet, hogy sosincs munkája, vagy ha van, mint a múltkor, a fele fizetése parkolójegyre megy el. Aztán nem vesz többé parkolójegyet. Aztán meg, mindennap megbüntetik. Egy építkezésen dolgozik mostanában, tetőfedők mellett, éppen látja az autóját. Mégis megbüntetik. Valahogy mindig akkor bünettik, amikor nem látja. Aztán egy napon kitesz egy cédulát a szélvédőjére.
-Ha még egyszer meg mersz büntetni, hülye gyerek, téglát dobok a fejedre, mert itt dolgozom a tetőn.
De ez se bizonyult hatásosnak. Mint semmi az életben. Megint megbüntették.

Sutyi hogy vigasztalja magát, próbálja feldolgozni a magányt.
-Most legalább egyedül vagyok. Szeretet vesz körül. – nézi a számítógép billentyűzetét és Húgocska gömbölyödő pocakjára gondol. Beüti a szót „Húgocska” és szinte beleforrósodik az arca. Az indián szexre is gondol. De ez több annál. Valami más. Szerelem? Írni kezd, csak úgy. Szavakat.

-Te jó ég!- gondolja Sutyi.-Ez egy romantikus vers.
Kattog a nyomtató.-Ha ezt Húgocska látná, sose állna többé szóba velem. Azt gondolná, hülye vagyok.Már gyűri is a papírt. De kisimítja és a fiók aljára teszi. A mindig jófej Sutyi.
-Egyedül vagyok. Azzal, akit a legjobban szeretek.-súgja.

Eldöntöttem, hogy férjhez megyek. Hogy mi az a belső hang, amely erre készteti a nőt, nem tudom. De talán mindig erre vágytam. Arra a kis kápolnára, amit Barnaszemű említett. Arra a boldogító igenre, amely sejteti a jövőt, azt a talmi boldogságot, amelyet elképzeltem. Éppen most jól átverem magam. De legalább tudom.
-Igen, hozzád megyek feleségül-fogadom el a gyűrűt és nem tudom, dehogynem tudom, hogy ez nem túl jó ötlet. De mégis meddig várjak? Itt kopog a harminc, és ez az élet rendje. Megyek, ha visznek.
-Igen.-hallom a saját hangom.
-Bemutatlak az anyámnak. Na, így kezdődött minden.
Műfajilag anyóshorrornak is nevezhetném következendő életemet. De van-e a jövőnek műfaja? Egyetlen szóval, egyetlen igennel kezdődött. Egy jegygyűrűvel, amit ma is hordok.
-Éjjel érkezem...-hallom a legszebb dalt. Ez egy parkoló? Nem számít.
Ez egy eljegyzés. Hát most elég ennyi romantika. A jövőre gondolok, amit nem sejtek. Sírok. A meghatottság könnyei ezek, nem a jövőbelátásé.

Alacsony, ősz hajú kis asszony nyit ajtót. Olyan hetvenesnek nézem. Végignéz rajtam. Én igyekszem megfelelni, de látom, ez nem fog sikerülni.Bemutatkozunk. Ő Barnaszemű anyja. Én a feleségjelölt, első számú közellenség. Még nem sejtem. Igyekszem megfelelni, mosolygok, pedig most kéne elfeledni ezt az egészet. De olyan szépek az álmaim! Körbeüljük az asztalt. Valahogy nem került egy pohár víz se elém. Akkor is igyekszem szimpatikus lány benyomását kelteni.
-Én ilyen nőt nem vennék a helyedben feleségül... Barnaszemű feszeng és nem szól semmit. Én se. Anyósjelölt rám néz. A szeme villog. Én még reménykedem, hogy idővel bevágódom.
-Hát komolyan akarod?-kérdezi reménykedve. A fiára néz.
Barnaszemű bólint. Milyen hülye szitu. Én meg csak ülök itt, mint a birka.
-Ezt én nem tudom megemészteni!!!-mit ne mondjak, feldúlt a mama, a spájzba rohan és ütésváltásba keveredik a befőttekkel. Néha kihallatszik egy-egy sikoly, vagy káromkodás. Hát mit ne mondjak. Ha azt mondanám, nem tetszem neki, az enyhe kifejezés lenne. Hisztérikusan utál első blikkre, de ami fel se tűnik akkor, egyedül vagyok ebben a kínban, és nincs Barnaszemű velem. Egyedül jövök el. A sírás kerülget.

Tudom, hogy a hirdetőújság, ami az övé, kezd lassan a döglött kutya fázisába érkezni, a kérdés már csak az, melyik végén kezdjék el lélegeztetni, de feltámadásra kevés az esély.Tudom, ha csődbe megy, megint nem lesz állásom, és ő taxizni fog. Egy taxisofőr felesége leszek, nem zavart. Mindez vállalhatónak tűnt. Igen, hozzá akartam menni feleségül, ütött a biológiai órám, és ő jókor volt, jó helyen.... ...és boldogan éltek, amíg meg nem haltak... Na, ekkora nagy átejtést azért nem kellene a gyerekeknek adagolni! Hiszen akkor kezdődik el minden. Miért volt nekem ennyire sürgős itt hagyni a fiatalságot? Öregnek éreztem magam. A bulizáshoz legalábbis. Konform mánia, de mindenki férjhez megy egyszer. Társadalmi elvárás. Mondjuk éppen ebben a korban. Lezárult egy fejezet, jóvátehetetlenül. El kell hát fogadni az öregedést.

A hajamban ősz szálat láttam megcsillanni. Kitépem gyorsan, be kéne festeni a hajam. Még nyár van, de készülődőben az ősz. Nem szerelmes a hangulatom.Rá kell hangolódnom az új álmokra, és arra gondolok, van a szerelemnél fontosabb. Az anyaság. Elkap valami eddig ismeretlen szomorúság. A fiatalságra gondolok. Talán semmi más nem volt benne jó, csak a csodavárással vegyes kíváncsiság, milyen is lesz az eljövendő életem. Akármi is történhetett volna. Abban az időben még az ember, nincs agyonpofozva az élet által, és csak jót vár. Valami kiválasztottság-érzés lüktetése, álmodozás, na ez, amikor az ember fiatal. Aztán jönnek a kompromisszumok. Egyre több, ahogyan múlik az idő, szűkülnek az esélyek, és végül elég, ha szeretnek . Egy szó dörömböl csak a fejemben : "időcsapda".Belesétáltam, pedig azt hittem, hogy én nem rontom el. A hozzám illő embert, akit majd elém gurít a sors, mint egy ritka üveggolyót, de nem ez történt. Egyszerűen eltelt az idő, és én tudtam már, mit nem akarok. Egyedül maradni. Hogy mit akarok, talán nem gondoltam át. Férjhez menni és kész. Utána boldogan élni, még meg nem halunk. Sok mesét olvastam gyerekkoromban.

Aztán megtalált valamiféle szerelem. Egyszerű ez, csak elhatározás kérdése. Szeretni akartam Barnaszeműt, aki mellesleg Zoltán, mert Zoltánné akartam lenni, és életem végéig birtokolni e tisztes pozíciót. Még jó, hogy nem volt kristálygömböm, amelyben látni a jövőt. Jobb nem tudni róla, és emelt fővel várni, jön, ami jön. Jött. Na, de most még mentünk. Vár a Balaton, vár a szerelem. Nézek ki az autó ablakán, néztem a tájat, valami jó melegség ölel át. Mindig így lesz mostmár. Fogom Barnaszemű combjára ejtett kezét. Ő is valami hasonlót érezhet. A hangja simogat. Félénkfiú képe egyre haloványabb.

Ébredezik bennem egy különleges szerelem. Nincs benne még testiség, először csak a szívem dobban. Más volt Barnaszemű , nagyon más, mint én. Talán a színeket is másképpen látta. Két kő voltunk, amelyek mostantól egy folyóban csiszolódtak. Egymás mellett. Egymással. Romantikus gondolataimmal talán fárasztanám, vagy megijeszteném. Jobb és beszédesebb volt a csend, az út hangja, az autógumiké, az utazásé, és különben sem vállaltam volna be semmi romantikus dumát. Vajon más is így érez? Lehet, hogy ez ciki, önmagunk kiadása, de én örültem annak, hogy érzek.

Húgocska vidám életszakasza is leáldozott. Az elhízás réme, amelytől mindig is félt, most lecsapott rá. Már örült volna a kínai dromedár márkanevű cuccok némelyikének, amelyek sok-sok-sok XL-es méretűek. De lassacskán nem ment rá semmi. Zombori Zsoltikája, nem túl lelkesen, és nem túlzottan várta a babát, szerintem fel sem fogta, hogy apa lesz. Életstílusán annyit változtatott, hogy nagyobb albérletbe költözött, és összebútorozott Hugocskával, akit ha elnézett, néha megemlítette, hogy még nagyobb albérletbe kellene költözniük. Értette Hugocska a célzást, nagyon is jól, naiva énje teljesen lepörgött róla. Valaki belülről rugdalta a pocakját, és tudta, nem hiába hízott el. Anya lesz.Néha Sutyira is gondolt. Vajon, ha a szeme elé keveredne így, pocakkal, mit szólna? Hiszen múlóban volt már az egykori szépség, és a szeme alatt karikák éktelenkedtek. Igen, lehet, hogy Sutyi így is szeretné. De Hugocska biztosan azt gondolta Zsoltikáé a gyerek. Így akarta gondolni, tehát így volt.Szerinte.

Sutyi így is szépnek látta Húgocskát. Gyakran figyelte titokban, ahogy fáradtan, meggyötörten cipekedik a piacról, mert vacsorával várta Zsoltikáját. De az nem jött haza vacsorára, leégtek a gyertyák, és Húgocska fáradtan, és egyedül feküdt le. Sutyi sokszor nézte az ablakát, de nem gondolta sohasem, hogy Húgocska odabenn sír. Pedig minden csupa bánat volt. A hosszúra nyúlt árnyék, az este, a titokzatos hangok. Sutyi úgy gondolta elmegy innen. Itt nincs jövője.

A Balaton. Először csak az illatát éreztem. Talán mindenki így van ezzel, érzi a víz illatát és eszébe jut valami, ami kedves. Egy régen elfeledett nyaralás, a gyerekkor, egy kaland. Valami lüktetés, amitől a szív fiatal, és az is marad örökre. Nem tudom beleszerettem volna-e másba, Barnaszemű volt ott velem. De a hangulat, amit éreztem, sokat sejtetően ígérte a szerelmet. Gyűlöltem az elviselhetetlen magányt, a monoton várakozást, a bevetetlen, üres ágyat, ahová esténként legyedül ledobtam magam. Vágyni kezdtem rá, hogy egy férfi átöleljen. Megállt az autó.
-Naplemente van.-mondta Barnaszemű.-Végignézhetnénk.
Átkarolt, és néztük a Napot, ahogyan a vízhez ért. Csend volt, csak a szél és néhány béka hangja törte meg ezt a tökéletes romantikát, amelyet nem tudtam hogyan fogadni.Sírhatnékom támadt, libabőrös lett a karom, minden bajom lett. Arra gondoltam, ez jó. Nem ez volt az első csók. De mégiscsak ez volt. Minden, amit egy csókba bele lehet álmodni. Lement a Nap. Sötétedett. Mint, amikor a gyertyát két ujjal eloltják, és vékony füstcsík kanyarog az ég felé. Elmúlt egy fejezet.

Húgocska szeme az álmatlanságtól, kis Guszti feneke a bilitől volt karikás. Egyre többször gondolt Sutyira. Évek óta nem látták egymást, de Hugocska úgy érezte, az egyetlen ember, Sutyi , valaha is szerette őt. Minden nap a házuk előtt ment el a játszótér felé. Látta, hogy Vilma néni már nem nevel kolbásztököt a gangon. És Sutyit sem látta sohasem. Egyik nap azon vette észre magát, hogy a régi lépcsőházban szedi a lépcsőket, vonszolva magával a kisfiút, aki egyre nyilvánvalóbban hasonlított Sutyira. Hosszasan szólt a csengő.Hugocska szíve a torkában vert. Fogalmazgatta a mondatait, és végül nem tudott szólni egy szót sem. Vilma néni nyitott ajtót. Arcán meglepett, és kedves mosoly ragyogott fel. Elmondta, hogy az unokája már évek óta Angliában él. Gyakran hazatelefonál, van munkája, és állítólag könnyebb az élete. A szobája úgy van, ahogyan hagyta.
-Bemehetnék?-kérdezte Húgocska.
-Hát persze.-invitálta Vilma néni, és a kisgyermek arcát fürkészte. Nem mondott semmit. Odavezettte Húgocskát Sutyi szobájához, bár jól ismerte a járást. Beléptek, és valóban, minden olyan volt, mintha Sutyi bármelyik percben beléphetne az ajtón. Szétszórt cd-lemezek az íróasztalon. Kemény rock. És Húgocska lelki szemei előtt felderengett Sutyi. Kézzelfogható volt a közelsége. A fiókban használati útmutató a macskafürdetéshez. 1. Alaposan tisztítsd ki a WC-t.
2. Adj megfelelő mennyiségű sampont a WC vizéhez, és nyisd fel mind a két fedelet.
3. Keresd meg a macskát, és csillapítsd le, miközben a mosdóba viszed....
4. Egy gyors mozdulattal tedd a macskát a WC-be, és zárd le mindkét fedelet. (Lehet, hogy szükséges lesz a fedélre állnod, nehogy megszökjön.) A macska önmagától fel fogja kavarni a vizet, és bő habot fog verni. Ne törődj a zajokkal, amik a WC-ből jönnek, a macska valójában élvezi ezt.
FIGYELEM: Vigyázz arra, hogy a testednek semelyik része ne kerüljön közel a WC széléhez, mert a macska karmai majd kinyúlnak, hogy bármit elkapjanak.
5. Öblítsd le a WC-t 3-szor vagy 4-szer. Ez egyben az "Erőteljes mosás" és az "Öblítő" fokozat .
6. Valakivel nyittasd ki a külső ajtót, és biztosítsd, hogy senki ne álljon a WC és a külső ajtó között.
7. Állj a WC mögé, olyan távol, ahogyan csak tudsz, és gyorsan nyisd ki a WC fedelet.
8. A most már tiszta macska kivágódik a WC-ből, kirohan, ahol magától megszárad.
Igen, ez jellemző Sutyira. Mellette egy recept.
Tüttyölt Ratyli
Hozzávalók: Másfél kiló nyersratyli
egy jókora pese
2 csobolyó gönyézde (ha lehet pörögősi)
3 csipet cihánta
4 ölej csikmány
kb.5 zamecsli
1 suttyonyos petrecel
1 véka vatyek

Elkészítés:
A nyersratylit fertályórát posvásztjuk a gönyézdével, míg csurmot nem ereszt, közben a vatyekot megdicsikicseljük. Szépen höllyén megpicskázzuk, a nyesedékből pedig apró csulmákat gyúrunk, ezek kerülnek a koshadtba. Közben a pocadékot meg peccsentjük, a ratylit pedig hagyjuk slottyanni.
Tüttyölni csak akkor kezdjük, ha már jó vatyálós. A pesét lesolyvasztjuk, aztán már csak röttyengetjük, mart hamar odakaphat. Végül a suttyonyos petrecelt belebibározzuk a 4 ölej csikmányba majd jól összegyöröszjézzük. Várunk amíg a széle be nem tockosodik és rádurungoljuk a cihátát.
Kannásbor illik hozzá.
Húgocska arcán feldereng a mosoly.
-Ezt el fogom készíteni. Sutyi közelsége már-már kézzelfogható. Vilma néni is mosolyog.
-Eddig meg sem néztem ezt a fiókot. Gondolom itt tart mindent, ami fontos a számára. Van itt még valami. Olvasd lányom, nincs itt a szemüvegem. Hugocska fogja a kis papírfecnit. Kézzel írt sorok, szavak átsatírozva. Gyűrott oldal kisimítva. Egy vers. Szerelmes vers.

"Hadd legyek ma én a csend.
Szúnyogzenéje a hangtalan vágynak.
Legyek ma én szó, reménye új csodáknak.
Borzongató, szerelmes éjszakán
A hit, hogy jövőnk lesz talán.
Legyek ma én a fény, árnyékos nappalon,
Felhők mögött a napsütés,
Ha a remény hazug, tudom.
Árnyék vagy, de nélkülem,
Többé sosem létezel.
Fény és árnyék, összetartozunk,
Létezni egymás nélkül nem tudunk.
Legyek alkony.
Ha a Nap a vízhez ér.
A sötétség, a csillagos éjszakán,
Amikor alszik a fény.
Csak a köd szitál.
Legyek remény, hogy felkel majd a Nap.
Hogy lesz tökéletes pillanat.
Az nem lehet,
Hogy a hajnal nem jön el,
Legyek fény.
Nélkülem te sem létezel. "

-Mennünk kell.-mondja Húgocska és kézenfogja a kisfiút. A könnyeivel küszködik, de a lépcsőházban már végigcsorognak az arcán. Tudja jól, hogy hagyta elmenni az igazi szerelmet. Zakatol a szíve, és halkan megfogalmazódik benne, az a legfontosabb az életben, hogy szeressenek. És Sutyi igazán szerette őt.

Férjhez mentem Barnaszeműhöz. Félénk Fiú arca a múltba távolodott. Ő volt ugyan, az utolsó, be nem teljesedett szerelem az életemben, de csak ígéret volt ez, és az is maradt mindörökre. A szingli-lét hosszú, és unalmas volt, a végén a már jól észlelhető zsákutcával, ahol láttam már magamat gyermektelenül és megöregedve. Feladtam az igazi keresését. Éreztem, ott rontom el, hogy még nem rontottam el. Időcsapdába kerültem. Azt is tudom, hogy mindenképpen el fogom rontani, bármilyen döntést hozok.Olyan ez, mint amikor fejest ugrik az ember egy medencébe, és még nem tudja, van-e benne víz.De anya leszek végre. És ez volt a legfontosabb.Hosszú, lassan telő, reménykedő hónapok, és terhességi tesztek, sírás és nevetés jellemezték a következő időket. Aztán, az első ultrahangon megláttam őt. Márciusra várom az érkezését. Amikor kinyílnak az ibolyák. A visszatérő álom jut az eszembe, a végtelen kékség, a virágos mező. A boldogság. Elérzékenyülve nézem az első ultrahangképet. A bontakozó kis életet. Mennyire szép! És soha nem tapasztalt boldogság járja át a szívem. Ez az az érzés, amit mindig is kerestem. Hát megtaláltam. Tudom, hogy háttal nem kezdünk mondatot. Jó, akkor megfordulok:)








Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!